Sorrrrrrryy

Hey guys!
Tudom, tudom, már egy ideje nem hoztam sztorit, és egy ideig még nem is fogok, mivel a gépem bekrepált, a mobilomat nem sokára szervízbe küldik, és állati rosszul vagyok, ma voltunk dokinál és ő sem tudja mi a baj, ezért ma nagy valószínűséggel korházba megyek. Nagyon sajnálom srácok, ígérem, hogy amint kiengedtek és visszakapom vagy a mobilt, vagy a gépet, hozom a sztorit!
Ne haragudjatok!
Puszii! xXx
Reni

Thank you for everyone!

Sziasztok bogaraim!!!
Sajna nem sztorival jöttem (:c), és ezért szeretnék is elnézést kérni, hogy nem hoztam még mindig sztorit! Igazából az ötlet az már megvan, csak nem tudom elkezdeni és az a baj, hogy most még időm sincs elkezdeni. Utálok 8.-as lenni. xd Viszont eszméletlen hálás vagyok azért a sok szép szóért amit kaptam tőletek, nagyon köszönöm, el sem hiszitek, hogy mennyire jól estek! :') Köszönöm a 15(!) feliratkozót, imádlak titeket! *-*
És végül, de nem utolsó sorban, szeretném megköszönni a 2000 oldal megjelenítést! *w*Imádlak benneteket!!
Megpróbálok sietni a sztorival, ígérem, amint tudom hozom!!
Puszi! xXx
Reni

I found what i wanted (+16)

Hello Bello Labello!

Nos, ismét itt vagyok egy one shot-al, ami nekem kifejezetten nem tetszik. Mármint, szerintem nem sikerült jól megírnom. Úgy érzem, hogy én ilyet még nem tudok írni, ráadásul ez még nem is olyan nagy szám, de azért próbálkozom. :D

Nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm az 5 feliratkozót, a komikat és a tetszik-eket!! Imádlak titeket!! :3

Jó olvasást! ;)

Puszi! xXx

Reni

Harry Styles

Lusta léptekkel közeledtem az iskola bejáratához. Hm, a héten negyedszerre megyek büntetésre. Hát, de így jár, aki fellöki a tanárt a folyosó közepén aztán szó nélkül tovább sétál. Vagyis sétálna, ha a tanár nem üvölt rá, hogy „STYLES, SOK SZERETETTEL VÁROM DÉLUTÁN A BÜNTETŐ SZOBÁN!”. Nos, ez volt az oka, hogy ma is ebbe a retekben kötöttem ki, egy, az egész délutánomat lefoglaló programmal. A kapu előtt megállva elővettem a zsebemből egy doboz cigit, majd kivettem belőle egy szálat és az öngyújtót. Mindig a dobozba raktam a gyútót, ha már volt ott annyi hely, mert így legalább nem hagyom otthon. A fából készült tákolmánynak nekitámaszkodva szívtam egy nagyot a káros anyagból, majd szememet lehunyva élveztem ahogy átjárja egész testemet. Figyeltem ahogy a füst felhőként elszáll, majd felszívódik a levegőben. Úgy utálom ezt az egészet. Ha nem lenne kötelező iskolába járni már rég itt hagytam volna a fenébe, csak sajna akkor meg bedugnak valahova és még büntetést is fizethetek. Remek lenne.

Elpöcköltem a cigim maradványait, majd rátaposva fordultam meg az iskola felé. Undorodó arckifejezéssel léptem be a kapun, majd az üvegajtót kinyitva  hivatalosan is megérkeztem az iskolába. Intettem a karbantartónak, mire ő mosolyogva biccentett felém.

- Ejnye, Harry, már megint itt? Nem gondolod, hogy vissza kéne venned egy kicsit? Akkor talán jobb programjaid is lehetnének délutánonként. – mondta a mellkasa előtt karba font kezekkel, még mindig mosolyogva. Felnevettem, majd megrázva a fejem zsebre dugott kezekkel válaszoltam.

- Igazából ez is csak azt bizonyítja, hogy mennyire szeret engem a tanárúr. – közöltem rápillantva, ő pedig kérdőn nézett a szemembe. – Hisz mindennapra randizni hív az iskolába. – büszkén kihúztam magam, mire Matt, a karbantartó, elröhögte magát és megveregette a vállamat.

- Hát fiam… Büszke lehetsz, hogy téged választott. – nézett rám meghatódottságot színlelve, mire én vigyorogva bólintottam, majd elköszönve tőle elindultam az emelet felé. Vissza pillantva még láttam ahogy mosolyogva megrázza a fejét, majd a székére leülve egy újságot kezd el olvasni. Valamiért nagyon jó kapcsolatot ápolok Matt-el. Ő az egyetlen normális felnőtt a suliban. Minden tanár olyan… komoly. Nem lehet velük viccelődni, de semmit, mert rögtön a büntibe küldenek, pedig csak jófej akartál lenni. Matt viszont mindent viccként fog fel és nem a jövőre gondolva élni a napjait. „Élj a mának”. Ezt szokta mondogatni, és már én is elszoktam tőle. A jelen a fontos, nem az, hogy mi fog majd történni. Élvezd az életet amíg lehet és ne törd a fejedet azon, hogy mi lesz majd veled később. Imádom a csávót.

Cipőm csoszogása fülsüketítő zajként hatott a kihalt, üres folyosón. A szürke tabló képek a folyosó elején lassacskán változtak színesebbé és modernebbé, minél beljebb értél, majd az egészet megszakította egy nagy fehér ajtó, amire tisztán kivehetően rá volt írva, hogy „BÜNTETŐ SZOBA”. Megálltam az ajtó előtt, majd a karórámra tekintettem. Most van pont négy óra, ami azt jelenti, hogy életemben először pontosan érkeztem meg a délutáni programomra. Megvonva a vállamat megfordultam és elindultam visszafele, hogy a folyosó végén lévő ital autómatából vegyek magamnak egy kávét. Ha nem akarok elaludni szükségem lesz rá. Bár úgy is beszunyálok, szóval tök lényegtelen.

Az autómatához érve előkotortam a zsebemből nyolcvan forintot, majd a gépbe dobva megnyomtam az egyik gombot. A gép berregve jelezte, hogy készíti a rendelt italt, majd alulra kidobott egy poharat, amibe beletöltötte az energia bombámat. Kikapva a barna műanyagot indultam vissza a teremhez, hogy eltöltsek három unalmas órát egy unalmas teremben egy unalmas tanárral. Remek lesz.

Kivágtam az ajtót, ami nagy puffanással jelezte, hogy akadályba ütközött, vagyis a falba. Beléptem a terembe, majd a lábammal belökve az ajtót sétáltam a leghátsó padba, ahol levágtam magam, majd a fejem rádöntve pihentem.

-Á, Mr. Styles, örülök, hogy megtisztelt a jelenlétével, de legközelebb úgy lépjen be a terembe, hogy a berendezés a helyén maradjon. – vicsorgott rám a tanárúr az asztala mögül. Észre sem vettem, hogy már itt van. Mondjuk szerintem ő az egész napját itt tölti, szóval nem lepődöm meg.

- Tudja tanárúr, szerintem nem jó helyen van az ajtó. Csak egy kis újítást szerettem volna hozni, hátha mindenkinek kedve támad tanulni, de ha nem, hát nem. – mosolyogtam angyalian. Hallottam egy kuncogást, így a hang irányába néztem. A legszélső padsor első padjában ült egy srác, valószínűleg ő adta ki ezt a hangot, mivel nem hiszem, hogy a tanár értékelte a poénomat. Nyakáig felgombolt ingje volt, felzselézett, égnek álló haja, és  lenge gatyája. Tipikus stréber kinézete volt. Felém nézett, ezáltal láthattam a szeme körül összefutó nevető ráncokat, amitől nekem is mosolyogni támadt kedvem, de amikor tekintetünk összeakadta, gyorsan elkapta az övét és a padját bámulta tovább. Érdekesnek tűnik a srác. Visszahajtottam a fejemet a padra és próbáltam aludni, de valahogy nem sikerült. Szék nyikorgást hallottam, mire felkaptam a fejem. A srác állt éppen fel és indult meg a kuka felé, hogy kidobja a kezében tartott szemetet. Ez volt az az alkalom, mikor felmérhettem egész testét. Vékony alkata volt, és gyönyörű arcvonásai. Tekintetem lesiklott a fenekére. Beharapott ajkakkal figyeltem amint visszasétál a helyére, egész végig a hátsófelén tartva a pillantásom. Leült a helyére, majd újra elmerült a semmi bámulásában. Tovább néztem, nem bírtam levenni róla a tekintetem. Valószínűleg megérezte a pillantásomat, mert hátra fordult, de megakadt amikor tekintetünk összeforrt. Gyönyörű tengerkék íriszeiben elmerültem és képtelen lettem volna elnézni, bár nem is akartam. Megnyaltam ajkaimat, mire ő elpirult és visszafordult, még apróbbá összehúzva magát, de észre vettem, hogy a szeme sarkából engem néz.

- Gyerekek, el kell mennem egy öt percre, viselkedj Styles. – címezte nekem mondandóját megspécizve egy szúrós pillantással.

- Miért csak én? Nem csak én vagyok a teremben! – tartottam fel védekezés képen karjaimat, mire a tanár megforgatta a szemeit, majd kiment a teremből. Újra a srác felé néztem, aki még kisebbre zsugorította magát a padban, gondolom félt, hogy mi következik. Elvigyorodtam, majd felálltam a székből, ami hangosat nyikordult. A srác összerezzent és még lejjebb hajtotta a fejét. Odasétálva a padjához és leültem a mellette lévő székre, ami miatt ő megpróbált egy kicsit arrébb csúszni a széken, de nem nagyon sikerülte neki.

- Hogy hívnak drága? – a megszólításra felkapta a fejét, de hamar vissza is hajtotta és arca vörösbe borult.

- L-Louis. – motyogta olyan halkan, hogy ha nem figyelek meg sem hallom.

- Én Harry vagyok. - nyújtottam felé a kezemet egy mosoly kíséretében. Felém fordulva elfogadta, majd kezet ráztunk. Még mindig nem nézett a szemembe, a padot bámulta.

- Mikre lennél képes ezekkel a kezekkel. – mondtam neki, a kezét még mindig fogva. Aprócska kezét számhoz emeltem, majd az újbegyére nyomtam egy csókot, amitől az arca még vörösebb volt mint eddig, ezért lehajtotta fejét. Álla alá nyúlva felemeltem buksiját, hogy a szemébe nézhessek és végre ő sem nézett el, így tekintetünk újra összekapcsolódott. Szemeit fürkésztem, de nem tudtam kivenni belőle semmit, csak zavartságot. Láthatólag visszatért a jelenbe, ezért fejét elhúzta a kezemtől, majd újra a pad felé fordult és a firkákat tanulmányozta a padon. Az ajtó nyílt és a tanár jött rajta vissza.

- Styles, én úgy emlékszem, hogy öt perce még nem ott ültél. –mutogatott felém, miközben helyet foglalt.

- Untam a magányt. Tudja, nem akarok egyedül megöregedni, mint ön. – mosolyogtam rá kedvesen, Ő viszont villámokat lövelt felém, miközben magam mellől hallottam ismét azt az édes kuncogást. Felé néztem mosolyogva, de a kezével eltakarta az arcát, így nem láthattam az szeme körüli gyönyörű ráncokat. A tanár elmerült a papírokban én pedig úgy gondoltam, hogy lefoglalom magamat valamivel. A kezemet ráhelyeztem Louis térdére, mire ő lefagyott és csak maga elé meredt. Mosolyogva beharaptam az alsóajkam, majd a kezemet megindítottam a combján és nagyon lassan haladtam egyre beljebb. Már majdnem elértem az érzékeny pontját, de hirtelen felpattant, így a kezem lecsúszott róla. Elvigyorodtam.

- Ki kell mennem a mosdóba! – mondta a tanárnak , aki csak bólintott egyet. Mivel ő volt a pad belső részén, ezért át kellett valahogy jönnie, és mivel eléggé hátra voltam csúszva, ezért előttem ment át. A feneke felém volt, így mikor pont előttem volt, belecsíptem, amitől ő megugrott és majdnem az ölembe huppant, de megtartotta magát. Rám nézett, mire én még mindig vigyorogva kacsintottam felé, erre újra pír szökött arcára, majd sietős léptekkel hagyta el a termet. Ha előlem akar menekülni, akkor ez volt az egyik legrosszabb amit tehetett. Úgy őt perc múlva felálltam és az ajtó felé indultam.

 - Hova mész? – nézett rám a tanár gyanakvó szemekkel.

- A mosdóba. Persze csak ha kimehetek, és nem szeretné feltakarítani az ürülékem. – vicsorogtam felé. Megforgatva a szemeit az ajtó felé mutatott, és elhagytam a termet. A folyosón végig sétálva óvatosan kinyitottam a mosdó ajtaját és belépve Lou-t találtam a csapnak támaszkodva lehajtott fejjel, mély levegőket véve. Hangtalan léptekkel indultam meg felé. Lehunyt szemei és hangos levegő vételei miatt nem vett észre, így amikor oda értem mellé, megragadtam a karját és neki nyomtam a csap melletti falnak. Csuklóját feje fölé tartottam és neki simultam testének. A rémület ott játszott a tekintetében,  hátra húzta a fejét, én pedig a füléhez hajoltam.

- Ha menekülsz meg leszel büntetve. – suttogtam kéjesen a fülébe, majd megharaptam fülcimpáját. Egy apró nyögés hagyta el a száját, lélegzet vétele felgyorsult. Nyelvemet végig vezettem nyaka vonalán, majd megszívtam a füle mögötti részt. Egy fokkal hangosabb nyögés szökött ki ajkain, s lehunyta szemeit. Elmosolyodtam és csókokkal hintettem nyaka minden egyes szegletét, végig haladva állkapcsa vonalán, majd arcához hajolva, közel az ajkaihoz, szemébe tekintettem. Szétvált ajkai közül hevesen csapódott arcomnak a lehellete. A számat figyelte, én pedig még közelebb hajoltam hozzá, majd nyelvem hegyét végig húztam alsóajkán, tovább kínozva őt. Egyik kezemet levettem csuklójáról, ő pedig ki akarta használni az alkalmat és megpróbálta kirántani azt a markomból, de apró mancsát egy kezemmel is megtudtam tartani, így szabad kezem elkalandozhatott tökéletes testén. Mellkasán végig simítva haladtam tovább hasához, majd a póló alá benyúlva simogattam tovább felsőtestét. A bőre forró volt, mintha lángolna, mellkasa egyenletlen mozgása és folyamatosan arcomnak csapódó lélegzete csak még jobban lázba hozott, de most csak kínozni akartam őt. Ahogy egyre feljebb vezettem érintésem, az ingje gombjai úgy kapcsolódtak ki sorban. Ő sem bírta sokáig, kezét egyre többször rántotta meg, hogy engedjem el és végül beadtam a derekam. Végig simított oldalamon, majd a pólóm alá benyúlva a hátamon is. A testem lángolt és rázta a hideg egyszerre érintése miatt. Mikor újra nyakához hajolva elkezdtem szívni az érzékeny bőrréteget, hangosan felnyögött és hátamba karmolt. Erőteljesen szívtam a nyakát, majd amikor elégnek gondoltam, elváltam nyakától és a vörös foltra nyomtam egy puszit, majd tovább haladva egyre lejjebb csókolgattam, a felsője utolsó gombját is kikapcsolva. Mellkasán nedves csókokat hagytam, majd újra visszafele indultam és végig csókoltam nyakát és állkapcsát, miközben a kezemmel a hasát simogattam és egyre lejjebb haladva kezemet férfiasságára helyeztem,majd elkezdtem dörzsölni. Felnyögött és újra a hátamba mélyeztette körmeit, arcát pedig a vállamba temette. Füléhez hajolva belesuttogtam.

- Azt akarom, hogy a nevemet nyögd. Ne fogd vissza magad. – suttogtam kéjesen majd fülébe nyaltam. Gyorsabban kezdtem dörzsölni, mire újra felnyögött. – Halljam. – utasítottam, de csak nyöszörgött, mire rámarkoltam és egy nagyot nyögve végig húzta körmeit a hátamon.

- Harry! – nyögte hangosan.

- Jó fiú. – suttogtam fülébe, majd homlokom az övének nyomtam. Hevesen vette a levegőt, külseje csapzott volt, de még így is tökéletes. Az én mellkasom is gyorsan emelkedett, s tovább dörzsölve büszkeségét, puszit hintettem ajkaira, de nem húzódtam el. Arcunk csak centikre volt, szinte egymás levegőjét szívtuk, de én csak az ajkait bámultam. Kezeit kihúzta pólóm alól, majd tarkómra vezette érintését és megszüntette a köztünk lévő távolságot. Puha ajkainak édes íze bódító hatással volt rám, így gyorsabban kezdtem dörzsölni, ami által csókunkba nyögött, de nem váltunk el. Nyelvemmel végig simítottam az ajkán bejutásért könyörögve, amit meg is kaptam, majd heves csókcsatába kezdtünk. Hajamba túrt és megszorította tincseimet, mire felnyögtem. Sajnos a levegő nagy úr, így oxigénért kapkodva váltunk el egymástól. Erősen rámarkoltam férfiasságára, mire ő megint megrántotta göndör tincseimet és nevemet nyögve lépte át a gyönyör kapuját. Vállamra dőlt és hátamat átölelve próbálta rendezni lélegzet vételeit, én pedig hátán végig simítva fenekén pihentettem kezeimet.

- Remélem nem hiszed azt, hogy egy ilyen után hagylak majd elmenekülni előlem. -  mondtam neki halkan, mire ő felnevetett és a fülemhez hajolva belecsókolt. Kirázott a hideg és lehunytam a szemeimet.

- Ne aggódj, nem terveztem, hogy itt hagylak. - suttogta nyugodt hangon, még mindig kicsit kapkodva a levegőt. Elmosolyodtam, majd a fejemet elhúztam, hogy a szemébe nézhessek és megcsókoltam. Ajkaink lágyan mozogtak egymáson, olyan nyugodt és romantikus csók volt. Szétválva egymástól elmosolyodva nyomtam még egy apró puszit duzzadt ajkaira. Ő az első akitől nem kértem semmit, csak adtam, de Lou különleges. Összegombolta az ingjét, majd elém állt és a szemembe nézett.

- Én így nem tudok vissza menni a terembe. – suttogta a nedves nadrágjára utalva. Felnevettem majd a karján végig simítva összekulcsoltam ujjainkat és kihúztam a mosdóból.

- Nem is mondta senki, hogy vissza megyünk. – vigyorogtam rá, mire rám mosolygott és követett. Kifele menet újra intettem Matt-nek, mire ő az összekulcsolt ujjainkra tekintett, majd a szemembe és szeretet teljesen elmosolyodott és elköszönt tőlünk.

- Ha a tanárúr kérdezi, nem láttalak benneteket. – mondta a betanult szöveget még mielőtt kiléptünk volna az ajtón. Felnevetve köszöntem meg neki, majd a hideg levegőre kilépve indultunk el haza felé. Egész úton beszélgettünk, sok mindent tudtam meg róla, majd a háza elé érve telefonszámot cseréltünk és egy lágy, romantikus csókkal búcsúztunk. Úgy érzem, hogy megtaláltam azt akire mindig is vágytam. 

I love you more than everything

Hello mindenki!
Mint ahogy azt ígértem, hoztam életem első one shot-ját, amit hangulatomtól függően írtam, így bocsánatot kérek, hogy már az elején ilyennel kezdek. :/
Remélem, hogy tetszik majd. :)
Jó olvasást! Hagyjatok nyomot magatok után, légyszi. :3
Puszi! xXx
Reni

Harry Styles

,,Az egész olyan volt, mint egy villámcsapás. Úgy hasított belém a felismerés, hogy milyen érzelmeket táplálok… irántad. Mindig mikor megpillantalak gyomrom görcsbe rándul, a tested vonza a tekintetem és a vigyor letörölhetetlen az arcomról. Mikor hozzám szólsz rögtön pír szökik arcomba és csak motyogok össze-vissza, minden mondatom értelmetlen, mert a szavak megakadnak a torkomon. Mikor rám nézel, mikor a tengerkék íriszeid találkoznak az én smaragdzöldjeimmel  egy másik világban érzem magam, egy lehetetlen világban, ahol bármire képesek vagyunk, bármit megtehetünk… Együtt.

Egyetlen érintés és már a torkomban dobog a szívem a testem pedig többért kiált. Belefúrtad magad a gondolataimba, s bárhol vagyok téged látlak. Álmaimban a boldogság süt az arcodról, pont úgy ahogy az enyémről is. Mert ott nyugodtan együtt lehetünk.

De a boldog kis világom úgy dőlt össze, mint egy kártyavár, mikor megláttalak aznap… Vele… Azzal a lánnyal, aki mellett boldognak tűnsz, aki színt visz az életedbe, aki… lány. A tökéletes páros. Igen, minden bizonnyal az. Hisz ebben a világban, ha bármi máshogy van, mint azt ahogy a rendszer kívánja, máris bűnt követtél el, s mindenki úgy tekint rád mint egy számkivetettre, egy gyilkosra. És ebben a világban a rendszer szerint az a normális, ha a másik nemet szereted. Ezért is nem én állok melletted nap mint nap, s fogom a kezedet az utcán, csókolom édes ajkaidat, vagy ölellek át, amikor, és ahol csak akarlak.. És ezekért meg is értem, hogy nem engem választottal. Csak elfogadni nem vagyok képes. Pedig tudod jól, hogy én bármit megtettem volna érted, értünk. Akár embert is öltem volna, ha az kell, mert nekem csakis a mi boldogságunk számított volna. De neked én nem voltam annyira fontos, hogy bevállald a szokásostól eltérőt. De nem érdekel. Nem érdekel hányszor bántasz még meg, vagy töröd össze a szívemet, mert én mindig is szeretni foglak. Mindenhol. A földön, vagy akár a túlvilágon. Mindig is szeretni foglak.!

-Harry”

Fájt. Fájt leírnom, az érzelmeimet, de tudnia kell, hogy mit éreztem iránta. Ha már elég vért vesztek soha többé nem tudná meg. Úgy érzem, hogy ez így fair. Lehet, hogy miatta nem voltam képes leélni az életem egyik legszebb korszakát, de nem érdekel. Tudnia kell.

A sós könnyek, amik tele voltak fájdalommal, s szeretettel, apró cseppekként érkeztek meg a papírra. A földön térdelve a sarkamon ültem és csakis a levelet bámultam, min kacifántos betűim szerepeltek remegő kezem miatt. A tollat hozzávágtam az ajtóhoz, majd a földre támaszkodva zokogtam tovább. Nem akarom őt itt hagyni, de már nem bírom tovább. Sokkal nagyobb volt a fájdalom, mint ahogy én azt képzeltem. Elviselhetetlen keserűség töltötte meg minden egyes porcikámat nap mint nap. Nem bírtam tovább. Remélem, hogy valamikor egyszer ráfog majd döbbenni arra, hogy nálam soha nem fogja senki jobban szeretni. Remélem, hogy a levelem ráébreszti, hogy talán hiba volt a választása, de ez már nem nagyon tud érdekelni. Az is lehet, hogy én hibáztam, akkor, amikor beleszerettem. Elképzelhető. Nem tudom és talán soha többet nem is fogom majd megtudni a kérdéseimre a választ. Lehet, hogy majd szomorú lesz egy csöppet a halálom miatt, de kevesebb mint két hónap és elfelejti, hogy valaha is léteztem. Tovább éli a gyönyörű és tökéletes világát, azzal a lánnyal, kit választott, és soha többet nem fogok eszébe jutni. Majd talán osztálytalálkozón, ha megemlítenek…

Megragadtam a pengét, mit magam mellett tartotta és szemügyre vettem. A lámpa fénye megcsillant a kis penge élén, mire elmosolyodtam. Éles egy tárgy és sokáig húzódó, fájdalmas halált okoz, de a tablettát túl gyorsnak és gyengének tartottam. Érezni akartam a fájdalmat, hogy tudjam, milyen az amikor fizikailag fáj a szerelem. Szellemileg már tapasztalt vagyok.

Csuklóm felé irányítottam a pengét és meg sem álltam, míg el nem érte az él a bőr felületet. Gondosan ügyeltem rá, hogy a papír felett tartsam kezeimet, hogy a vörös folyadék cseppjei ott érjenek földet. Valamit hagyok neki magamból.

Egyre erősebben nyomtam bőrömnek az éles tárgyat, majd amikor elég mélynek ítéltem a vágást, elvettem onnan, s szemügyre vettem. Direkt nem az ütő eremnél kezdtem, hogy tovább tartson, tovább érezzem a kínt. De még így sem múlta felül a belső fájdalmamat. Szerintem azt már semmi nem múlja felül.

A papírt arrébb toltam, majd csuklóm másik részén is ejtettem egy mély sebet, majd ezt elismételtem háromszor, mély sebeket hagyva testrészemen. Nem fájt eléggé. Nem annyira mint vártam. De megelégeltem a helyzetet, s ütő erem felé irányítottam a pengét. Hirtelen és erősen vágtam bele, és utána még kétszer végig suhítottam rajta a már teljesen véres tárgyal.  A csuklómról ömlött a vér, én meg csak néztem ahogy egymás után földet érnek a szerelemmel itatott cseppek, s a síri csöndben fülsüketítően hangosan érkeznek. Éreztem, hogy megszédültem, így a kezemmel megtámaszkodtam a hideg padlócsempén. Fejemből az összes vér kiáramlott, már tartani sem bírtam magam, ezért oldalra dőltem és a vértócsába feküdtem. Szemeim egyre nehezebbek lettek, mintha 1 kilós súlyt raktak volna a szemhéjamra. Az oxigénem kifogyóban volt, így egyre hevesebben próbáltam lélegezni, de csak rosszabb lett. Szemeim még résnyire nyitva voltak, s mielőtt a nyugodt, békés világba emelkedtem volna, még utolsó lélegzetemmel elsuttogtam azt az egyetlen egy szavacskát, amit mindig is elakartam Neki mondani, de soha nem volt rá lehetőségem, s már nem is lesz…

-Szeretlek…

Louis Tomlinson

Könnyektől áztatott arccal meg sem állva rohantam az utcán egyenesen Harry-ékhez. Nem, képtelenség, nem lehet! Nem akarom elfogadni! Nem halhatott meg! Nem, ez csak valami rossz vicc, amivel az osztály próbált megszívatni. Amikor az osztályfőnök elmondta, hogy öngyilkos lett lefagyva meredtem előre és nem mozdultam legalább öt percig. Az agyam felfogta a szavak jelentését és amilyen hamar csak tudtam kirohantam az iskola területéről és egyenest az Ő házukat vettem célba. A szél kicsípte a könnyes arcomat, de nem érdekelt, nem foglalkoztam vele, úgy, ahogy mással sem. Csak mentem és vissza sem néztem.

Befordultam az utcába és hirtelen lefagyva bámultam az 5 háztömbbel arrébb álló házat, aminek kapuja előtt mentősök és rendőrök álltak.

-Nem… - motyogtam és amilyen gyorsan csak tudtam elindultam a ház felé. Ez csak egy rossz álom.

Nem láttam semmit mert előttem egy csapat rendőr állt így a kilátást eltakarták előlem. Utat törtem magamnak és a ház ajtaja felé akartam indulni, de már kitoltak egy hordágyat, s épp akkor takarták le egy fehér pongyolával a rajta fekvő srácot, így láthattam az angyali arcát egy pillanatra, mire az ütő is megállt bennem. A könnyeim újra utat törtek maguknak és összeszorítottam a fogaimat.

-NEM!- ordítottam és oda akartam futni, hogy átöleljem és csókot leheljek élettelen ajkaira, hátha attól felébred, de a zsaruk elkaptak hátulról és nem engedtek.

-NEM! ENGEDJENEK EL! HARRY! NEM HAGYHATSZ ITT! – ordítottam, kapálóztam, de erősebbek voltak nálam és nem engedtek oda menni hozzá. A keze lelógott a hordágyról, így megláthattam, hogy hol vérzett el. Elvágta az ütőerét. Nem, nem és nem! Nem tehette!

Annyit kapálóztam, hogy sikerült kirántanom magamat a rendőrök erős szorításából. A hordágyon fekvő gyönyörűség mellkasára feküdtem és zokogtam, miközben erősen szorítottam a vékony lepelt. Felemeltem fejem és az arcát fedő tárgyat lerántva róla simogattam békés, nyugodt arcát.

-Nem hagyhatsz itt, hallod? Nem teheted ezt velem! Harry, kérlek ébredj fel, én… - remegő hangon suttogtam neki, abban bízva, hogy meghallja könyörgésemet és teste újra élettel teli lesz,  de elszakítottak tőle. Immáron négyen fogtak le, hogy nyugodtan betolhassák a hordágyat a mentőbe.

-NE! NEM TEHETIK EZT! HARRY, ÉBREDJ FEL! SZERETLEK! MINDIG IS SZERETTELEK! NE MENJ, KÖNYÖRGÖK!- artikulálatlanul ordítottam a testéhez, amire éppen akkor csutkák rá a mentő hátsó ajtaját. A mentősök beszálltak a járműbe, majd sziréna nélkül elhaladva mellettem indultak el. Sejtettem, hogy nem a korházba szállítják az én angyalomat. Patakszerűen ömlöttek könnyeim miközben ordítottam a mentőnek, hogy hozzák vissza, csináljanak valamit. De tudtam, hogy nem fognak. Már nem tudnak mit tenni.

A rendőrök elengedtek, én pedig rögtön a földre rogytam és arcomat tenyerembe temetve mutattam összetörtségem jeleit. A hideg járdakövön térdelve hallottam amint elhajt a rendőrautó, majd csak a halálos csönd, semmi más. A madarak sem csicseregtek, tudták, hogy valami szörnyű történt. Egy kezet éreztem meg a vállamon, mire felkaptam a fejemet. Mindig is gyönyörűnek tartottam Harry anyukáját, bár nem csoda, hisz kísértetiesen hasonlítanak. Vörös kisírt szemekkel tekintett rám, láttam a sajnálatot tekintetében, de tudtam, hogy neki jobban fájt, mint nekem.  Leguggolt elém és karjait körém vetve magához ölelt. Átöleltem hátát, egymás vállán sírtunk. Elválva egymástól mélyen a szemembe tekintett és fájdalmasan elmosolyodott, majd egy levelet adott a kezembe. Kérdőn néztem a papírkára, nem tudtam mi lapulhat benne. Anne a vállamon végig simítva haladt el mellettem, s már csak a bejárati ajtó csukódását hallottam. A levelet széthajtottam, s megláttam a cifra betűket és a vérfoltokat. A könnyeim újból utat törtek maguknak. Tudtam, hogy Ő írta a levelet, hogy is gondoltam, hogy búcsú nélkül távozna? Túl jószívű ahhoz.

Homályosan láttam a könnyeimtől, és a kacifántos betűk sem könnyítették meg a dolgomat, de sikerült kivennem belőle, hogy mit szeretne mondani. A sorokat olvasva egyre csak ismétlődött a fejemben a tény, ,,Miattam halt meg”.Fogaimat erősen összeszorítottam és felpattantam. Hátra sem nézve indultam meg az egész városban a kedvenc helyemre. Óriási léptekkel haladtam előre, szinte futottam, miközben agyam csak kattogott. Én tehetek róla, miattam ölte meg magát, mert én egy agyatlan paraszt vagyok és nem vettem észre ami az orrom előtt van. A sziklához érve kiálltam a legszélére, majd torkom szakadtából ordítottam egy hatalmasat dühömben. Gyorsan vettem a levegőt, arcomon kétségbe esett ábrázat ült és összerogytam. Lábaimat összekulcsoltam karjaimmal, s homlokomat a térdemnek szorítva zokogtam. Folyton azt ismételgettem, hogy „Nem”, miközben ezerféle érzelem játszódott le bennem. Hallottam ahogy a szikla alatti tenger hullámai neki csapódnak a köveknek, s elképzeltem amint lefolynak a cseppek róla, pont úgy mint a könnyek arcomon. Belenyúltam a zsebembe és elő akartam venni a lapot, de valami megvágat az ujjamat. Sziszegő hangot hallatva kaptam ki a kezemet onnan, hogy szemügyre vehessem, de nem lett valami nagy vágás. Elképzelni nem tudtam, hogy mi lehet ilyen éles a zsebemben, ezért újra belenyúlta, már óvatosabba, de csak a levelet találtam, semmi mást. Elővettem a papírt, és mivel össze volt hajtva, ezért észre vehettem, hogy a hátuljára egy penge van ragasztva. Leszedve az éles tárgyat, hirtelen szorító érzés kapta el a torkomat, amint rájöttem, hogy mi is lehet ez és hogy Ki használta előttem. A sós cseppek a szél miatt arcomra száradt könnyek utján folytak végig, majd a papíron érkeztek meg. Lefagyva meredtem a pengére. A külvilág megszűnt, nem hallottam a természet hangjait, csakis a gondolataimat. Feltekintettem az égre és sóhajtottam egy nagyot. A papírt  elhelyeztem a földön, majd lábammal tartottam, hogy a szél nem repítse el tőlem az utolsó emléket Róla. A pengét csuklóm felé irányítva a bőrömbe vájtam, ügyelve arra, hogy a vörös folyadék cseppjei a levélen landoljanak. Úgy akarok meghalni ahogy ő. Dühösen még bele vágtam a hideg pengét az érzékeny területbe kétszer, majd a papírra néztem. Elmosolyodva figyeltem, amint az Én vérem és az Övé, Egybe olvad és úgy szívódik fel az anyagon. Lassan feltápászkodtam, a levelet pedig zsebre raktam az éles halált okozó eszközzel együtt. Kiálltam a szikla szélére és karjaimat széttárva tekintettem a menny felé.

-Szeretlek és mindig is szeretni foglak..- suttogtam utolsó szavaimat Hozzá intézve, majd előre dőlve, hagytam, hogy a sötét nyugalom elmarjon az élettől.

Hello Everybody!

Hello te kedves látogató, aki voltál olyan kedves és betekintettél szerény blogomba. Megjegyzem, hogy életem legelső blogjáról beszélünk, szóval úgy kérek majd vélemény. :D
Nos, köszöntök mindenkit! Úgy döntöttem, hogy belevágok a blogolásba, ha már minden ismerősöm elkezdte. :D Viszont nem érzem magam elég felelősség teljesnek egy futó sztorihoz, nem tudom, hogy mikor akadnék el és hagynám abba csak úgy, a felénél, szóval inkább One Shot-okat hozok nektek. ;) Előre leszögezném, hogy nem kérek utálkozó véleményeket a hitemmel kapcsolatban, tarts meg magadnak, köszönöm. :)
Nem sokára hozom is az első sztorit, addig is kellemes szórakozást. :D
Puszi! xXx
Reni