Wonderful Christmas -Sz

Hello emberek ^^
So, ma is egy csodálatos sztorit hoztam az én csodálatos barátnőmtől ^^
De most akkor mindenki csináljon úgy, mintha angliában is lenne mikulás ünnep, jó? Mert úgy írta meg, hogy ott is van ilyen, de elnézzük neki, mivel állati aranyos lett és imádom ^^
Jó olvasást hozzá, biztos nektek is tetszeni fog :))
(ui.: mostantól a barátnőm sztorijait a címnél egy "-Sz"el fogom jelölni.)

Wonderful Christmas

-Anya!-arcomra egy ezer wattos mosoly szökött, miközben benyitottam a díszekkel teli ajtón. Odakint hűvös szél fújt, a hó is szállingózott, és szerencsénkre meg is maradt. Amint átléptük a küszöböt, megcsapott a mézeskalács és a narancs megszáradt héjának illata, ami tökéletes harmóniát alkotott a házban. Megismételtem magam, mire a konyha felől hangos csörömpölés hallatszott, majd léptek zaja. Elvigyorodva néztem a nálam nem sokkal alacsonyabb, kéken villogó szemű fiúra, aki miután levette a kesztyűjét, letérdelt az aprócska kislány elé, hogy róla is levesse a meleget biztosító ruhadarabokat.

-Harry, szívem! Nem ilyen koránra vártalak titeket!-anya mosolygós arca fedte be a látókörömet, én pedig még boldogabb lettem, mint eddig.

-Sajnálom, mi is azt hittük már délután van, de ezek szerint csak túl korán keltünk fel.-vontam vállat, és kibújtam a kabátomból, majd egy puszival üdvözöltem őt. Valójában tényleg korán keltünk, mert ma végre havat kaptunk a nyakunkba, ezt pedig Darcy azonnal észrevette. Miért is néz az ágya pont az ablakára? Reggel hétkor már karácsonyi dalokat énekelve bújt Louis és én közém az ágyba. Akkor képtelen voltam nem elnevetni magam, mert Darcy hangja eléggé…Irritáló. Természetesen az én füleimnek valódi zeneszó, de ki tudja, mások hogyan viselnék el őt.

-Gyertek csak beljebb! Jaj Darcy drágám, mit művelsz azzal a kutyával?-rohant a nappaliba, én pedig képtelen voltam nem felnevetni rajta.

-Ugyan Anne, mindannyian tudjuk, hogy Darcy és Steven, mennyire imádják egymást!-kuncogott Louis, nedves haját hátratűrte, ezzel viszont megkongatta a vészcsengőt, ami csak az én fejemben, és alfelemben létezett. Néha tesz olyan dolgokat, amikkel kiveri a biztosítékot..Meg kiver ott mást is..

Anya elé tolt egy tálcát, megpakolva mézeskaláccsal, amit ő szívesen el is fogadott, és elégedetten kezdett majszolni. Az ajtófélfának dőlve figyeltem, ahogyan Anya Louisnak magyarázza milyen nehéz is volt beszereznie egy piros mikulás sapkát, mert szinte az összes darabot elkapkodták már. Louis pedig megértően bólogat, miközben tömi a fejét, míg a kis Darcy éppen a család kutyáját nyúzta. Nem szóltam rá, azt hiszem egy 5 éves kislány aligha tudna kárt tenni egy ekkora kutyában, mint amekkora anyáéknak volt.

Minden évben eljátsszuk ezt, valamilyen okot mondunk Darcynek, amiért anyánál, vagy Jay-nél tölti a napját. Lou-val minden évben ugyanazon a napon tartjuk a bevásárlást, gondolok itt a Mikulásra, a karácsonyra. Tökéletesen élt bennem még az emlék, mikor Darcy 3 éves volt, és nagy nehezen sikerült rávennem Louist, hogy beöltözzön Mikulásnak. Nem volt nehéz meglepődnöm nekem is, mert tökéletesen alakította a szerepét. Darcynek átadta az ajándékát, a tömérdek csokoládét és pár zoknit, aztán amikor Darcy megkérdezte, hogy én miért nem kapok semmit, Louis teljes nyugodtsággal, ám egy huncut mosollyal a szája szegletében azt felelte, hogy igenis kapok majd ajándékot, csak egy kicsit később. Ezt az ígéretét be is tartotta. De aztán nem sikerült mégegyszer rávennem a Mikulásosdira, így azt mondtuk Darcynek, hogy az Öreg áttette a műszakját éjszakára, és csak akkor kap csokoládét, ha elég mélyen alszik. Azóta ezt a módszert alkalmazzuk.

Louis…Tökéletes. Minden szempontból. Így, 8 év elteltével is ezt mondom, és még ennyi idő ellenére is odavagyok érte. Miután a One Direction feloszlott, mind másfele indultunk. Azt hiszem Zayn elutazott Perrievel Amerikába, és úgy hiszem Liam is arrafele lehet. Niall hazaköltözött Írországba, és én, valamint Louis, itt maradtunk. Azután hatalmas coming out-ot csináltunk, és a mai napig találhatnak rólunk cikkeket az újságokban. Érthetetlen, miért nem szállnak le erről a témáról, már több, mint 4 év eltelt. Rengeteg elutasítást kaptunk, azonban támogatást ennél többet. Ezért döntöttünk úgy, hogy pár hónap szabadlábon élés után, bevállalunk egy gyereket. Darcy egy éves volt, mikor magunkhoz vettük. Lou-val mindig arra törekedtünk, hogy tökéletes élete legyen, és bár sokan figyelmeztettek, hogy elkényeztetett kölyköt nevelünk belőle, ő mégis mindenhez hálásan áll hozzá. Azonban ez néha, például ilyen alkalmakkor, rossz oldalát mutatja.

-Darcy, megírtad a leveled, hogy mit szeretnél karácsonyra?-zökkentett ki Louis édes hangja az elmélkedésemből, erre a kérdésre azonban én is kíváncsi voltam. Már napok óta próbálunk Darcy elé egy lapot tolni, hogy rajzolja le, mi az, amire a legjobban vágyik. Tavaly csináltuk ezt először, de annyira bénák voltunk, hogy nem tudtuk kivenni Darcy rajzából, hogy mit is takar az..Így minden ahhoz hasonlító dolgot felvásároltunk. Igen, az egy emlékezetes karácsony marad számunkra, azt hiszem.

-Én nem kérek semmit.-rázta a fejét Darcy, arany fürtjei göndören ugráltak a vállán, angyali mosolyt varázsolt az arcára. Szóval igen, pontosan erről beszéltem.

-Csak van valami, amit nagyon szeretnél.-húztam össze a szemöldököm, homlokomon ráncok gyülekeztek miközben leültem Louis mellé, a kanapéra.

-Nincs.-ismételte meg magát, majd újra belefeledkezett a játékba. Tanácstalanul néztünk egymásra Louis-val, aki aztán felpattant és a telefonját előhúzva kezdte nyomogatni azt. A füléhez emelte, és hangosan beszélni kezdett, ez pedig nagyjából azt jelentette, hogy ideje indulnunk.

-Angyalom, hamarosan itt leszünk érted, addig pedig vigyázz a nagyira!-nyomtam egy puszit Darcy homlokára, majd a kabátomért mentem. Megvártam Louist, majd felhúzva a sapkám, léptem ki a hátborzongató hidegbe.

-A tiéd vagyok órákig!-ragadta meg a karom Louis, miután az ajtó csapódását hallottam. Maga felé fordított és az ajkaimra tapadt. Szívesen mondtam volna, hogy mindig az enyém, nincs olyan, mikor nem, de ehelyett csak bevezettem a kezeimet a kabátja alá, és puha bőrére fontam ujjaimat. Megborzongott, kezét a tarkómon pihentette és nyelve zavartalanul hívta táncra az enyémet. Bódult állapotba kerültem, és ha nem kapaszkodok belé, biztosan elfolyok ott menten. Elvigyorodva vette ezt észre ő is, majd készségesen támogatott el az autóhoz. A belvárosba mentünk, ám a sok embert látva, Louis inkább leparkolt az egyik szupermarket előtt, onnan pedig sétálva tettük meg utunkat. Ujjai zálogként kulcsolták az enyémeket, néha megszorította a kezem, és ilyenkor őszintén elgondolkoztam. Vajon azért, mert fázik, vagy azért, mert annyira boldog, hogy nem tudja elhinni, hogy velem lehet. Jó, az utóbbi feltevés eléggé egoistán hatott, de csak az érzéseim vetítését adtam le.

-Veszünk forralt bort?-kérdeztem hirtelen, mert az ismerős illat hamar befürkészte magát az orromba, és úgy éreztem, képtelen lennék elmenni innen úgy, hogy nem ittam egy korty forralt bort sem. És miután láttam, hogy Louisnak sincs ellenére, beálltam a sorba a kis bódé előtt. Páran megnéztek, gondolom felismertek, de most nem szólt senki egy szót sem, amiért rettentően hálás voltam. Legalább az ünnepekkor legyen nyugta az embernek. Nem csak mi akartunk venni az édes és finom, ráadásul meleg italból, és utólag talán már bántam is, hogy beálltunk a hosszú sorba, de már annyi ideje álltunk ott, hogy nem volt érdemes továbbmenni. Különben meg, igazán inni akartam már egy jó, forralt bort. Lábujjhegyre állva, kicsit nyakamat nyújtogatva próbáltam megfigyelni a kiírást, és miután megláttam, nyugodtan ereszkedtem vissza Louis karjaiba. Eddigi cselekedetem közben erősebben markolta meg a derekam, és értetlenül nézett rám, szerintem azt hitte, hogy éppen el akarok szállni.

-Csak megnéztem az alkoholtartalmát. Mindketten ihatunk belőle.-nyomtam egy cuppanós puszit az arcára, mert igazán aranyosnak véltem, mikor megvilágosodva mosolyodott el. Végre sorra kerültünk, és miután megvettük a bort, félrehúzódva álltunk meg egy Pepsi-s, magasított asztalnál. Jól esett, mikor a forró ital legurult a torkomon, sikerült egy cseppet felmelegednem. Ebben az egészben annyi volt a jó, hogy a bevásárlás mellett, eltölthettem egy napot Lou-val, mint régen, a karácsonytól hemzsegő utcákon. Színes díszek tarkították a várost, azonban pontosan a város szívében, egy hosszú, vastag utca kanyarodott, amit ilyenkor mindig kialakítanak, ide állítják a bódékat, az árusítókat, és ide érkezik sok-sok tehetségét megmutatni kívánó, mulatságos ember, valamint a zenészek, akik az utca végén zenélnek karácsonyi muzsikákat, ami egészen az említett utca elejéig hallatszik. Éppen ezért, nem is zavartatva magam dúdolgattam a dalt, amit éppen játszottak.

-Harry.

Felkaptam a fejem, annyira belemerültem a hangulatba, hogy amint meghallottam a nevem, a hang gazdáját kerestem a szemeimmel, azonban még azelőtt éreztem az édes ajkakat a számon, mielőtt még Lou felé tekinthettem volna. Bágyadtan elmosolyodtam, imádom a forralt bor ízét, valamint Louis ajkainak ízét ugyancsak. Tedd össze ezt a kettőt, és ha még meg is ízlelheted, a mennyországba kaphatsz VIP belépőt.

-Olyan gyönyörű vagy.-súgta halkan, egy centire sem elszakadva tőlem, lehunytam a szemeimet és kezeimet átkulcsolva nyakán sóhajtottam fel. Utáltam, ha bókol. Tudta jól, hogy nem szeretek zavarba jönni, és nehezen is lehet engem zavarba hozni, de ő pont sikerrel jár minden alkalommal. Szereti ezt kihasználni, a kis gonosz!

-Csokis banánt akarok enni.-suttogtam vissza,  ami éppen az eszembe jutott, és amire akkor vágytam, persze Louis ajkai mellett, mégsem gondoltam komolyan. Vállai rázkódni kezdtek, és amint kinyitottam a szemeimet, észrevettem, hogy a nevetést tartja vissza. Összevonva a szemöldököm ütöttem őt meg, majd elfordulva tőle, kiittam az utolsó kortyot is a poharamból. Megragadtam a kezét, és húzni kezdtem, ugyanis ez még csak a kezdete volt a kis túránknak. Végigmentünk minden kirakaton, minden süteményesen és ettünk cukormázas almát is. Megálltunk pár mutatványnál, például a szoborembereknél. Sosem tudtam, hogyan képesek olyan hosszú időn keresztül mozdulatlanul állni, ráadásul ilyen fagyasztó hidegben. Egy kislány lépett a „szoborhoz”, felmosolygott rá, és nevetni kezdett, mikor a „szobor” visszamosolygott. Azonnal eszembe jutott Darcy, hogy neki mennyire tetszene ez a dolog. Aztán eszembe jutott az is, hogy tavaly akkora hisztit levert, mert megijedt az egyik ilyentől, hogy az egész utca tőle hangzott. Tovább készültem menni, ám mikor meg akartam fogni Louis kezét, csak a levegőt markolgattam. Értetlenül fordultam vissza, és a szemeim elkerekedtek amint rájöttem; elvesztettem Louist. Ijedten forogtam pár kört, hogy körbenézzek, szinte majd elszédültem, mire valaki megragadta a vállam.

-Te nélkülem táncolsz?-Louis nagy szemekkel nézett rám, boldog fény csillant meg a szemeiben amint rájött, nem táncoltam, csak őt kerestem.

-Hol voltál?-vontam kérdőre, még a csípőmre vágtam a kezeimet is, hogy hatásosnak tűnjek. Nem tudom, hogyan találtam volna meg őt, ekkora embertömegben.

-Hoztam neked csokis banánt.-emelte fel az átlátszó műanyag poharat. Elállt a lélegzetem, kérdőn néztem rá. –Sehol sem adtak ilyet, szóval kiharcoltam, hogy vágjanak fel egy pohárba banánt, és ráöntettem csoki öntetet. Remélem, így is megfelel…- olyan aranyosan, és olyan ártatlanul mondta, hogy be sem fejezte, egyből a karjaiba ugrottam. Elvettem tőle a poharat, és élvezettel kezdtem majszolni az összedobott falánkságot. Közben pedig elképzeltem, amint Louis kivágja a hisztit az egyik bódénál, hogy mégis miért nincsen csokis banán, aztán ellenkezést nem tűrve parancsolgat, hogy csinálják azt, amit mond. Akaratlanul is felnevettem az elképzelésre, mire Lou kérdő tekintettel fordult felém, de csak egy hálás, csokis puszit nyomtam az arcára. Vettünk Darcynek habcukrot, amit aztán egész úton cipelhettünk, mert nem gondoltunk abba bele, hogy messzire parkoltunk. Mondjuk nem a súlya miatt volt macerás, hanem mert akkora volt a hab miatt, hogy nem tudtuk, hogyan is fogjuk meg. Egy kis máz ráadásul Louis kezére folyt, így teljesen ragadni kezdett, és ezt én sem úszhattam meg. Bosszúból, mert kinevettem, engem is összekent a ragadós mázzal. Így mentünk be a meleg helyiségbe, a plázába. Egy másfajta, mégis karácsonyi dal szólt a hangszórókból, és a pláza közepén hatalmas karácsonyfa állt. Válogathattunk volna a boltok között, de mi már tudtuk hova akarunk bemenni. Elsősorban, az édességes boltba mentünk, ami két hónappal ezelőtt, tekintettel az ünnepekre, felújult. Eddig is nagy volt, de mostmár valósággal elvesznék a sok édesség között.

-Vegyünk először pár mikulás csokit. Aztán térhetünk a cukrokra és egyéb falatokra.-sóhajtott fel Louis, miközben meglóbálta maga mellett a kosarat, amibe aztán belefektettem 5 darab hatalmas mikulás alakú csokoládét. Nem áll szándékunkban felhízlalni Darcyt, ebből a csokiból Lou és én is enni fogunk, szóval…

-Kinder tojás, cukorkák, aztán kell még..-miközben soroltam, folyamatosan pakoltam a kosárba, és Louis úgy jött utánam, mintha hozzám lenne nőve. Egy szót sem szólt, ha egyedül jött volna bevásárolni, valószínűleg két mikulás csokival tért volna vissza, de mind tudtuk, hogy annyi egyáltalán nem elég, még ha azt is mondja, hogy igen. Szóval becipzározva a száját figyelte, hogy miket pakolok a kosarába, de szerintem titkon az árat figyelte. Nem tudom mit van úgy oda, miközben ő is tudja, hogy amit anno a bandával kerestünk, még az unokáinknak is sok pénz lesz. Nyugodtan elengedhetjük magunkat. Egy különleges csokoládé félét kerestem, mikor rájöttem, újból elvesztettem Louist. A plafonra néztem, amolyan „WTF” fejjel, hogy ő mindig eltűnik. Volt két lehetőségem. Vagy megkeresem, vagy ott maradok, és megvárom, amíg ő keres meg. Az előbbi mellett döntöttem, és visszafele indultam. Tisztán emlékeztem, hogy két perccel ezelőtt, még itt volt a sarkamban. Hihetetlen, hogy el tud tűnni. Már ott tartottam, hogy megkérdezek valakit, mikor is megláttam őt. Széttárva a karjaimat mentem oda hozzá. Éppen egy csokiból harapott, mögötte pedig megláttam az „Ingyen kóstoló” táblát. Megforgatva a szemeimet, szinte kitéptem a kezéből a kosarat, és visszaindultam. Ha ő ennyire belefelejtkezik a csokiba, hát legyen vele kettesben! Vegye feleségül!

„Most komolyan, egy csokoládéra vagyok féltékeny?”

Kuncogva vonogattam a vállam, és a keresett édességet is a kosárba dobtam, aztán a pénztárhoz mentem.

-Hé, Hazz. Adsz egy csókot?-állt mellém Louis, teli szájjal. Grimaszolva fordultam el tőle. Nem, nem undorodtam tőle, hiszen Louis és a csoki tökéletes páros. Valójában minden tökéletes, amiben Louisnak is szerepe van.-Most akkor nem?-a döbbenetet tisztán éreztem a hangjában, halvány mosolyra húztam a szám, amint rájöttem, felfogta, hogy nem játszok.-Mi van, Harry?-fordított maga felé. Kérdő tekintettel illettem, mégis hova került a szájából a csoki? Ekkor előre nézve megláttam az előttünk álló nőt, akinek a kapucnijában…Ó, te jó ég, ez hülye! Akaratlanul is hangosan hahotázni kezdtem, amire persze mindenki felfigyelt. Még akkor is rázott a nevetés, mikor kifizettünk mindent, és egy hatalmas szatyorba pakoltuk, valamint végre a habcukrot is el tudtuk tenni.

-Te nem vagy normális!-röhögtem mikor a következő bolt felé közeledtünk. Lou csak szórakozottan megvonta a vállát. Komolyan, ki nézné ki belőle, hogy ő most lesz 26 éves?

A játékboltban hamarabb végeztünk, onnan megvolt minden, amit akartunk, mert előre kinéztük. Darcy azt mondta, nem kér semmit, azonban egy kis odafigyeléssel pontosan megtudtuk, hogy mit is szeret. Így vettünk egy barbiházat, mindenféle hozzávalóval, amit nem tudtunk hova tenni. Értem itt a barbibaba autót, ruhákat, és annak a babának még gyereke is lehetett! Azt is vettünk, de Lou-val közösen megállapodtunk abban, hogy fiú barbibabát nem veszünk. Ahhoz még Darcy túlságosan fiatal..Ki tudja miket játszana el a babákkal. Aztán vigyorogva és ugrálva közölné velünk, hogy Rapunzel-t teherbe ejtette a pasas, akinek ráadásul agyontetovált teste van. Kinézném Darcyből, hogy filctollal telefirkálná a babát. Ezt pedig nem szeretnénk, ugyebár.

Beültünk egy kajáldába enni, majd megkerülve a plázát siettünk vissza a szupermarket felé, teljesen megpakolva. Majd leszakadt a karom, még úgy is, hogy a szatyor egyik fülét Louis fogta. Bevágtuk magunkat az autóba, és teljesen átfagyva indultunk haza. Fáradtan döntöttem az ablaknak a homlokom, miközben kezemet Louiséra tettem a combomon. Összefűztem ujjainkat és megszorítottam a kezét. Egy csodás napot tudhatunk magunk mögött, mostmár csak egy valami van hátra.

Hazaérve mindent becuccoltunk a házunkba, elővettük a dobozokat és csomagolópapírokat, aztán a konyhában az asztalhoz ültünk két olló társaságában. Louis benyomott a mobilján valami zenét, amit nem is hallottam még, de kifejezetten tetszett, és gyorsabban is csomagoltuk az ajándékokat. Miután mindennel készen lettünk, felpakoltunk a padlásra, az édességeket, a habcukor kivételével pedig az egyik szekrénybe rejtettük, amiről tudtuk, hogy Darcy úgysem éri fel. Rendbe raktuk a konyhát, majd újra kocsiba pattanva indultunk el anyáékhoz, a hercegnőnkért.

-De jó meleg van.-súgtam amint beléptünk az ajtón, és kellemes csend fogadott minket. Az órára pillantva mindent megértettem. Már 8 óra is elmúlt, Darcy ilyenkor már réges rég aludni szokott. És feltételezem most is azt teszi, nekem pedig belesajdul a szívem, hogy fel kell őt ébreszteni. Louis biccentve szelte a lépcsőfokokat és ment az emeletre, amíg én anyát kerestem, aki a nappaliban olvasott egy magazint.

-Megjöttünk Darcyért.-egy puszit nyomtam az arcára hálaként, amiért egész nap vigyázott a lányunkra.

-Nem olyan rég aludt el. Jól éreztétek magatokat?-kérdezte elmosolyodva. Határozottan bólintottam és megígértem neki, hogy hamarosan jövünk ide is karácsonyozni, állítása szerint nagy meglepetést szán Darcynek. Tényleg elkényeztetjük..

Az ajtóhoz lépve figyeltem, ahogyan Louis már a félig kómás Darcyt öltözteti, aki hagyja, hogy apja minden meleg darabot rá aggasson. Ölbe vette, majd miután kinyitottam előttük az ajtót, elköszöntem anyától. Darcy a hazavezető úton megint beájult, nekünk pedig az volt a legnagyobb gondunk, hogy így mégis hogyan fog megfürödni. Azonban végül nem foglalkoztunk ezzel, és otthon, csak a melegebb darabokat levéve róla fektettük az ágyba, hogy nyugodtan aludjon tovább. Főztem egy teát, ameddig Louis lezuhanyozott, és mindkettőnk bögréjét a hálószobánkba vittem. Letettem az éjjeli szekrényre, majd a ruhásszekrény ajtaját kinyitva szembetaláltam magam az egész alakos tükörrel. Hümmögve húztam le magamról a pólóm, majd a nadrágom és minden felesleges ruhadarabot. Mire Louis visszaért, meztelenül álltam a tükör előtt, s farkasszemet nézve vele, megnyertem a csatát. Feladva, szemeit végigvezette rajtam, majd kulcsra zárta az ajtót.

-Fogalmad sincs arról, mennyire kívánatos vagy.-harapta be a száját, de nem mozdult. Ott álltam, a tükörből figyeltem őt, míg az ő szeme álló szerszámomon pihent, és csak akkor könyörült meg rajtam, mikor felszisszentem perzselő tekintetétől.

***

Reggel, akarom mondani, délben keltünk. Darcy szokatlanul sokáig aludt, így hagyott ma minket is pihenni. Kiugrottam az ágyból, és első utam a fürdőbe vezetett, hogy lezuhanyozzak. Régebben kaptam Louistól egy nagyon aranyos, vörös színű kötött pulóvert, aminek az elején egy rénszarvas volt, piros orral. Magamra kaptam és egy melegítő nadrágot is felhúztam. Csattogva mentem Darcy szobájába, miközben hallgattam a földszintről hallatszódó dalolást, ami Louistól származott, később pedig éreztem a rántotta isteni illatát. Darcy már az ágyán ülve játszott a macijával, és boldog mosollyal üdvözölt, mikor meglátott.

-Indulás fürdeni, kisasszony!-kaptam a karjaimba és egyenesen a fürdőszobába vittem, hogy meleg vízben megmosdassam, hatalmas habok között, amikkel imádott játszani.

-Apa mit csinál?-a ruháit hajtogattam, nyitott ajtónál hallgattam amint a gumikacsával játszik, arcomon szüntelen mosoly pihent.

-Azt hiszem, behozta a karácsonyfát.-amint ezt kimondtam, Darcy azzal a lendülettel állt fel a vízből. A kedvenc része a karácsonyban, a fadíszítés. Eleinte nem akartuk őt bevonni ebbe, de miután rájöttünk, mennyire kreatív, megengedtük neki, hogy néhány díszt, és a csillagot a fára tehesse. Megtöröltem őt, ráadtam a ruháit aztán útjára engedtem. Rendbe raktam a fürdőt, a szobánkat és Darcy szobáját is, aztán én is lementem először a konyhába, hogy a kezembe vegyem a tányérom, majd a nappaliba. Leültem a kanapéra, és falatozva figyeltem, amint Louis a karácsonyfa előtt guggol, és egy díszt ad Darcy kezébe, aki aztán nevetve akasztja az egyik neki tetsző ágra. Olyan boldognak éreztem magam, mint még sosem. Fogalmam sincs, mivel érdemeltem ki mindazt, amit az életem két csodájával kaptam meg. De abban biztos vagyok, hogy soha. Soha nem engedném el őket, ők az életeim, a részeim, akik nélkül semmi vagyok.

Darcy és Lou nem engedték, hogy segítsek a fa díszítésében, így duzzogva vonultam el, hogy mézeskalácsot és finom ebédet süssek, mire elkészülnek mindennel. Ugyanis Louis a fejébe vette, hogy mindenhova díszt akarnak aggatni, így nem csak kívül, de még a házon belül is minden falon lógott valami díszes, csillogó-villogó gyöngysor. Darcy élvezte ezt szerintem a legjobban, azt pedig még jobban, hogy Louis is ennyire lelkes volt. Miután végeztek, a konyhába jöttek, és mielőbbi kaját követeltek, én pedig csak nevetve teljesítettem a kérésüket. Aztán, Louis legnagyobb meglepetésére, elővettem a hűtőből a tortát, amit én készítettem, a legnagyobb stresszben, hiszen ki tudta, mikor akartak volna a konyhába jönni azon idő alatt, amíg én tortát sütöttem. Lou teljesen elérzékenyült, és úgy láttam, neki is túlcsordultak az érzései. A nap további részét közösen a nappaliban töltöttük, mézeskalácsot rágcsálva és karácsonyi filmeket nézve, Darcynek kiváltképp tetszett a Grincs, és azt mondta találkozni akar vele. Nos, fogalmam sincs hogyan fogjuk ezt megoldani Lou-val, de valahogyan biztosan. Este hamar elaludtunk, ahhoz képest, hogy mennyire későn keltünk ma. Darcy egyből elaludt, miután megfürdettük őt, és Louist is úgy kellett felkeltenem, hogy jöjjön a szobába, mert elaludt a kanapén. Miután minden elcsendesedett, és biztos lehettem a dolgomban, halkan lopakodtam fel a padlásra, és vittem le az ajándékokat. A szekrényből is kivettem az édességeket, és mindent a fényesen csillogó karácsonyfa alá tettem, szépen elrendezgetve őket. Mosolyogva néztem végig a fán, az ajándékokon, majd egy hatalmasat ásítva mentem fel a szobába, hogy bebújhassak Louis mellé. Amint megérezte, hogy mellé fekszem, magához húzott, egy apró csókot lehelt az ajkamra és halványan mosolyogva kívánt jóéjszakát. 

Always Together -Sz

HEYHOOO
Tudom, most tényleg nagyon sokáig nem jelentkeztem, de írói válságban szenvedek és egyszerűen nem jön össze semmi. Mindig bele fogok, meg van az ötlet, elkezdem, de egy-két mondatnál tovább sosem jutok. Sajnálom gyerekek, mostanában nem tudom hogy lesz-e sztori :c
VISZONT
Van egy nagyon jó barátnőm, akinek imádom az írásait és nagyon jól ír, volt is egy blogja, de bezárta, nem ír tovább sajnos. De van egy sztori, amit nem rég írt és én lehettem az a szerencsés aki elolvasta, mondtam neki hogy publikálja, és azt mondta "nem tudja hová kirakni".
Szóval felajánlottam, hogy kirakom én ide.
Szerintem nagyon jó történet lett, nekem nagyon tetszik. Olvassátok el és mondjatok kommentben véleményt ^^
ésss pipáljatok c:

Fáradtan felsóhajtva kanyarodtam be a kórház parkolójába, kezeim görcsösen szorították a kormányt, a gyomrom összeugrott amint belegondoltam abba, hogy lassan 2 hónapja, itt töltöm a mindennapokat. Monoton ez ment. Reggel felkeltem, elmentem a srácokkal a stúdióba igazgatni a dalokat, és egyeztetni a közelgő dátumokat, fellépéseket, amit egy bandataggal kevesebb létszámban kellett teljesítenünk. Valamint letisztázni a „Louis Tomlinson depresszióban szenved”című rovatokat. Mindig olyan 3 körül végeztem, és első utam rögvest a kórházba vezetett, ahol órákat töltöttem aztán el. Ismert látogató voltam már a nővérek szemében, akik minden egyes nap halvány, elrejtett mosollyal az arcukon követték figyelemmel, amint egy újabb szál fehér rózsát tartva a kezemben sietek az egyik kórterem felé. Olyan volt mint a többi, én mégis ezer közül ki tudtam volna szúrni, hiszen szinte éreztem, hogy az ajtó mögött az én angyalom küzd azért, hogy minél hamarabb felépüljön. Belépve a fehérre festett ajtón, gondosan zártam magam után vissza, és a terem közepén elhelyezkedő ágy mellé lépkedtem. Tekintetem a vízzel teli vázára vezettem, s az abban terpeszkedő 59 szál fehér rózsára. Éppen ma hoztam a hatvanadikat, amit egy szomorú mosollyal az arcomon helyeztem a többi közé. Hihetetlen, hogy ennyi idő alatt nem hervadt el a legelső virágszál sem. Mindezek után a figyelmem arra szenteltem, amiért itt voltam. Azaz az ágyon fekvő, kívülről nyugodtnak tűnő fiúra, kinek arca beesett volt, mozdulatlan tartása miatt néha kétségbeesetten szólítgattam, bár tudtam, nem fog egyhamar megszólalni. Ezt mondták pár héttel ezelőtt. Azóta viszont sok minden változott. Szerelmem apró jelekkel tudatta velem, s a világgal, hogy ő bizony fel fog ébredni, csak egy kis haladékot kér még, hogy összegyűjthesse az összes erejét.

A mai napig bűntudat mardossa lelkem, amiért hagytam azon a napon egyedül autóba ülni őt. Látszott rajta, hogy piszkosul fáradt, hogy semmi kedve az esti stúdiózáshoz, Paul mégis behívta őt munkára. Bárcsak erősebben próbálkoztam volna, talán akkor otthon maradt volna velem, és most éppen nagy kedvvel készülődnénk a közelgő ünnepekre. Ugyan addig valójában van még idő, mégis izgalommal tölt el, hogy Vele együtt lehetek. Minden reményem élt, hogy addig fel fog ébredni.

-Mikor fogsz felébredni? Hiányzol. Olyan régóta alszol már…-motyogtam megfogva vékony csuklóját, felemeltem a kezét és az arcom jobb felére helyeztem. Olyan volt így, mintha ő érintene, ugyan én mozgattam elernyedt testrészét. Mégis megnyugtatott. Az idő ma is repült, én pedig rengeteget beszéltem hozzá. Öntöttem egy kis vizet a vázába, kiszellőztettem a szobát, majd kényelmesen betakargattam Őt, megigazítottam a párnáját és csókolt leheltem a homlokára. Minden nap azon voltam, hogy az én Kicsikém minél hamarabb felébredjen, és ha ez megtörténik, olyan legyen a külvilág számára, hogy boldogan térjen vissza véget nem érő álmából. Elmormolva egy lusta, mégis szeretetteljes „szeretlek”-et hagytam őt biztos kezekben. Halkan köszöntem el a már fáradt nővérektől, és a kocsikulcsom után matatva mentem az autómhoz. Az autónkhoz. Megjavítattam miután megtörtént a baleset, bár nem tudom Ő hogyan fog ehhez viszonyulni. Lehet, hogy jobb lenne egy új autót venni.

-Hey, Louis! Jól vagy?-nem meglepő, ha nem hazamentem egy ilyen nap után. Zayn házának ajtaja tárva-nyitva állt előttem, és ma éppen itt volt Niall és Liam is. Sokat vagyunk együtt, tartjuk egymásban a lelket, és segítünk egymásnak. Rendben, valójában ők tartják bennem a lelket, és ők segítenek nekem, de minden erőmmel próbálom ezt viszonozni. Bárgyún elmosolyodtam, és lehajtottam a fejem. Ma sem történt semmi.

-Hamarosan fel fog kelni.-simította kezét a vállamra Niall, és biztatóan mosolygott rám. A srácok nem merik kiejteni előttem az Ő nevét, és amióta ez szokásukká vált, én is ezt teszem. Még csak gondolni sem gondolok a nevére, pedig milyen gyönyörű hangzása van. Angyalhoz illő. Jó éjszakát kívánva siettem fel az emeletre, azon belül is a nekem kialakított kis zugba. Pár hete itt alszom, de nincs rá problémám, mert nem itt végzem el a szükséges dolgaimat. Ide csak aludni járok.

Két nap múlva fáradtan rogytam le Zayn fürdőszobájának hideg kövére, és szemeimet összeszorítva, hangtalan zokogás uralkodott el rajtam. Az összes reményem szertefoszlott, és már mosolyogni sem voltam képes. Az életem romokban, a karrierem egyre jobban a föld alá húz, legszívesebben menten telepakolnám magam téglákkal, hogy aztán egy tóba vessem magam és még csak menekülni se tudjak. Újabb rohamos kiakadásom oka nem lehetett más, mint az idióta orvosok közlendője, amit pofátlanul az orrom alá nyomtak.

„Nem fog felkelni. Hamarosan lekapcsoljuk a gépeket.”

Képtelen voltam uralkodni magamon, öklömmel a falba ütöttem, szánalmasan kúsztam végig a földön és csak annyira vettem magamra erőt, hogy felnyúljak a szekrényhez. Remegő ujjaim közé fogtam, hiába próbálták elrejteni előlem, megtaláltam. Felülete megcsillant a fényben, hívogatón cselezte ki a gondolataimat. Egy penge volt. Egy használt penge. Száraz, cserepes ajkaim elnyílva engedtek több levegőt a tüdőmbe, amíg eszement módon emeltem a csuklómhoz, az életemet a szerelmemmel összekötő eszközt. Ha ő elmegy, nekem sincs értelme itt maradnom. Szemeim előtt megjelent az arca, gyönyörű, smaragd szemei, bohócos gödröcskéi, csavaros, göndör fürtjei, amik közé mindig imádtam befúrni az ujjaimat. Elhessegetve mindent, magamba engedtem a borotvapenge éles oldalát, amíg egy zavaros, ám annál is keserűbb sikítás tört fel a torkomból.

-HARRY!-

A levegő bennem rekedt, a vér látványa elvette az eszem, és megmozdulni nem bírtam, azonban erre nem is volt most szükség. Olyan hirtelen történt minden, hogy képtelen voltam felfogni. A fürdőszoba ajtaja kivágódott, majd két erős kar nyúlt a hónom alá, és húzott fel a kemény földről.  Nem hallottam mit mondott, arcomra tehetetlen grimasz ült ki, amíg engedtem, hogy Liam kivonszoljon az előszobába.

-Louis! Louis, hallgasd!-elfordítva a fejem bámultam a kezemre, és tudatosult bennem, hogy mit tettem, mégsem volt bennem egy cseppnyi bűntudat sem. Valaki megragadta az állam, erős ujjaival annyira szorított, hogy azt hittem, eltöri az állkapcsom. Egy telefont lóbált előttem, miközben az arcomba ordított. Mint később rájöttem, ő Zayn volt. A fülemhez szorította a telefont, amitől felmordulva akartam volna minél messzebb jutni. Nem számított más, csak hogy én már majd odafent várhassam a szerelmem, és együtt lehessünk. Azonban hirtelen minden kitisztult előttem, mikor saját akaratom ellenére is hallhattam, amit a vonal túlsó végén magyaráztak. Elkerekedett szemekkel meredtem magam elé, ajkaim remegtek az elfojtott zokogástól, és a karomban sem éreztem a fájdalmat, mikor Liam erősen megkötözte. Hitetlenül néztem fel Zaynre, aki szélesen elvigyorodott, majd egy pillanat alatt rángatott fel álló helyzetbe. A telefont kinyomta, és halkan nevetve rajtam, rám aggatta a kabátomat és cipőmet, majd a sálat és sapkát is. Megszólalni nem tudtam, hápogtam mint a kacsák, és hagytam, hogy kivezessenek a borzasztóan szeles időbe. Benyomtak az autóba, majd Zayn előre ült, Liam és Niall pedig hátra, mellém. Beszéltek hozzám, de mintha megsüketültem volna, pislogás nélkül meredtem a műszerfalra. Folyamatosan a nő hangját hallottam, amint kiejtette a szavakat, amikre már olyan régen vártam. Liam a sajgó kezemre simította az övét, majd felemelte, de vissza is rakta mikor lefékeztünk a felénk magasodó épület előtt. Mint egy rongybabát, úgy rángattak ki az autóból, és vezettek végig a jól megjárt úton. Hárították a kamerásokat, a kíváncsiskodó embereket, akik idegyűltek, közben pedig el nem engedték egyik karomat sem. Maguk után húztak, s mikor beléptünk az ajtón, hirtelen megtaszítottam őket. Eszeveszett módon kezdtem rohanni, fellökve két nővért, és kiverve emberek kezéből a gőzölgő teát, míg a csésze hangosan csattant a padlón. Rám kiabáltak, meg akartak akadályozni, azonban mintha nem is hallanám őket, és a hátam mögött lábukat kapkodó srácokat, futottam, ahogyan csak bírtam. Megcsúszva a kórterem előtt, majdnem pofára estem, és ezen még nevetni is tudtam volna, azonban szemeimből könnyek záporoztak amint szinte betörtem a kórterembe.

-HARRY!-

Az ágyhoz rohantam, lábaim már remegtek a fáradtságtól és a futástól. Kezeimmel átfontam a göndör szépség nyakát, és erősen magamhoz szorítottam, miközben ma már sokadjára tört ki belőlem a zokogás. És ez csak erősödött, mikor Harry ujjait éreztem a tarkómnál, majd a hajamban. Istenem, komolyan magától teszi ezt! Erőszakosan taszított el magától, de csak annyira, hogy arcom ne a vállába fúrjam. Ajkaim kétségbeesetten keresték az övét, nem kaptam levegőt, mikor viszonzásra találtam. Mint egy éhes kölyök, úgy csaptam le rá, érintettem őt, és csókoltam.

-Louis..-súgta fáradtan, kezei lecsúsztak rólam, vissza az ágyra. Hisztisen hörögtem, és nevetségesen másztam fel mellé, hogy aztán hozzábújhassak. Kezemet átlendítettem a derekán, közelebb vonva magamhoz, pedig nem hittem, hogy még ennél közelebb is lehetnénk egymáshoz. Képtelen lettem volna leállni, eluralkodott rajtam egy eufórikus érzés, amiből most senki sem tudott volna kipenderíteni. Levegőért kapkodva öleltem magamhoz, nem foglalkozva a kis társasággal, akik mindeközben a szobába tértek. Az orvosokkal, a nővérekkel, a srácokkal, és végül a megérkezett Paullal sem. Nem érdekeltek, mert itt most csak az számított, hogy az Életem itt fekszik a kezeim között, gyönyörű szemei nyitva vannak, és beszél. Ölel és csókol, én pedig éppen a világ legboldogabb emberének érzem magam. Kipattantak a szemeim mikor valaki a derekamat megragadva próbált meg levenni az ágyról, és azonnal cselekedve szorítottam magamhoz még jobban Harryt, kinek kezei azonnal megtalálták az enyémeket. Felnéztem az arcára, miről most rémületet véltem felfedezni. Szemei kitágulva meredtek az orvosra, aki éppen próbált eltávolítani engem mellőle. Aztán hirtelen megmozdult, felszisszent, majd csak a száját nyitotta ki.

-Ha még egyszer hozzá nyúl ahhoz, ami az enyém, letöröm az ujjait, egyesével.-sziszegte halkan, a betolakodó kezek pedig azonnal elengedték a derekam. Lazítva hajtottam a fejem Harry vállára, a légzésem lassan a helyére rázódott és már csak a boldogság járt végig egészben.

-Néhány fontosabb vizsgálaton kell részt vennie.-enyhe akcentussal felelt az orvos, hangjában elfúlás hallatszott, mintha megilletődött volna az előbb Harrytől. Nem baj, jól teszi. Harrynek igaza van. Ne nyúljon hozzám senki, mert én az övé vagyok.

-Jól vagyok. Később.-engedte ki a levegőt szerelmem, ezzel együtt ereszkedtem lejjebb. Aztán újra feljebb. Már csak ez a kis jel is boldogabbá tett. Hallottam, amint csukódik az ajtó, ám azt is éreztem, amint kezek matatnak Harry körül. Gyógyszert adtak neki, és elmondtak pár fontosabb dolgot. Mikor legközelebb felnéztem, már csak ketten voltunk. Akkor engedtem el magam igazán. Sírva markoltam Harry kórházi ruhájába, ő pedig halkan csitítva simította karját a derekamra.

-Annyira..Annyira hiányoztál! Olyan borzalmas volt nélküled, olyan szörnyű és..-dadogtam elfúlt hangon, mire hátrébb húzódott, mutatóujját az állam alá helyezte, ezzel elérve, hogy a szemeibe nézzek.

-Itt vagyok, Lou. Itt vagyok.-gyengéden csókolt meg, a fejem hátrabillent amíg feljebb vezettem a kezem a mellkasára.

-Szeretlek.-suttogtam.

-Én is szeretlek.

Úgy éreztem magam, mint aki hosszú utat bejárt, de végül hazatalált. Otthon pedig ölelő karok fogadták, nyugalom, és a mindent betöltő szeretet.

A kedélyek lecsillapodtak másnapra, mikor reggel Harry ölelő karjai között ébredhettem. Mosollyal az arcomon nyugtáztam, hogy ujjai szorítása a csípőmön elég intenzív ahhoz, hogy biztos legyek a jóllétében. Ennek ellenére óvatosan bújtam ki mellőle, megigazítottam magamon a ruhám és még egyszer visszapillantva rá hagytam el a kórtermét. Vigyorogva sétáltam el a büféig, ahol ismerős arc fogadott. Ugyanazt kértem, mint eddig mindennap, azonban most két személynek. Ez pedig neki is feltűnt, így hatalmasat sikoltva ugrott a nyakamba. Fiatal volt, mégis itt dolgozott a kórházban, egy büfében. Sokat meséltem neki Harryről, jól tudta kicsoda ő. Megfogva a szendvicseket és a palackos vizet indultam vissza Harryhez. A mosoly azonnal eltűnt az arcomról mikor belépve az ajtón, nem az ágyban találtam őt. Hirtelen azt hittem elvitték őt a tudtom nélkül, ekkor azonban keserves zokogást hallottam oldalról. Felkapva a fejem dobtam le azonnal a megvett cuccokat.

-Ó Kicsikém! Miért nem vártál meg? Hiszen te is tudtad, hogy még segítségre van szükséged!-riadtan kaptam a hóna alá, és rögtön feljebb húztam, majd egy akrobatikus mozdulattal terítettem az ágyra. Az arca könnyektől ázott, göndör tincsei szenvedve lógtak tökéletes arca körül.

-Olyan borzalmas vagyok..Utálsz, ugye?-szipogott, pólómat el nem engedve hajtotta mellkasomnak a fejét.

-Hazz, miért lennél borzalmas? Több mint két hónapon keresztül kómában voltál, nem várhatod el magadtól, hogy azonnal visszarázódjon minden! Kell egy kis idő! És mi ez a kérdés, hogy utállak? Tán megbolondultál?-böktem meg az arcát az orrommal, mire halvány mosoly jelent meg az arcán. A hátát az egyik kezemmel támasztva segítettem neki az ülésben, amíg ő a karjait a nyakam köré nem fonta.

-Hoztál kaját?-csillantak fel a szemei. Felnevettem miközben bólogatni kezdtem, majd egy apró csókot nyomva ajkaira nyúltam a háta mögé, és a kezébe nyomtam az egyik szendvicset. Jóízűen falatozni kezdett, én pedig a háta mögé mászva tartottam meg őt. A nyakára hintettem csókokat és a hasát cirógattam miközben elégedetten hallgattam még azt is, ahogyan csámcsog. Hamarosan pár órára el kellett egymástól válnunk, ameddig én hazamentem lezuhanyozni, addig őt elvitték vizsgálatokra. A házunkban olyan rom fogadott, nem is emlékeztem rá, hogy valójában én mindent felborítottam itthon, mikor megtudtam, hogy Harry balesetet szenvedett. Első dolgom volt kihívni egy takarítónőt, hiszen így mégsem hozhatom haza Harryt. Lezuhanyoztam és átöltöztem, addigra megérkezett a takarítónő, akinek mindent elmagyaráztam, majd ráhagytam a házat, és már indultam is vissza a kórházba. Felhívtam Liaméket, hogy jöjjenek majd be ők is, szerintem erre vártak, hogy megadjam a jelet, mikor beszélhetnek végre már ők is Harryvel. Az ismerős környezetbe érve azonnal megláttam Harry orvosát, és szinte lerohantam.

-Szerencsére semmi komolyabb probléma nincs. Azonban a biztonság kedvéért továbbra is adagoljuk neki a fájdalomcsillapítót, és hetente négyszer gyógytornász fogja őt kezelni. 2 hónap rengeteg idő, Mr. Tomlinson. A fiún múlik, milyen hamar tud lábra állni. Amint ez megtörténik, újabb vizsgálatokra visszük, majd akár haza is mehet. Természetesen figyelemmel kell tartani, az esetleges hallucinációk, szédülés és rángás akár egy újabb balesetbe is fordulhat.-folyamatosan bólogattam, majd megígértem neki, hogy vigyázni fogok Harryre, miután hazavihetem. Addig viszont úgy érzem, még van egy kis idő. De ezt is átvészeljük, úgy, mint az eddigi 4 évben mindent.

-Szia Hazza!-ezek után vidáman mentem be Harryhez, aki éppen a vázát tartotta a kezei között. Háta mögött felpárnázva hevert két takaró és plussz párnák, gondolom az egyik nővért kérte meg rá, hogy fel tudjon ülni.

-Olyan gyönyörűek.-az arcát nem láttam a rózsáktól, de el tudtam képzelni, mennyire odavan értük. És én ezt pontosan tudtam. Hiszen a fehér rózsa, a kedvenc virága. Közelebb lépve hozzá egy puszit nyomtam az arcára üdvözlésképp, kissé arrébb tolva a vázát, majd leültem az ágya mellé.

-Tudom, hogy ez a kedvenced.-mosolyogtam, aztán elvettem tőle, és a szekrényre tettem. Csak idegesített, hogy eltakarja az arcát. Bájosan vigyorogva nézett rám, a kezem után nyúlt és összekulcsolta ujjait az enyémekkel. Halkan felsóhajtottam, és újra tudattam magammal, hogy mennyire is hiányzott nekem Harry. Hogy valósággal a levegőt jelenti számomra. Nélküle nem lennék. Hirtelen nagyot nyelve a kezemre pillantottam, ezzel Harry tekintetét is odavonzva. Felnyikkant, amint rájött, hogy Liam pólója van a kezemre kötve, azt hiszem sejthette, hogy mi történt. Ennek ellenére óvatosan letekerte róla az anyagot, majd megfeszült arccal nyomta meg a nővérhívót. Az alsó ajkam rágtam idegességemben, nem tetszett Harry reakciója.

-Utálom, hogy ezt tetted magaddal. Gyűlölöm, hogy nem voltam ott, hogy megakadályozzalak.-suttogta, aztán elfordult, mikor egy nővér lépett be a szobába. Meglepődve néztem az én angyalomra, ezek szerint mégsem értette a helyzetet. Nem tudtam megszólalni, ugyanis a nővér elrángatott onnan, hogy lekezelje a már begyulladt sebemet. Harry nem tudta, hogy miatta tettem. Sőt, teljesen mást gondolt. És ez meglepett, mert azt hittem azonnal tudni fogja, hogy érte csináltam mindent. De talán így jobb is.

Mire visszatértem a kórterembe, már a srácok is ott voltak. Nevettek valamin, ami engem is megmosolyogtatott viszont az volt, hogy végre Hazza is boldogan kuncogott velük együtt. Odamentem hozzá, és felmászva az ágyára, bekuckoltam magam mellé. Megfogta a kezem, és úgy társalgott tovább a többiekkel.

Az idő rohamosan telt, én ennek már kevésbé örültem. Harry kikészült a sok kezeléstől, amit a mozgása érdekében az orvos megsokszorozott, ezt én sem értettem. Miért jó az, ha Harry kimerül? Mindenesetre ott voltam, eltűrtem, hogy kiabált velem, ez ezzel járt, hiszen én tudtam milyen volt akkor, ha fáradt. A nővérek viszont nem, jó párat vérig sértett, így kerültek új beosztottak Harryhez. Mindenkit kikészít a viselkedésével. A múlthéten kiabált velem, sőt. Ordított. Hozzám vágta a vázát, vele együtt az összes virágot amit hoztam neki. Tolerálva a helyzetet szedegettem össze őket, és tettem vissza a vázába, miközben Harry keserves zokogását hallgattam. Volt, mikor végignéztem, ahogyan az ágyát csapkodja, ahogyan érthetetlen szavakat mormol, majd kiabálni kezd. Minden este mellette aludtam, éreztem, ahogy forgolódott, és beszélt álmában. Néha ellökött magától, akkor pedig csak kimentem pár percre, majd visszatérve megvigasztaltam. Tudtam én, hogy sosem bántana engem, és megértettem, hogy miért viselkedik így. Nem volt könnyű, amin végigment.

Az elmúlt egy hónapban csak egyszer mentem haza, akkor is azért, hogy lehúzzam az ágyneműt és kimossam Harry mosatlan cuccait. Erre nem kértem a takarítónőt. Ő csak ne nyúlkáljon a mi dolgainkhoz. Bevásároltam otthonra, majd utam újra a kórházba vezetett. Már csukott szemmel is eljutnék oda.

-Helló, Babycakes!-az ajtó kitárult előttem, Harry pedig az ágy szélén ült, apró mosollyal az arcán üdvözölt. A saját ruhája volt rajta, amit nem értettem, mégsem mertem szóvá tenni. –Hogy érzed magad?-érdeklődtem finoman és óvatosan, mire egy ezer wattos vigyort kaptam. Ráncba szaladt a homlokom miközben megálltam. Lassan elrugaszkodott az ágytól, feje lehanyatlott és a lábait figyelte, miközben óvatosan elengedte az ágyat, mint eddigi támaszát. Elkerekedett szemekkel figyeltem ahogyan próbálgatja a szárnyait, egyik lábát a másik után teszi, apró mozdulatokkal. Bennem rekedt a levegő tettére. Azt hittem még ott sem tart, hogy egyedül üljön, ehhez képest, most éppen felém lépked, ám megkönnyítettem neki az utolsó pár lépést, ugyanis felkiáltva kaptam a karjaimba, és felemelve kezdtem az arcát puszikkal betemetni. Nevetve kapaszkodott a vállamba, és élvezte az érintésem, amíg én inkább a tudattal voltam elfoglalva; Haza mehetünk. Itt értettem meg az öltözékét is, és azt is, hogy ő ezt pontosan tudta, hogy így fognak történni a dolgok. A boldogságtól könnyes szemekkel cipeltem vissza az ágyhoz, amire ráfektettem és fölé mászva csókoltam meg. Kezeit az oldalamnál éreztem, amint megmarkolta a felsőmet és hatalmas hévvel falta az ajkaimat.

-Annyira büszke vagyok rád!-döntöttem homlokomat az övének, közben pedig szapora lélegzetvételem próbáltam helyre rakni. Még most sem fogtam fel igazán, hogy tényleg a saját lábán járt.

-Menjünk haza, Lou!-kérte izgatottan, mire észbe kapva azonnal felsegítettem és elpakolva a telefonját, a neki behozott újságokat és a zenelejátszóját hagytam figyelmen kívül a virágokat. Azok itt maradnak, egy örök emléknek, és még akkor is egy jelkép lesz, ha az orvosok kidobják majd a kukába. Hiszen egy angyal lakott ebben a kórteremben több mint 3 hónapon át, amit sikeresen átvészelt. Végig figyelemmel követte a tetteimet, majd a kezét nyújtotta mikor úgy vélte, végeztem a feltérképezéssel. A derekára simítottam az egyik kezem és magamhoz húztam, úgy léptünk ki a folyosóra. Elbúcsúztunk az összes megismert embertől, orvostól, aztán az egyik kórházi széknél megállva adtam Harryre a kabátját és a sapkáját, gondosan elrendezve alatta göndör fürtjeit. Csillogó szemekkel figyelte a külvilágot, mikor kiléptünk az épület ajtaján. Nagyon remélem, hogy soha többet nem kell visszatérnünk ide. Mosolygott, mikor egyre több paparazzi gyűlt körénk, én pedig pontosan tudtam, hogy bizony ez is hiányzott neki, de még hogy! Harry imádott a kamerákkal játszani. Beültünk a kocsiba, először a reakcióját figyeltem, de miután semmit nem véltem felfedezni, örömmel nyugtáztam, hogy nem fogunk új autót venni, és hogy nem maradtak Harryben borzalmas emlékek ezzel kapcsolatban. A rádiót kapcsolgatta, néha kitekintett az ablakon és énekelt. Én pedig mosolyogva hajtottam egészen hazáig. Az otthonunkig. Miután leparkoltam, megkerültem a kocsit és kisegítettem Harryt, aki aztán szemét módon otthagyva engem sétált az ajtóig. Széttártam a karjaimat, igazán megvárhatott volna. Hideg volt, így megnyugvásként ért a bent tomboló meleg, és rá kellett jönnöm, a fiúk igazán rendesek voltak, hogy ezt elintézték, és nem hagyták, hogy hideg házba érkezzek haza. Így pedig még jobb, mert legalább Harry hazatérése sem arról szólt, hogy hogyan tegyük melegebbé a házat.

-Louis! Hiszen holnapután karácsony!-hallottam a kiabálását az emeletről, valójában nem tudom mit csinált, de azt mondta egy kicsit hagyjam magára, így elkezdtem vacsorát készíteni. Halkan felkuncogtam, és magamban megköszöntem az Öregnek, aki meghallgatta minden imám, hogy Hazza kedvenc ünnepét már itthon tölthessük, együtt.

-És nincs karácsonyfánk!-folytatta gondolatmenetét, miközben óvatosan lépkedett lefelé a lépcsőfokokon. Kissé aggódva figyeltem tetteit, nem szerettem volna, ha mondjuk hirtelen leborul olyan magasról.

-Majd holnap szerzünk egy karácsonyfát. Ne aggódj, Kicsim.-mentem végül elé, és mire leért volna, az utolsó két lépcsőfokról már én emeltem le. Ajkaim közé vettem két kocka csokit, amit a csokis muffin sütéséhez használnék fel, majd az arca felé hajoltam. Szinte azonnal utána kapott, sőt, képes volt még  az én számból is kienni a csokoládét, amit amúgy magamnak tartogattam volna. Megforgattam a szemeimet és elengedtem őt, majd visszatérve a receptek közé folytattam, amit elkezdtem. Leült az étkezőasztalhoz, éreztem ahogyan figyel, mégsem különítettem neki nagyobb jelentőséget.

-Hiányoztál, Louis.-dörmögte mély, rekedtes hangon. Hirtelen megálltam, felé fordultam és meglátva arcát, széles vigyorra húztam a szám és dobtam el magamtól mindent, hogy aztán lassú léptekkel sétáljak oda hozzá. Levettem a pólómat magamról és elhajítottam a konyha másik felébe, majd egy erotikus mozdulattal Harry ölébe ültem.

***

Melegen felöltözve sétáltunk a havas utcákon, melyek egy része kihalt volt, más része pedig díszektől csengett, és a karácsonyt izgatottan váró emberektől. Néhányan egy listát szorongatva járták a boltokat, amin nem tudtam nem mosolyogni. Harryvel egyáltalán nem foglalkoztunk az ajándék kérdésével. Mindketten úgy véltük, elég nagy ajándék az, hogy együtt tölthetjük a karácsonyt. Elég sokat sétáltunk, és teljesen át is fagytunk mire végre a célunkhoz értünk. Harry nagyban válogatott a fenyőfák között, én pedig csak mosolyogva követtem őt mindenhova. Azt figyeltem, hogy ha talán elfáradna, le tudjunk valahova ülni, vagy ha nem lépkedne biztonságban, bármilyen helyzetben meg tudjam őt tartani. Bár ez felesleges volt, hiszen Harry ma inkább hasonlított egy duracelnyuszihoz, mint egy olyan emberhez, aki nemrég ébredt meg egy több hónapos kómából.

-Nekem ez kell! Louis?-gondolataimból csilingelő hangja rázott ki, szemeimet róla a fára vezettem, amire mutatott. Valójában nekem bármelyik fa megfelelt volna, így egyből rábólintottam. Ha Harrynek ez tetszik, akkor mit számít, hogy az összes többi ugyanolyan, ez biztosan jobb valamiért. Megvettük, és egy kis plussz fizetéssel el is vitettük magunkat is, és a fát is a házunkhoz. Még abban is segítettek, hogy beerőlködjék azon a pici ajtón ezt a hatalmas fát. A még tavaly megvett tartót kerestem a garázsban, amíg Harry a díszek után kutatott nagyban. És miután mindkettőt megleltük, beleállítottuk a fát a tartóba, majd elkezdtük szépen felöltöztetni. Persze Harry nem bírta megállni, hogy ne kezdjen el karácsony dalokat énekelni, ráadásul teljesen összemixelte őket, mert nem tudott egy dalt sem a végéig. Aztán már csak saját maga alkotott karácsonyról szóló dalokat, belevetve a pulykát, Niall nevetését és még számtalan vicces dolgot. Boldog volt, és én még boldogabb, hogy így láttam őt. Hogy vele lehettem. Hogy ő az enyém volt, én pedig az övé. Sütöttünk süteményt, azaz én sütöttem, Harry pedig engem nézett közben. Felhívtuk a srácokat, hogy érdeklődjünk felőlük, és megígértük nekik, hogy miután meglátogattuk mindkettőnk családját, benézünk hozzájuk is, hogy együtt is karácsonyozzunk. Miután mindennel végeztünk és jól megpakoltuk magunkat sütivel, leültünk a nappaliba a tv elé. Harry bekapcsolta a karácsonyfára aggatott színesen villogó gyöngysort, ami így tökéletes hangulatot adott az amúgy sötétbe burkolózó helyiségnek. Az ölembe hajtva fejét feküdt el a kanapén, miközben váltogatott a csatornák között. Nekem volt jobb elfoglaltságom is, például hogy egy nagyon szemrevaló göndör tincsét folyamatosan az ujjam köré tekerjem, és játsszak vele. Ma este szinte minden adón karácsonyi műsorokat adtak, ami csak még jobban feldobta Hazzát. Hihetetlen, hogy mennyire kedveli ezt az ünnepet, elmondása szerint ilyenkor a legmeghittebb minden.

-Lou?-nyögött fel álmosan, én pedig az órára tekintettem. Nem hiszem el, hogy megint képes voltam a gondolataimba merülni, ennyire sok ideig. A karjaim közt fekvő angyal pedig majdnem elaludt.

-Hm?-mosolyogtam le rá, majd lehajolva egy puszit nyomtam a homlokára.

-Meg akartam várni az éjfélt. Hogy én legyek az első, aki felköszönt a születésnapodon.-motyogta fáradtan, szemeit lehunyva fészkelte magát kényelmesebben az ölembe.

-Hazz, már elmúlt éjfél.-súgtam halkan, miközben kibújtam alóla és egy plédért mentem. Visszatérve arrébb taszítottam Őt, és mellé feküdtem, majd betakargattam magunkat miután kikapcsoltam a tv-t.

-Akkor boldog születésnapot, Lou. És boldog karácsonyt.-bújt hozzám, egyik karját átvetette a hasamon és átkarolt. Hálásan csókoltam az ajkait, majd csak mosolyogva figyeltem nyugodt arcát, ahogyan megvilágítja a színes fénycsóva, amit a fát körülvevő dísznek köszönhetek. Hirtelen annyi érzés futott végig rajtam, hogy nem tudtam mit kezdeni velük. Olyan boldog voltam, mint még sosem, és nem akartam, hogy ez valaha is változzon. Hosszú és fájdalmas 3 hónapon mentünk keresztül, de itt vagyunk, boldogan, egészségesen, szerelmesen. 4 éve napról napra egyre jobban szeretem őt..És még akkor is tesz valami hihetetlenül édeset, mikor már azt hiszem, hogy az érzelmeim túlcsordulnak iránta. Ma pedig átadom neki az ajándékom. Az ajándékom, mellyel összekötöm az életünket, immár hivatalosan és jelképesen is. Nem akarom őt elengedni, soha, hiszen ő az, aki élettel tölti meg a napjaimat. Aki miatt érdemes élni. Halkan felsóhajtottam és lehunytam a szemeimet, hogy álomra hajtsam fejem.

-Boldog karácsonyt, Hazz. Mindennél jobban szeretlek.-suttogtam az álom határán, majd engedtem a lesújtó fáradtságnak, ami szinte azonnal uralma alá vett.

Happy anniversary Babycakes

Sziasztok.

Nos, sajnálom, az utóbbi időben nagyon eltűntem, de ez részben a suli kezdés miatt van, részben pedig mert a nyár vége nagyon sűrű volt, sajnálom, elnézést kérek mindenkitől, remélem nem pártoltatok el tőlem.

Gyerekek, nagyon köszönöm a 11000 megtekintést, nagyon jól esik, köszönöm köszönöm köszönöm ^^

Ma hoztam egy új sztorit, nem valami hosszú, ez inkább csak egy ilyen kis szösszenet.

Remélem tetszeni fog, véleményeteket írjátok le nekem komiban és/vagy pipáljatok, kérlek!

Imádlak titeket!

Jó olvasást!

xxx

Reni

Az eső rögtön eleredt, amint kiléptem az ajtón. Mintha a természet anya érezné mikor vannak a szörnyű napok. Eddig mindig akkor esett, amikor oda mentem. Mint ahogy ma is. Az ajtót kettőre zárva, zsebre vágtam a kulcsomat és kezdtem el sétálni. Az utca csendes volt, kihalt. Csak néha-néha ment el mellettem egy-egy autó. Bár, ez már egy ideje így van. Azóta a nap óta.

Fejemet kapucni takarta, kezeim a zsebemben, lépteimet figyeltem. Hallgattam a cseppeket, amint a kemény betonnak csapódnak, ahogy a víz fröccsen amikor pocsolyába lépek, annak a kevés autónak motorzúgását. Pont olyan komor nap, mint a hangulatom.

A virágbolthoz érve enyhe nyomást gyakorolva az ajtóra léptem át a küszöböt, amit az ajtó fölötti kis csengő jelzett. Eleanor arca jelent meg a raktár ajtóban, amint meglátott mosolyogva intett és lépett a pulthoz.

- Szia Louis. - köszöntött mosolyogva, amíg elé sétáltam.

- Szia - olyan kisugárzása van, hogy muszáj egy apró mosolyt erőltetnem ajkaimra. Ő mindig olyan kedves volt hozzám, mindig segített, amikor úgy adódott a helyzet, ő az a tipikus barát, aki mindig ad, de sosem kér.

-Mi járatban vagy erre? Vagy... Várj. Hányadika van? - kérdezte aggódva. Keserűen mosolyogva bámultam a pultot.

- Szeptember 21. - suttogtam elhaló hangon. Egy kéz simított végig a vállamon, rápillantottam a lányra, aki keserűn mosolyogva átnyújtott nekem egy szál nárciszt. Lehunytam a szemeim egy pillanatra, majd egy mély lélegzettel elvettem tőle a nárciszt és leraktam a pénzt az asztalra. Sarkon fordultam, és elindultam eredeti úti célom felé.

A nagy vaskaput elhagyva, egyre jobban szorított a mellkasom.A szívverésem felgyorsult, a tenyerem pedig izzadni kezdett. Az emlékek úgy suhantak végig az agyamon, mint egy gyorsvonat, minden egyes kép, amit magával hordott, mély sebet vágott lelkembe. Már 5 éve volt, de még mindig ezt az érzést idézi elő.

A sírkő előtt megállva néztem egy ideig a szépen vésett betűket. Még a neve is olyan hatást kelt benned, hogy ha meghallod, egy boldog, élettel teli ember jut eszedbe. Az arca jelent meg lelki szemeim előtt, a gödröcskés, gyönyörű arca, amit drágakövek díszítettek. Nevetése csengett fel agyam egyik szegletében, puha keze simított végig hátamon, majd ölelte át derekam. Lehunytam a szemeim. Olyan valósághű volt. Szinte éreztem ajkait hideg bőröm, göndör tincseit arcomat csikizni, leheletét nyakamnak csapódni. Aztán, enyhe fuvallat, majd mintha csak homokból lett volna, eltűnt. Visszarepültem a kegyetlen valóságba, szemeim lassan nyitottam ki, majd hajtottam le fejem. Letérdeltem elé, a virágot az ölembe raktam, és csak néztem a fehér márvány követ, s fekete gyöngy betűvel írt nevét.

- Hát, újra itt vagyok. - suttogtam, ennél hangosabban képtelen voltam beszélni, annak is örültem, hogy ennyit ki bírtam nyögni. A szívem szúrt, mintha kést forgatnának benne. - Ma is egy teljesen üres és érzelem mentes napon vagyok túl. Mint eddig öt éve folyton. Ugye te jól érzed magad? Remélem nem olyanok a napjaid mint nekem, te megérdemled, hogy jó helyen legyél. Annyi kellene nekem, hogy adj egy jelet, hogy te igenis jól érzed magad ott ahol vagy. Nem tudom hogy most éppen engem hallgatsz e, vagy valakinek az őrangyalaként figyelsz az illetőre. Ha az utóbbi, akkor remélem tudja, hogy egy nagyon szerencsés ember. - hangom még halkabb lett a mondandóm végére, a sírás határán voltam, de nem akartam sírni, pedig tudtam, hogy ez elkerülhetetlen.. - Te is mesélj nekem valamit. Milyen a mennyország? Vannak barátaid? Találtál... Találtál magad mellé valakit? Egy gyönyörű angyalt, aki vigyáz rád, ugye? - nem bírtam tovább, lassancskán lefolytak az első könnycseppek orcáimon. Úgy éreztem, hogy a mellkasom kiszakad a helyéről, a fájdalom elviselhetetlen volt. - Tudod, azóta a nap óta, mindig megkérdezem magamtól; Miért? Miért pont téged kellett elvennie tőlem az életnek? Miért pont a te életedet rövidítette meg Isten? Te, aki fél a pókoktól, de mindig amikor láttunk egyet, sosem hagytad hogy leüssem. Mindig ki kellett vinnem. - Mosolyogva emlékeztem vissza ezekre a pillanatokra, könnyeim egyre sűrűbben jelentkeztek. - Tudom, hogy erre sosem fogok választ kapni, de azért mégis. Az én életemben egyetlen egy fontos dolog volt. Te. Senki és semmi nem érdekelt. És ezt az egy dolgot is elkaparintották tőlem. Elvették a mindenemet. Harry Edward Styles-t. - a nevét kiejtve kezem remegni kezdett, arcomon a kétségbeesettség. A sós cseppek patakokban folytak végig az arcomon, államon, s nyakamon. Nagy levegőt vettem, és megtöröltem az orrom a kezemmel. - Sajnálom, hogy nem lehettem ott, és nem foghattam a kezed. Nem suttoghattam neked, hogy minden rendben lesz, még akkor is, amikor tudtam hogy ez nem igaz. Sajnálom, hogy nem védhettelek meg, hogy nem mehettem én helyetted. Sajnálom, nagyon nagyon sajnálom. - zokogtam. Kezeimmel próbáltam letörölni könnyeimet, de mindig újabb és újabb lépet helyébe. Felálltam, térdeim megremegtek, a bűntudat és a szomorúság csomója égette gyomromat. Lehajoltam, hogy elhelyezhessem a nárciszt, majd kiegyenesedve a nevét néztem. - Szeretlek Harry. Mindig is szerettelek és szeretni foglak. - Csókot nyomtam ujjaimra, amit a sírkőre helyeztem. - Boldog évfordulót Babycakes.

I missed you so much!

Hi potatoes!
Nos, egy hosszú szünet után, de meghoztam új sztorimat! Sajnálom a kimaradást, nem akarok magyarázkodni, mert nem megyek vele semmire. Tényleg sajnálom! Remélem azért senki nem pártolt el mellőlem. :/
Nagyon szépen köszönöm a majdnem 10 000 oldal megjelenítést, imádlak titeket! cx
Élvezzétek ki a nyár utolsó napjait, a Sziget lakóknak pedig jó bulit kívánok! ^^
Jó olvasást!
xxx
Reni

- Louis! Vendéged van! Emeld fel a nagy feneked az ágyból végre!- remek ébresztő anyám üvöltése. Szólnom kéne neki, hogy többször csinálja ezt, hátha szívrohamot is kapok. Főleg, hogy mellettem állva üvölt a fülembe.
- Ajj, megakarsz süketíteni?! - motyogtam a párnát fejemre húzva
- Mondtam, vendéged van. Kellj fel. Örülni fogsz neki. - a hangján hallottam, hogy ezerrel vigyorog, de hogy miért. Most vert fel álmaimból. Mondjuk lehet, hogy ez egy ilyen gonosz mosoly, hogy sikerült félig elvennie a hallásom.
- Mmmmm, küld el... aludni akarok... - A párnát leszedtem a fejemről, és azt kezdem el ölelgetni. Hallottam valami mozgolódást, meg lépteket, és aztán az ajtóm becsukódott. Végre. Alhatok. Már épp visszaaludtam volna, amikor éreztem hogy mellettem négy helyen besüpped az ágy. A derekam mellett két oldalt, és a fejem mellett.
- Komolyan elküldenél? Hát ezért jöttem én el ilyen messze? - hallottam azt az imádott, rekedtes, mély hangot, ami már úgy hiányzott, az életemből. Kipattantak szemeim, és hátamra fordulva szembe találkoztam egy vigyorgó gödröcskés arccal, amit két csillogó zöld smaragd díszített.
- Harry! - üvöltöttem, és köré fontam kezeim és lábaim, és nyakába bújtattam arcomat. Harry nevetve ölelt vissza, így viszont már nem támasztott minket senki, ezért csak az ágyon fetrengve ölelgettük egymást.
- Annyira hiányoztál - suttogtam, és nem bírtam visszatartani könnyeimet. Hiányzott az a tipikus Harry-s ölelése, a göndör barna fürtök, amikkel napi szinten játszadoztam régebben, az illat, ami mindig megtölti egész testemet, és utána napokig érzem. A mély, karcos hangja, a gödröcske ikrek, a boldogságtól fénylő gyönyörű zöld csillagok, a lakkcsizmája és a hosszú, térdig érő kabátja az ajtó mellől, a puha bőre, ami mindig megnyugvással töltött el, ha érinthetem. És most itt van. Újra. Természetes, hogy elsírom magam. Mindenféle emlékek beugrottak, még a legrosszabb is, amitől csak még inkább sírhatnékom támadt, de maradtam a pityergésnél. A nyakhajlatomba fektette arcát és néhány gyengéd csókot nyomott oda, miközben suttogta, hogy "most már minden rendben van, itt vagyok", és a hátamat simogatta. Érintése megnyugtatott, könnyeim még mindig versenyt futottak, de már a szipogásom is ritkább volt, és levegőt is könnyebben vettem. Lassan felemelte a fejét, így én is követtem a példáját. Homlokunkat egymásnak támasztotta, és úgy nézett szemembe. Szomorú mosoly játszott angyali arcán, és az ő szemei is csillogtak a sós könnyektől, de ő nem engedte ki őket. Én mindig is érzelgősebb voltam, mint ő, így ez nem meglepő. Lágyan lecsókolgatta örömöm jelét arcomról, én pedig behunyt szemekkel élveztem ajkait bőrömön. Nagyon szoros a kapcsolatunk, már az elejétől fogva ilyen puszilgatós, tapizós barátság volt kettőnk között, mondjuk az már más kérdés, hogy én mindig is többet akartam. Nem tudom ő hogy van ezzel, de én már akkor tudtam, hogy én nem csak a barátja akarok lenni, ennek a menyből küldött áldásnak, amikor először találkoztunk. Mindkét orcámat végig csókolta, végül a szemhéjaimra adott egy-egy csókot, és újra összedöntötte homlokunkat. - Most megkérdezném, hogy miért nem szóltál, hogy jössz, de tudom, nem tudtál volna. De legalább nem lett volna ilyen érzelem kitörésem.- suttogtam lesütött szemekkel. Hallottam kuncogását, mire szívem nagyot dobbant, imádtam, amikor nevet, minden fajta nevetése, olyan angyalian hatott az ő hangján, hogy éreztem a lepkéket felreppenni a hasamban.
- Ha tudtam volna szólni, sem tettem volna. Meglepetésnek szántam. - arcomon végig simított, és egy pillanatra sem szüntette meg a szemkontaktust. Elmosolyodtam, majd arcához hajolva egy hosszú csókot hintettem bőrére. Végül valahogy elbírtam engedni, de nem messzire, csak hagytam, hogy mellém dőljön az ágyon, én meg a derekát átölelve mellkasán pihentettem fejemet.
- Hogy.... Hogy hogy itt vagy? - kérdeztem tőle halkan, mert ez a kérdés igazán fúrta már az oldalam.
- Miért, baj? Ja, jó, akkor megyek is vissza.- akart felállni, de szorosabban köré fontam kezeim.
- Ne!!! - szinte ordítottam, nem akartam, hogy újra itt hagyjon. Nem akartam újra egyedül lenni. Nélküle. Arcomat mellkasába temettem és oda motyogtam szavaim. - Ne hagyj itt megint, ne menj el, nem úgy értettem, kérlek, ne, ne menj el, könyörgöm. - könyörögtem neki, közben újra elkezdtek folyni könnyeim. Közelebb csúszott hozzám, és magához szorított, egyik keze a hátamon, másik meg a fejem hátulján pihent, és puszit hintett fejem búbjára.
- Shh, nyugi, nem megyek sehova, csak vicceltem, nyugi Lou, nem gondoltam, hogy ekkora sokként ért ez az egész, nyugi, sshhh... - csitítgatott, de a gondolatra, hogy újra itt maradok, egyedül, Harry nélkül, csak még jobban össze könnyeztem pulcsiját. Olyan erősen szorítottam, mint még soha, féltem, hogyha elengedem, eltűnik, én pedig felébredek és rájövök, hogy az egész csak egy álom volt. A legrosszabb az egészben az, hogy már álmodtam olyat, hogy Harry visszajött, de amint felkeltem, minden eltűnt, én pedig órákig sírtam. Reményt adott, hogy megint itt van mellettem és egyszer csak minden eltűnik, és visszareppenek a keserű valóságba. Nem akartam ezt. Újra. Nem bírnám ki még egyszer. Már az eddigiek is túl soknak számítanak.
- H-Harry... Harry, t-tényleg itt vagy? - meg akartam bizonyosodni róla. Az utolsó ilyen álmomban is megkérdeztem és azt válaszolta, hogy csak a képzeletem játszik velem és nem sokára felébredek. Ha most is ilyesfajta választ kapok, akkor betelik a pohár. - U-ugye most nem álmodom? K-kérlek, mond, h-hogy tényleg itt vagy... K-könyörgöm... - nyöszörögtem mellkasába, görcsösen tartottam vissza a zokogást. Harry erősebben magához szorított és újra csókot hintett fejem tetejére.
- Nyugodj meg Boo, itt vagyok, most már minden rendben lesz. Itt vagyok. - suttogta, én pedig a boldogságtól felzokogtam. Képtelen voltam elhinni, hogy Harry visszatért. Szörnyű négy év volt ez nélküle. Fogalmam sincs, hogy bírtuk ki. De sikerült. Most már minden rendben lesz.
- N-ne hagyj itt m-még egyszer. Kérlek H-Harry. Szükségem van r-rád. Nem hagyhatsz i-itt megint.... - Harry újra csitítgatni kezdett, hátamat simogatta és előre-hátra dülöngélt miközben nyugtatólag dúdolgatott a fülembe. Lassan abbahagytam a sírást és már csak magamhoz szorítva élveztem karcos hangját, ahogy egy random dallamot énekelgetett nekem. Lassan álomba merültem.
Oldalamra fordulva bevertem a fejemet a szekrénybe, így magamhoz térve pislogtam párat, hogy teljesen felébredhessek. A szomorú az, hogy egyedül voltam az ágyban. Nem volt mellettem senki, nem volt ott az a nagy, meleget árasztó test, a göndör hajjal. A csillogó zöld íriszek nem mosolyogtak rám. Csak a hideg lepedő. Könnyek gyűltek szememben. Tudtam, hogy ez csak egy szép álom volt. Semmi más. Felhúztam lábaimat, átkaroltam őket, és homlokom térdemnek döntöttem. Mellkasom annyira fájt, mintha egy elefánt ülne rajta. Nem bírom ezt tovább. Zokogtam. Ekkor meghallottam ahogy nyílik az ajtó, felkaptam a fejem és egy elképedt Harry-vel találtam magam szemben, tálcával a kezében. Arca szomorúvá vált, és a megbánás csillogott szemében. A tálcát lerakta az íróasztalra, de mire megfordult én már felpattantam és szinte bele ugrottam a nyakába. Magához szorított, nyakamba temette arcát.
- A-azt h-hittem csak egy álom v-volt. Azt h-hittem, hogy..... - hangom meg-megcsuklott a sírástól, Harry újból csitítgatni kezdett, és hátamat simogatta.
- Tudom, tudom, és sajnálom, nem kellett volna hogy itt hagyjalak, csak csinálni akartam valami enni valót mire felkelsz,sajnálom, shh... - motyogta. - Nem hagylak itt soha többé, BooBear. Ígérem. Mostantól mindig itt leszek neked. - suttogta a fülembe, majd sorban adta a puszikat orcámra. Mindig sikerül lenyugtatnia. Elhajoltam, de kezeim még mindig nyaka köré voltak fonva, majd homlokának döntöttem enyémet, és egy halvány mosolyt elengedve néztem szemeibe. Sok fajta érzelem csillogott szemeiben, nem tudtam volna egyenként megnevezni őket. Arcom kezei közé fogta, és hüvelyk ujjával letörölte, könnyeimet, s nyomait. Szememet lehunyva élveztem ahogy bőrünk kapcsolatot teremt és kezébe döntöttem fejem., olyan érzés volt, mintha szikrák futkosnának bőröm alatt, mikor hozzám ér. Nem akartam, hogy elengedjen. Így akartam maradni. Vele. Örökre. Homlokon csókolt, és elengedni készült, de én megijedtem,és kicsit szorítottam a fogásomon nyaka körül.
- Nyugi, csak meg vacsizunk. Nem halhatunk éhen. - kinyitottam szemeim, s gödröcskés mosolya köszöntött. Elmosolyodtam, majd nagy nehezen elengedtem, és törökülésben leültem az ágyra. Ő felemelte a tálcát, és mellém telepedve lerakta az ágyra. - Nos, mivel tudom, hogy szereted az americai palacsintát, amit én csinálok, - villantott egy ezer wattos mosolyt. - így gondoltam azt eszünk. - már az illatától összefutott a nyál a számban.
- Négy év után is emlékszel, hogy mi a kedvencem? - mosolyogva megtöröltem az orrom, majd oldalra döntöttem a fejem és úgy néztem rá.
- Persze. - mondta, mintha ez olyan természetes lenne. Bár, lehet, hogy neki az. Odahajoltam hozzá és egy puszit nyomva az arcára kezdtünk el vacsizni. Csend volt, nem az a tipikus kínos csend, ez olyan nyugodt csend volt. Harry pedig nagyon úgy tűnt, mintha mélyen a gondolatai tengerében járna, mert elbambulva bámulja a tányért, miközben eszik. Olyan szép. Tudom, hogy ilyet nem szokás fiúra mondani, de ő az. Kísértetiesen gyönyörű vonásai vannak. És az enyém. Nem adom senkinek. Ez az Isten ajándéka az enyém. Csakis az enyém. Én már befejeztem az evést, de Harry-nek valahogy nem akart összejönni, főleg, hogy még lassabban megy neki, ha elbambul. Mosolyogva figyeltem az arcát, majd hirtelen ötlettől vezérelve közelebb ültem hozzá, és kezem arca annak a felére raktam, amit én nem látok, és elkezdtem apró csókokat hinteni állkapcsától a szája felé. Lassan haladtam, Harry pedig, becsukta szemeit és érintésem felé döntötte arcát. A kaját lerakta a tányérra, és csak élvezte gyengéd gesztusom. Szája sarkába egy hosszabb csókot nyomtam, majd egész arcán szétszórtam csókjaim.  Úgy gondolom tetszett neki, mert derekamat megfogva ölébe húzott, és lassan hátradőlt az ágyon. Szemei még mindig be voltak hunyva, ezt egy jelnek vettem, hogy folytassam. Álla vonalán végig haladtam, majd nyakán is, és próbáltam megkeresni gyenge pontját. Amikor szorítása erősödött derekamon, elmosolyodtam és megszívtam a területet.
- Mmmmmm, Lou..... - morogta fülembe, amitől libabőrös lettem, lepkéim pedig újra életre keltek hasamban. Erősebben szívtam, mire felnyögött, és már mást is éreztem a hasamban, nem csak a lepkéket. Amikor elégnek gondoltam, elhajoltam és megnéztem művemet. Remek. Most már mindenki tudja, hogy ő az enyém. Végig nyaltam nyaka vonalán, majd arcához hajoltam. Hevesebben vette a levegőt, lassan feltárva az éjszakai égről lehullott zöld csillagokat, szemembe nézett. Mondjuk zöldet nem nagyon láttam, abból már csak egy gyűrű volt, szeme feketében úszott. Pillantása ajkam és íriszeim között ugrált. Elmosolyodtam, majd egy picit közelebb hajoltam hozzá. Orrunk összeért, ajkaink csak milliméterekre voltak. Szemébe néztem, valami visszajelzésre várva, de végül ő tüntette el a szakadékot kettőnk közt. Amint összeértek ajkaink, úgy éreztem, hogy a világ felrobbant. Nem volt semmi más, csak mi. Az ablakon át beszűrődő zajok megszűntek, az utca kihalt, semmi mást nem hallottam, csak a szívem dobogását a fülemben, semmi mást nem éreztem, csak Harry selymes haját ujjaimra csavarodva, és puha telt ajkait enyémeken. Nyelve végig simított alsó ajkamon, bejutást kérve, de húzni akartam egy kicsit az agyát, így vártam, de úgy tűnt megunta, mert kezét hátracsúsztatta fenekemre és belemarkolt. Belenyögtem a csókunkba, ő pedig kihasználva az alkalmat, átcsúsztatta nyelvét a számba, és táncra hívta enyémet. Kezem még mindig hajában kutatott, ő pedig fenekem markolta. Ágyékom hozzá dörgöltem övéhez, és rögtön rájöttem, hogy körülbelül ugyan olyan állapotban vagyunk mindketten. Csókunkat megszakította, nyögésünk, én pedig megismételtem a mozdulatot. Erősebben markolta fenekem, fejét pedig a matracnak szorította. Folyamatosan mozgattam csípőmet, homlokomat ráncolva élveztem az érzést, Harry felemelte fejét, és nyakhajlatomba temetve arcát, csókolgatta bőrömet. Gyenge pontomhoz érve felnyögtem és megfeszítettem izmaimat. Harry elkezdte azt a pontot szívni, és nem bírtam tovább, le kellett állnom. A Göndör vette az adást, így átforgatva minket, csinálta azt, amint én az előbb, s közben nyakamat szívta.
- H-Harry... nem... nem bírom. - nyöszörögtem neki, s hajába túrva meghúztam tincseit. Harry felnyögött, és fülemhez hajolt. Bele harapott cimpámba, és megszívta a bőrt a fülem mögött. Ez volt az utolsó, éreztem, hogy a hasam aljában felgyülemlett csomó már nem bírja tovább. Nagyot nyögve élveztem nadrágomba, és ettől az érzéstől Harry is követte példámat. Csak ismételgettem nevét, míg véget nem ért élvezésem. Egymás fülébe lihegtünk, és próbáltuk összeszedni magunkat.
-Még jó, hogy anyukád már alszik. - suttogta fülembe, amitől libabőrös lettem. Levegőtlenül felnevettem, majd mikor Harry előre húzta fejét, és mélyen a szemembe nézett, elmosolyodtam, és megcsókoltam. Egymásnak döntöttük homlokunkat, nem voltam képes lekaparni a mosolyt a fejemről.
-Harry
-Hm?
-Kényelmetlen a nedves gatyám. - vigyorogtam rá, ő pedig leszállt rólam. Mivel eléggé utáltam azt, hogy érzem a nedvességet a lábamon, ezért terpeszben járva próbáltam bejutni a fürdőbe. Hallottam hogy Harry nehezen tartja vissza a röhögést, így az ajtóból visszanéztem rá. A szájat fogva, vörös fejjel nézett rám. Kinyújtottam rá a nyelvem és becsuktam az ajtót.
A szobába vissza egy törülközővel a derekamon érkeztem meg.
- A fürdőben a szekrényben van törülköző, tied a pálya. - mosolyogtam Harry-re, aki az ágyon ült és mobilozott. Vigyorogva bólintott, és telefonját lerakva indult a fürdőbe, de természetesen előtte rá csapot törülköző takarta fenekemre. Mérgesen néztem rá, de ő csak nevetve csukta rám a fürdő ajtót. Kerestem egy bokszert meg azt a pólót amiben mindig itthon szoktam ücsörögni. Az egyetlen egy pólót, ami itt maradt 4 éve. Harry-nek valahogy sikerült eljuttatnia hozzám, bár még mindig nem tudom, hogy hogy csinálta, de nem is érdekelt akkor. Akkor csak a pólót szorongatva sírtam. Napokon keresztül. Anyunak végül sikerül titokban elcsempésznie és kimosnia, de amikor megláttam az összehajtogatott pólót a száradt ruhák közt, nagyon mérges lettem. Nem akartam, hogy kimossa. Akkor még meg volt a Harry illata a felsőnek, tudom, hogy egy idő után átvette volna az én illatom, de akkor még olyan volt. Mindig azt a pólót használtam, anyu nem értette miért, mert folyton sírógörcsöt kaptam, amikor hordtam. Így általában a nap egyik szakaszában mindig sírásban törtem ki, teljesen váratlanul. És a tudat, hogy újra itt van, bármikor hozzá érhetek, érezhetem illatát, hallgathatom hangját, egyszerűen fantasztikus. Felkaptam a pólót és a bokszert, majd az ágyra ugrottam és a plafont bámulva mosolyogtam. Úgy tűnik elég sokáig elmélkedtem a póló múltjáról, mert pár másodperc múlva nyílt az ajtó. Felnéztem és Harry lépte át a küszöböt, csupán csak egy törülközővel derekán. Élesen beszívtam a levegőt és tágra nyílt szemekkel pattantam föl. Szemeimbe könnyek gyűltek.
- Harry... - suttogtam, ahogy közelebb léptem hozzá, nem tudtam levenni a szemem a sok sebről, zöld-kék-lila foltról és a már begyógyult, de örökké nyomot hagyó vágásokról. Oda lépve elé, végig simítottam, a hasa és mellkasa közt futó hosszú vágáson, nem bírtam megszólalni. Tudtam, hogy mitől, vagy inkább kitől származnak, de nem voltam képes elhinni, hogy ezt tette az én Harry-mel. - Istenem... - suttogtam, és beharaptam alsó ajkam, de annyira erősen, hogy éreztem a véremet kicsordulni. Próbáltam visszatartani a zokogást, de ez elég nehezen ment. Belegondolni, hogy mennyi ilyen lehet még elszórva Harry testén, szörnyű. És az, hogy még csak orvoshoz sem mehetett el velük, még borzasztóbb. Nagy valószínűséggel saját magát kellett ellátnia. Amint a zokogás elkezdődött, rögtön szám elé kaptam kezem, hogy visszafojtsam. Harry állam alá nyúlt, és felemelt fejem, hogy szemembe nézhessen. Nem láttam szomorúságot az arcán, csak szeretetet, ahogy rám nézett. - Ő...ő tette? - kérdeztem halkan, ő pedig lehunyta szemeit egy pillanatra, majd egy aprót bólintott. Hagytam, hogy kitörjön a zokogásom, és gyorsan nyaka köré fontam karjaimat és nyakhajlatába bújtattam arcom. Szorosan tartottam őt, ő pedig engem. Bele gondolni sem merek, hogy miket kellett átélnie ezek alatt az évek alatt. -Sajnálom... - motyogtam a nyakába, alig bírtam kinyögni, annyira sírtam, nem voltam képes túltenni magam ezen. És én nem tehettem ez ellen semmit.
- Nem te tehetsz róla Lou. - a hátamat simogatta nyugtatás képpen.
- És én nem tehettem semmit... - folytattam. - Nem voltam ott, nem védtelek meg...
- Louis... - csitított Harry, de kevés sikerrel.
- Bárcsak én lettem volna a te helyedben...
- Ne mondj ilyet.
- Nekem kellett volna ilyen apát kapnom. Te nem érdemelted ezt meg.
- Louis, hagyd abba.
- És még engem sajnáltak mások, a vágásokért.
- Miről beszélsz?
- Az én vágásaim semmik a te sebeidhez képes. Főleg, mert az enyémek szándékosak.
- Louis, te...
- "Biztos szörnyű élete lehet, ha vagdossa magát", mindig ezt suttogták, de mi ez hozzád képest. Semmi... -
Harry eltolt magától és megfogta a kezemet, hogy láthassa miről beszélek. Tágra nyílt szemekkel figyelte alkaromat. A bal karomon volt természetesen a legtöbb, majdnem végig a hajlatig. Harry végig simított bőrömön, szemeiben könnyek csillogtak.
- Lou... Miért? - kérdezte, én meg halkan felnevettem.
- Nem nagy dolog. Főleg ahhoz képest amit neked kellett átélned. - ráztam a fejem.
- Miért csináltad ezt? - kérdezte újra, figyelmen kívül hagyva előző válaszomat.
- Mert már nem voltam biztos abban, hogy képes vagyok-e bármit is érezni. Amióta elmentél nem mosolyogtam. Anyu aggódott is értem, de nem nagyon érdekelt. A minden napos sírás már rutin volt, de valahogy egy idő után ez abba maradt. Nem sírtam. Nem mosolyogtam. Nem csináltam semmit. És nem éreztem semmit. Csak ürességet. Viszont már kezdtem kételkedni abban, hogy képes vagyok érzelmek kimutatására. Így hát kipróbáltam. És olyan jól esett végre érezni, hogy ember vagyok. Hogy élek. Éreztem a fájdalmat, és boldog voltam, amikor először csináltam. Boldog voltam, mert tudtam, élek. Mert tudtam, ember vagyok. Mert éreztem valamit! Így hát folytattam. Minden alkalommal éreztem. A fém, ahogy belemélyed a bőrömbe és örök emléket ad arról, hogy ott járt. Ahogy a vér végig folyik a kezemen. Vérzett a kezem. Ez is csak megnyugtatott, mert csak az élőlények véreznek. És tudtam, hogy élek. És tetszett az érzés. - felnéztem Harry-re, akinek arca nedves volt a könnyektől, ajkát szorosan beharapta, és engem nézett. - Én is sírtam akkor, de csak a megnyugvástól. - mosolyogtam rá. Hirtelen magához szorított és nyakamba szipogott.
- Annyira sajnálom Lou... Nagyon, nagyon sajnálom. - suttogta. Látszott, hogy ez mélyen érintette, mert ő nem gyakran sír. Mindig visszafogja, csak nem tudom miért. Szerintem jobb érzés, amikor kiadhatod magadból a felgyülemlett feszültséget.
- Nem kell. Nincs mit. - mondtam neki őszintén. Szorosabban ölelt és még egy jó ideig nem is engedett el. Egymást ölelve álltunk a szobám közepén. Emészt a tudat, hogy nem tehettem semmit. Nem érdemelt ilyen apát. Harry egyáltalán nem olyan mint az apja. Az apja egy szívtelen, könyörtelen és gyáva alak, ráadásul egy gyilkos. Harry a teljes ellentéte. Teljes mértékben az anyukájára ütött. És nagyon is jóban volt vele. Nagyon jó kapcsolatot ápolt vele. Én is nagyon szerettem őt, kedves nő volt, mindig mosolygott. Ellenben az apját soha életemben nem láttam. Mindig amikor Harry-éknél voltunk, vagy nem volt otthon, vagy az irodájában dolgozott. Nem tudtam róla semmit. Ami azért elég fura, mivel Harry volt a legjobb barátom 12 éves korom óta. És sose láttam az apját. Aztán egyik reggel amikor át akartam menni hozzájuk, rendőrök ezrei parkoltak a házuk előtt. Teljesen lesokkoltam, oda futottam és üvöltöttem Harry nevét, de nem volt ott. Nem láttam, nem hallottam felőle. A rendőrök fogtak le, majd mikor elmentek és csak a kertben fetrengtem és sírtam. Este haza futottam és folytattam. Nem voltam képes abba hagyni. Hívtam Harry-t milliószor, mindenhol megpróbáltam elérni, de nem válaszolt. Rögtön kisípolt a telefonja, én pedig depresszióba zuhantam. Egy héttel később kaptam egy dobozt, anyu adta oda, mondva, hogy a postás hozta. Harry pólója volt benne, meg egy levél. Tőle. Elmondta benne, hogy mi történt. Lövés hangra ébredt fel az éjszaka közepén, majd az apja rontott be a szobájába, azzal a kijelentéssel, hogy pakoljon össze gyorsan. Kérdezgette, hogy mi történt, de az apja csak üvöltözött vele, hogy siessen már. Amikor az apja lerángatta a lépcsőn, a nappaliban meglátta az anyja élettelen testét egy nagy vértócsában. Üvöltött és sírt, oda akart hozzá futni, de az apja megütötte, és kiráncigálta az autóba. Harry zokogva üvöltötte az apjának, hogy menjen vissza, de egy idő után ezt megunta a férfi, mert egy pisztolyt szegezett Harry-re és ráüvöltött, ha nem fogja be, úgy végzi, mint az anyja. Elmenekültek, hamis személyazonossággal éltek, ki tudja hol. Harry el mondta a levelében, hogy most egy ideig valószínűleg nem fogunk találkozni, de amikor csak tud, írni fog. Évente talán kétszer kaptam tőle levelet. Megkért, hogy ne mondjak semmit senkinek, mert abból csak nagyobb baj lenne. A hírekben is benne volt, hogy Anne-t meggyilkolták, és, hogy a férje és gyermeke rejtélyes módon eltűntek, és azóta sem találják őket. Az ügy lezáratlan maradt.
Harry elhajolt és mélyen a szemembe nézett. Ajkait lágyan enyémekre helyezte és lassan, érzékien megcsókolt. El sem hiszem, hogy már ezt is megtehetjük. Arca két oldalára helyeztem kezeimet és csak csókoltam és csókoltam. - Szeretlek Hazz. - suttogtam csukott szemekkel ajkaira.
- Én is téged Lou. - majd újra egy utolsó forró csókban forrtunk össze, mielőtt Harry magára kapott egy bokszer-t és lefeküdtünk aludni.
Harry elmagyarázta, hogy az apját megtalálták a rendőrök és letartóztatták, Harry-t pedig kifaggatták. Elmondott mindent, mert tudta, hogy most már biztonságban van. Igaz, hogy már felnőtt, de nem volt túl sok lehetősége az apja mellett bármire is. A zsaruk megmondták Harry-nek, hogy mostantól szabad, az apja pedig életfogytiglant kapott. A Göndörkét elhozták hozzánk, mert ezt a címet adta meg további lakhelyének. Nálunk élt onnantól fogva, és érkezése után pár nappal elárultuk anyunak, hogy összejöttünk. Örült a boldogságunknak és áldását adta a kapcsolatunkra. Nem faggattam Harry-t, hogy mi történt ez alatt a négy év alatt, tudom, hogy szörnyen mély emlékeket hagyott benne ez az egész, és nem akartam fel feszegetni a még be nem gyógyult sebeit. És tudom, hogy a végén megint én sírnék. Nem voltam képes elszakadni tőle, egy pillanatra sem. Mindenhova együtt jártunk, csoda, hogy a WC-re nem. Féltem, hogyha szem elől vesztem, eltűnik. Már tudatosult bennem, hogy visszatért, és most már minden rendben van, de mégis ott bujkált bennem végig a félelem. A félelem, hogy újra elveszítem. A félelem, hogy újra át kell élnie azokat az éveket az apjával, és én nem tehetek ellene semmit. A félelem, hogy bántani fogják. A félelem, hogy örökre elmegy, és nem jön többet vissza.
De ezek mind csak az átélt dolgok miatt vannak, nem fog ez megtörténni. Mostantól mindig is ott fogok állni mellette, és fogom a kezét. Mindenben támogatom, és megvédem, még akkor is, ha én vagyok a kisebb. Mellette maradok, addig, amíg csak lehetséges.

4th anniversary

Hi!
Szóóóval, meghoztam a negyedik évfordulós sztorit!! Vííí!
Szeretnék elnézést kérni a késésért és az esetleges hibákért. Amíg írtam mindig siettetve lettem valaki által, így valószínűleg lesznek benne hibák, nézzétek el nekem.
Talán egy kicsit rövid is lett, nem tudom, nem tudtam felmérni végül, most is elvagyok kergetve.
Nem is jártatom tovább a számat, mondjátok el véleményeteket kommentben, és pipáljatok.
Jó olvasást!
Puszi! xXx
Reni

Az ébresztőórám hangos csipogása vert fel álmaimból, de ez perpillanat nem tudott feldühíteni, mosolyogva nyúltam ki az éjjeliszekrényig, hogy kinyomjam órámat. Megfordulva vettem észre, hogy az ágy kihűlt, nem árasztja melegét az általában mellettem fekvő test. Nem foglalkoztam ezzel túl sokat, gondolom a konyhában van. Felpattantam, majd a mosdóba mentem, hogy lemosakodhassak, és tisztán kezdhessem életem legszebb napját. Még zuhanyzás közben sem tudtam eltüntetni azt az idegesítő mosolyt az arcomról, mondjuk az idegesség is helyet foglalt az agyamban az érzelmeknek nevezett szobában, de őt megpróbáltam minél jobban háttérbe szorítani, ma mindennek tökéletesnek kell lennie. Kilépve a zuhanykabinból, szárazra töröltem testemet és a szobába lépve felkaptam egy alsót, és Hazza egyik levetett pólóját. Imádtam a pólóiban járkálni itthon, mert nagyobb volt mint én és leért a combom közepéig, és olyan Harry illat áradt belőle, mintha minden pillanatban engem ölelne. Kiléptem a hálószobából és a konyhába vettem az irányt. Harry nekem háttal állva, csupán egy boxerben ügyködött a pultnál, gondolom reggelit csinált, és ha jól látom épp befejezte. Vigyorogva kezdtem felé futni, majd oda érve a hátára ugrottam, kicsit előre dőlt, de pont megtudott tartani, reflexből kapott hátra, hogy combomnál fogva megtartson én pedig karomat nyaka köré fonva dőltem előre, hogy össze-vissza pusziljam az arcát. Nevetve megrázta a fejét, majd hátrált, addig, amíg el nem érte a másik pultot és lerakott rá. Megfordult ölelésemben, majd kezét csípőmre helyezve tapadt ajkaimra. Nyelvével végig simított alsó ajkamon, bejutásért könyörögve, amit örömmel megadtam neki. Nyelveink szinkronban mozogtak egymással, hátulról hajába túrtam és meghúztam göndör tincseit. Imádtam a haját, még régebben le akarta vágatni, de a stylist nem engedte neki, szerencsére. Mondjuk én is akadály lettem volna, mert semmiképp nem hagytam volna, hogy megváljon a göndör fürtöktől. Kezei elkalandoztak testemen, benyúlt az imádott póló alá, és simogatni kezdte hasfalamat. Sajna, az oxigén nagy úr, ezért el kellett válnunk, de csak annyira, hogy homlokunkat egymásnak döntsük. Mosolyogva nyitottam ki a szemem és egy vigyorgó Harry-vel találtam rögtön szemben magam. Nyomtam még egy puszit a szájára, majd csak egymás szemébe nézve élveztük a pillanatot.
- Boldog negyedik évfordulót. - vigyorodtam el, és magamhoz ölelve őt, nyakába fúrtam arcomat és beszippantottam sajátos illatát. Négy év. Négy éve váltunk egy bandává. És négy éve van meg nekem ez a gyönyörűséges angyal, akit csak Isten szeretete miatt tarthatok minden este a karjaimban. Harry olyan erősen tartott, mint még soha, miközben a hátamat simogatta. Kedvem támadt sírni abban a pillanatban, mert el sem hiszem, hogy mivel érdemeltem ki magamnak őt. Mivel érdemeltem ki a szeretetét. Ráadásul négy éven keresztül. Ezt a négy évet mind hazugságok és titkolózások közepette szenvedtük végig, de én mégis mosolyogva emlékszem vissza rájuk. Senki nem tud azokról a pillanatokról, amiket csakis kettesben töltöttünk, nem volt semmi kamera, közönség, titok és hazugság. Csak mi. Senki nem tudja, miket csináltunk azokban az órákban. A sok mocskos dologról, vagy csak az egyszerű szeretetteljes délutánokról. A legszörnyebb és egyben a legboldogabb éveinken vagyunk túl.
Elengedtem Harry-t, hogy még egyszer mélyen a szemébe nézhessek, azokba a gyönyörű smaragd égkövekbe, amik már 4 éve tartanak rabul és képtelen vagyok bármi más kristályért, égkőért bányászni, mert az enyém minden pillanatban mellettem van. Könnyeket véltem felfedezni az omniózus szemekben, de mosolya sem szökött meg, az is ott bujkált arcán, ezért arra következtettem, hogy Ő is körülbelül olyasmire gondolhat amire én. Figyeltem ahogy egy csepp bátorságot véve kiszökik és végigfut Harry orcáján, majd állánál megmenekülve cseppen a combomra. Nekem is könnyekkel teltek meg szemeim, de csak vigyorogva odahajoltam és lecsókoltam az előbbi bátor csepp nyomait, majd az angyalom ajkaira hajolva csókoltam meg még egyszer. Egy szeretet teljes csók volt, nem mélyítettük el, ez így volt tökéletes.
- Szeretlek - suttogtam ajkaira, majd megpecsételtem szavaimat és leugrottam a pultról. Tekintetével követte minden mozdulatomat. Amikor a lépcsőn tartottam felfele, éreztem égető pillantását fenekemen, de ezen nem is lepődtem meg. Lelki szemeim előtt láttam, amint beharapott ajkakkal figyeli, ahogy a fokokon lépkedek fölfele.

Ma lesz egy úgynevezett Tisztelet koncertünk, amit a negyedik szülinap miatt tartunk, és még senki nem sejti mi fog történni. Persze, akiknek kell, azok tudnak róla. Mindenki más, majd akkor értesül a dolgokról.

Hazzával beültünk a fekete Range Rover-ébe és indultunk is a koncert helyszínre, a Londoni 02 arénába, Harry semmilyen érzelemmel, én pedig izgalommal és boldogsággal telve pattogtam az ülésen.

- Megkérdezhetem, hogy mi bajod van? - fordult felém Harry egy pillanatra, majd figyelmét újra az útnak szentelte.

- Ó, semmi, csak... izgulok. - vigyorogtam, mint a tejbetök. Ő csak fél szemöldökét felvonva nézet újból rám, majd fejét ingatva inkább rám hagyta a dolgot.

Az arénához megérkezve kipattantam az autóból és siettem is befele, hogy még elkaphassam a többieket. Hallottam még Harry-t nevetni a hátam mögött, és gondolom meg is rázta hozzá a fejét, újból elkönyvelve, "Őrült vagyok".

Zayn épp az egyik hangosítóval beszélgetett, de én odarohantam és a karját megragadva elrángattam onnan. Elvonultunk egy eldugottabb kis részre, ahol reménykedtem benne, hogy senki nem vesz észre.

- Na, kérem szépen. - mondtam a feketének, aki vigyorogva kivette a zsebéből amit kértem. Tágra nyiltak a szemeim. - Te a zsebedben tartottad? Normális vagy? Mi van ha elhagyod, vagy valami? - rivalltam rá erőteljesen suttogva, mire feltartotta kezeit, mintegy védekezés képen, én pedig csak a kezében tartott tárgyra figyeltem, egy pillanatra sem pillantva máshova. Mivel féltem, hogy eldobja, gyorsan kikaptam tenyeréből és mérgesen néztem rá.

- Nyugi már, Louis. Minden rendben fog menni. ne görcsöld túl, mert akkor nem fogsz majd tudni megszólalni és beégsz. - levert a víz a gondolatra, és éreztem ahogy elfehéredek. Zayn felröhögött, majd magához rántott és jó szorosan megölelt. Mélyeket lélegeztem lehunyt szemekkel és próbáltam magamat lenyugtatni. Igaza van, sürgősen le kell csillapítanom magam. Ez az ölelés most nagyon is jól jött, a fiúknak olyan misztikus öleléseik vannak, mindig annyira megnyugszom amikor valamelyikük karjaiban tart. Tudom, hogy ez a szeretetük miatt van, és remélem érzik, hogy minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt viszonozni tudjam. - Sikerülni fog. A fiúkkal szurkolunk. És persze nagyon boldogok vagyunk. - suttogta a fülembe Zayn, a hátamat simogatva.

- Ó és én milyen boldog leszek majd. - vigyorogtam rá, amikor elengedtük egymást, mire felröhögve megveregette a vállam, majd elsétált. Reggel direkt olyan gatyát vettem föl ami egy kicsit lóg és cipzáros a zsebe. A bőrhöz simulós gatyába ezt nem tudnám elrejteni és ennek még cipzárja is van, így nem tudom elhagyni. Épp indultam volna tovább , amikor két kar fonódott derekam köré, én pedig sokkot kaptam. Mi van ha látta, hogy mit adott át Zayn? Nyakamhoz hajolt és nyomott rá egy puszit, majd megfordított. Körbenéztem, hogy figyel-e valaki, de nem vettem észre senkit, és amúgy is eldugottabb részen voltunk, a szemébe nézve pedig, semmi különöset nem láttam, ezért gondoltam nem tudja mit tervezek. Kiengedtem a bent tartott levegőmet, majd gyorsan ajkaira tapadtam. Hajába túrva húztam meg fürtjeit, amik rátekeredtek ujjaimra, ő pedig csípőmre helyezve húzott magához még közelebb. Szenvedélyes csókunkat én szakítottam meg, majd egy utolsó puszit adva ajkaira vigyorodtam el kipirult arcán és lihegésén.

- Basszus Lou, most hogy menjek ki a színpadra? - kérdezte tőlem ágyékára pillantva. Lepillantottam nadrágjára, amin egy dudor díszelgett . Vigyorom nagyobbra nőtt, majd füléhez hajoltam, és végig simítottam mellkasán, meg sem állva a középpontig. Rámarkoltam büszkeségére, mire felnyögött, de a végét elnyelte, gondolom ráharapott alsó ajkára, hogy tompítsa.

- Majd koncert után gondodat viselem - suttogtam kéjesen fülébe, majd megharapva cimpáját, gyorsan megfordulta és elsiettem onnan.

- Ezt még visszakapod! - üvöltötte utánam, mire én csak nevetve intettem egyet a hátam mögé és elsiettem a fiúkhoz, akik mind a lépcsőnél álltak. Amint megláttak, vigyor szökött arcukra, ők az egyetlenek akik be vannak avatva kis tervembe. Niall rögtön átölelt és megszorongatott.

- Sok sikert. - suttogta, hallottam hangján, hogy ő is izgul, talán még jobban mint én.

- Hé, mi ez a nagy szeretet? - kérdezte egy mély, imádott, rekedtes hang. Vigyorogva engedtem el Niall-t és fordultam felé. Elém állt és a fülemhez hajolt. -Nehogy azt hidd, hogy végeztünk. Ezt még visszakapod. - suttogta a szavakat fülembe, meleg lehelete bőrömnek csapódott, amikor végig csókolta a fülemtől a szám szálág arcomat.
- na! Ráértek erre majd koncert után - vigyorgott mindentudón Liam, majd, amikor Hazz beállt előre, menet közben rám kacsintva, Liam megveregette a vállam és mélyen a szemembe nézett. Nem láttam mást a tekintetében, csak szeretetet és támogatást. Meg talán egy kis izgalmat, de nem értem, hogy ők miért izgulnak. Nekem kellene.
Liam is beállt elém, majd liba sorban indultunk fel a színpadra, hogy kezdetét vegye az őrület. Az adrenalin még ennél is nagyobb mennyiségben rendelkezett testemben, hisz tudtam, hogy ez nem egy átlagos koncert lesz. És ezt Harry-n kívül mindannyian tudtuk.
Egész végig vigyorogtam és nem bírtam abbahagyni. Folyton Harry-t lestem, mindig, amikor összekapcsolódott tekintetünk rákacsintottam, ő meg nem értette mi bajom, de nem baj, úgy voltam vele, nem sokára rájön. Már a koncert végénél tartottunk, egy szám volt már csak hátra, és a szokásostól eltérően, most nem a BSE-t raktuk a végére, és azt hiszem, hogy ez feltűnt mindenkinek, a Modest! egyike a fülünkbe üvöltözött, hogy mégis mit csinálunk, de nem foglalkoztunk vele. A srácok már lebeszélték a zenekarral az egészet, így ők is a segítségünkre voltak, nem állíthatott meg semmi. Illetve, Harry elég összezavarodottnak tűnt, amikor Zayn szólt neki, hogy a Best Song Ever mikor jön, és hogy mi az utolsó szám, de nem kérdezett. Jól is tette, nem is kapott volna akkor még választ. Az utolsó előtti dalt befejezve, én álltam előre, hogy most én fogok a közönséggel beszélgetni, de nem úgy ahogy mindenki várja. Inkább mondanám bejelentésnek.
- Wow, srácok, eszméletlenek vagytok! - szóltam a mikrofonba, mire mindenki felsikított, én meg a vállam felett a srácokra néztem, akik bólogattak, hogy csináljam. Aztán Harry-re pillantottam, aki kérdőn nézett rám és azt tátogta "Mit csinálsz?!". Elvigyorodva ráztam meg a fejem, és pillantottam meg a színpad mellett álló Eleanor-t. Ő is be volt avatva, mindvégig segített nekem. Nem is értem miért őt támadják állandóan, ő csak a munkáját végzi. Egyébként ő volt az aki elrendezte mindig a Larry vitákat, mindig itt volt mellettünk. Olyan nekem mint a húgom. Csak érettebb mint én. Mosolyogva figyelt és bólogatott. A szívem hevesen vert, a vérem lávafolyam ként üzemelt testemben, az adrenalin szintem az egekben, a kezem remegett, a tenyerem pedig izzadt. Oda sétáltam a színpad szélére, és meg fogtam El kezét, hogy felhúzhassam a színpadra. Néhányan sikítottak, többen pedig sokkos állapotba kerültek, innen már tudtam, hogy a rajongók nagyobb felét megnyertem, és értük már nem kell izgulnom. A színpadra húztam Eleanor-t, és a kezét elengedve fordultam lányainkhoz. - Ugye mindannyian tudtok Eleanor-ról. - hangom is remegett, de megköszörülve a torkom próbáltam magam rendbe hozni. Vállam felett hátrapillantva láttam, hogy Harry aztán végképp nem ért semmit, és már sokkot kapott, gondolom megint azok az idióta összeesküvés tervek kavarogtak a fejében. Rákacsintottam, majd visszafordultam. - Nos, igazából, rosszul vagytok értesülve. - síri csend volt az egész arénában, mindenki feszülten figyelt, csak néhányan társalogtak halkan. Hallottam ahogy elkezd Richárd a fülesembe üvölteni, hogy sürgősen hagyjam abba, nem tudja mire készülök, de fejezzem be. Kiszedtem a fülemből és nem foglalkoztam vele többet. - Eleanor, nem a barátnőm. - és még a maradék susmogás is abbamaradt. Mindenki lefagyott. - Ő egy nagyon kedves és aranyos lány, de úgy tekintünk egymásra, mintha testvérek lennénk. Mert én mást szeretek. - Gyorsan El-re pillantottam, és mosolyogva végig simítottam a vállán, majd elkezdtem hátrálni. - Egy hatalmas szívű embert, akit mindennél jobban szeretek, és az életem is oda adnám érte. - Harry, nem teljesen mögöttem volt, inkább átlósan, így felé fordulva a szemébe nézve folytattam a beszédemet, mindenkinek a tudtára hozva, hogy ki is ez a személy. Harry lefagyva meredt rám, szája nyitva volt a meglepettségtől, és nem akartam elképzelni, hogy milyen meglepett lesz ha megtudja, hova akarok kilyukadni. - Egy személyt, akit ma négy éve ismerek és élek vele kapcsolatban. Akiről senki nem tudta, hogy az én szerelmem, a mai napig. - folytattam, és közben folyton pár lépéssel közelebb lépkedtem hozzá. Még mindig nem szólalt meg senki, mindenki várta a beszéd végét. - És ma, úgy döntöttem, nem akarom tovább eltitkolni, hogy ez az angyal az enyém.  Mindenkinek a tudtára akarom, hozni, hogy rabul ejtette a szívemet és úgy gondolom, hogy négy év, pont elég volt arra, hogy rájöjjek, nem akarom más mellett leélni az életem. - oda értem elé, a szabad kezembe zártam az övét és mélyen a szemébe néztem. Megpillantottam, néhány könnycseppet szeme sarkában, mire elmosolyodtam. Elengedtem kezét, és kicipzároztam zsebemet, hogy kikaphassam belőle a kis dobozkát. Féltérdre ereszkedtem előtte, sokaknak elállt a lélegzete, még mindig senki nem reagált, Harry-nek pedig nagyobbra nőttek a szemei mint eddig és szája elé kapta a kezét. A dobozt kinyitva tartottam felé a gyűrűt, abban reménykedve, nem tart majd idiótának, amiért így szeretném összekötni életünket. - Harry Edward Styles, hozzám jönnél férjül? - vigyorogtam el a végét és reménykedve tekintettem szemeibe, amikből kiszöktek a könnyek és még mindig a szája előtt tartotta kezeit. Mindenki a választ várta, senki nem mert megszólalni. Harry, elvigyorodott.
- Igen. - Már majdnem suttogta, de a mikrofon miatt tisztán lehetett hallani,a választ, ekkor mindenki eszmélt és állati nagy sikoltozás keletkezett, az egész aréna ettől vízhangzott, én pedig felálltam és Harryt a karjaimba kaptam. Minden izgalmam és aggodalmam elszállt, amikor letettem a földre és ajkaira tapadtam. Mindenkit kizártunk, akkor nem létezett senki más, csak mi. Innentől kezdve senki nem állíthat meg minket, minden negatív vélemény és utálkozó elmehet a búsba. A lényeg az, hogy mi itt vagyunk egymásnak és senki nem állhat közénk. Elválva, a homlokunkat összeérintettük, majd az utolsó számot kézen fogva énekeltük el. A Loved You First-et.