Happy anniversary Babycakes

Sziasztok.

Nos, sajnálom, az utóbbi időben nagyon eltűntem, de ez részben a suli kezdés miatt van, részben pedig mert a nyár vége nagyon sűrű volt, sajnálom, elnézést kérek mindenkitől, remélem nem pártoltatok el tőlem.

Gyerekek, nagyon köszönöm a 11000 megtekintést, nagyon jól esik, köszönöm köszönöm köszönöm ^^

Ma hoztam egy új sztorit, nem valami hosszú, ez inkább csak egy ilyen kis szösszenet.

Remélem tetszeni fog, véleményeteket írjátok le nekem komiban és/vagy pipáljatok, kérlek!

Imádlak titeket!

Jó olvasást!

xxx

Reni

Az eső rögtön eleredt, amint kiléptem az ajtón. Mintha a természet anya érezné mikor vannak a szörnyű napok. Eddig mindig akkor esett, amikor oda mentem. Mint ahogy ma is. Az ajtót kettőre zárva, zsebre vágtam a kulcsomat és kezdtem el sétálni. Az utca csendes volt, kihalt. Csak néha-néha ment el mellettem egy-egy autó. Bár, ez már egy ideje így van. Azóta a nap óta.

Fejemet kapucni takarta, kezeim a zsebemben, lépteimet figyeltem. Hallgattam a cseppeket, amint a kemény betonnak csapódnak, ahogy a víz fröccsen amikor pocsolyába lépek, annak a kevés autónak motorzúgását. Pont olyan komor nap, mint a hangulatom.

A virágbolthoz érve enyhe nyomást gyakorolva az ajtóra léptem át a küszöböt, amit az ajtó fölötti kis csengő jelzett. Eleanor arca jelent meg a raktár ajtóban, amint meglátott mosolyogva intett és lépett a pulthoz.

- Szia Louis. - köszöntött mosolyogva, amíg elé sétáltam.

- Szia - olyan kisugárzása van, hogy muszáj egy apró mosolyt erőltetnem ajkaimra. Ő mindig olyan kedves volt hozzám, mindig segített, amikor úgy adódott a helyzet, ő az a tipikus barát, aki mindig ad, de sosem kér.

-Mi járatban vagy erre? Vagy... Várj. Hányadika van? - kérdezte aggódva. Keserűen mosolyogva bámultam a pultot.

- Szeptember 21. - suttogtam elhaló hangon. Egy kéz simított végig a vállamon, rápillantottam a lányra, aki keserűn mosolyogva átnyújtott nekem egy szál nárciszt. Lehunytam a szemeim egy pillanatra, majd egy mély lélegzettel elvettem tőle a nárciszt és leraktam a pénzt az asztalra. Sarkon fordultam, és elindultam eredeti úti célom felé.

A nagy vaskaput elhagyva, egyre jobban szorított a mellkasom.A szívverésem felgyorsult, a tenyerem pedig izzadni kezdett. Az emlékek úgy suhantak végig az agyamon, mint egy gyorsvonat, minden egyes kép, amit magával hordott, mély sebet vágott lelkembe. Már 5 éve volt, de még mindig ezt az érzést idézi elő.

A sírkő előtt megállva néztem egy ideig a szépen vésett betűket. Még a neve is olyan hatást kelt benned, hogy ha meghallod, egy boldog, élettel teli ember jut eszedbe. Az arca jelent meg lelki szemeim előtt, a gödröcskés, gyönyörű arca, amit drágakövek díszítettek. Nevetése csengett fel agyam egyik szegletében, puha keze simított végig hátamon, majd ölelte át derekam. Lehunytam a szemeim. Olyan valósághű volt. Szinte éreztem ajkait hideg bőröm, göndör tincseit arcomat csikizni, leheletét nyakamnak csapódni. Aztán, enyhe fuvallat, majd mintha csak homokból lett volna, eltűnt. Visszarepültem a kegyetlen valóságba, szemeim lassan nyitottam ki, majd hajtottam le fejem. Letérdeltem elé, a virágot az ölembe raktam, és csak néztem a fehér márvány követ, s fekete gyöngy betűvel írt nevét.

- Hát, újra itt vagyok. - suttogtam, ennél hangosabban képtelen voltam beszélni, annak is örültem, hogy ennyit ki bírtam nyögni. A szívem szúrt, mintha kést forgatnának benne. - Ma is egy teljesen üres és érzelem mentes napon vagyok túl. Mint eddig öt éve folyton. Ugye te jól érzed magad? Remélem nem olyanok a napjaid mint nekem, te megérdemled, hogy jó helyen legyél. Annyi kellene nekem, hogy adj egy jelet, hogy te igenis jól érzed magad ott ahol vagy. Nem tudom hogy most éppen engem hallgatsz e, vagy valakinek az őrangyalaként figyelsz az illetőre. Ha az utóbbi, akkor remélem tudja, hogy egy nagyon szerencsés ember. - hangom még halkabb lett a mondandóm végére, a sírás határán voltam, de nem akartam sírni, pedig tudtam, hogy ez elkerülhetetlen.. - Te is mesélj nekem valamit. Milyen a mennyország? Vannak barátaid? Találtál... Találtál magad mellé valakit? Egy gyönyörű angyalt, aki vigyáz rád, ugye? - nem bírtam tovább, lassancskán lefolytak az első könnycseppek orcáimon. Úgy éreztem, hogy a mellkasom kiszakad a helyéről, a fájdalom elviselhetetlen volt. - Tudod, azóta a nap óta, mindig megkérdezem magamtól; Miért? Miért pont téged kellett elvennie tőlem az életnek? Miért pont a te életedet rövidítette meg Isten? Te, aki fél a pókoktól, de mindig amikor láttunk egyet, sosem hagytad hogy leüssem. Mindig ki kellett vinnem. - Mosolyogva emlékeztem vissza ezekre a pillanatokra, könnyeim egyre sűrűbben jelentkeztek. - Tudom, hogy erre sosem fogok választ kapni, de azért mégis. Az én életemben egyetlen egy fontos dolog volt. Te. Senki és semmi nem érdekelt. És ezt az egy dolgot is elkaparintották tőlem. Elvették a mindenemet. Harry Edward Styles-t. - a nevét kiejtve kezem remegni kezdett, arcomon a kétségbeesettség. A sós cseppek patakokban folytak végig az arcomon, államon, s nyakamon. Nagy levegőt vettem, és megtöröltem az orrom a kezemmel. - Sajnálom, hogy nem lehettem ott, és nem foghattam a kezed. Nem suttoghattam neked, hogy minden rendben lesz, még akkor is, amikor tudtam hogy ez nem igaz. Sajnálom, hogy nem védhettelek meg, hogy nem mehettem én helyetted. Sajnálom, nagyon nagyon sajnálom. - zokogtam. Kezeimmel próbáltam letörölni könnyeimet, de mindig újabb és újabb lépet helyébe. Felálltam, térdeim megremegtek, a bűntudat és a szomorúság csomója égette gyomromat. Lehajoltam, hogy elhelyezhessem a nárciszt, majd kiegyenesedve a nevét néztem. - Szeretlek Harry. Mindig is szerettelek és szeretni foglak. - Csókot nyomtam ujjaimra, amit a sírkőre helyeztem. - Boldog évfordulót Babycakes.