Fame

Hey bogyók!
Új sztorival jelentkezem! Nem tudom, de nekem ez valahogy nem állt a kezemre, nehezen sikerült megírni és nem is tetszik annyira, szerintem elcsesztem, de mindegy.
Remélem, hogy mindenki élvezi a nyarat és jól telik eddig. :) Barátok, család, strand, szórakozás, stb., stb. :)
So, mesélhettek nekem a nyaratokról, hogy hogy érzitek magatok nyugodtan én meghallgatlak. :)
Mint látjátok alakítgattam a külsőn és csináltam fejlécet is, remélem annyira nem lett szörnyű.xd (kevés az önbizalmam, most már rájöttem)
Nem is húzom tovább az időt, itt a sztori, remélem, azért nektek tetszik, ha már nekem nem.xd
Jó olvasást. :)
Puszi! xXx
Reni

Louis Tomlinson

Az úton rengeteg autó koptatta a betont, felgyulladtak a fények, bárokból hangos zene szűrődött ki, ittas tini csapatok egymásba karolva, dülöngélve üvöltötték kedvenc dalaikat, ugrálva és nevetve. Nyáron, éjfélkor nem meglepő, hogy ilyen mozgalmas a város. Fiatalok élvezik az életet, nem törődve semmivel és senkivel. Senki nincs egyedül, mindenki a legjobb barátaival, esetleg a szerelmével üvölti túl a klub-ban dübörgő zenét, piával a kezében. Én pedig az ablakban ülök és figyelem, hogy miket tehetnek meg ők… amiket én nem. Mindig is szerettem volna egy kicsit lazítani, a barátaimmal lenni és elmenni egy jót bulizni anélkül, hogy bárki nekem támadna egy fényképezőgéppel. De ezt elég nehéz megvalósítani. Egyrészt mindenki felismerne. Természetesen imádom a rajongóimat, ők a mindenem, de néha kiakasztó ez a sok figyelem. Másrészt pedig már annyit csalódtam az emberek többségében, hogy barátom sem nagyon akad. Csak egy, de ő mindig segített kimászni a gödörből, vagy arcomra varázsolni egy mosolyt, amikor olyan pillanatom volt éppen. Niall mindig is jó barátom volt, ő már akkor ott volt nekem amikor még nem voltam híres. Igazi barát. Nélküle talán most egy roncs lennék és már rég megbántottam volna a szeretett rajongóimat.

Az ajtó nagy zajjal csapódott ki, majd az említett személy robbant be rajta, mint akit most lőttek ki egy ágyúból. Szó szerint beesett az ajtón, ugyanis akkora hévvel jött, hogy megbotlott a küszöbben, így öleléssel köszöntötte a padlót is. Felnevettem bénaságán, majd lassan felkelve az ablakból felsegítettem szerencsétlent.

- Tudom ajánlani, hogy legközelebb ne betörj a szobámba, hanem mondjuk be gyere. Kopogással. -  mosolyogtam, miközben felkanalaztam a szőnyegről. Ő csak röhögve bólintott, majd ahelyett, hogy felállt volna, lerántott maga mellé.

- Haver, nagy hírem van. – közölte vigyorogva. Kíváncsi tekintettel figyeltem rá, hogy mi lehet az, ami miatt így be kellett robbanni a szobámba. Ő csak tovább vigyorgott és engem bámult.

- És el is mondod, vagy csak hülyén fogsz vigyorogni? – kérdeztem fél szemöldökömet felhúzva.

- Jah, igen, bocsi, szóval. Buliba megyünk holnap este. – vigyora nagyobbra nőtt én meg csak néztem rá.

- Niall, ez volt az a nagyon nagy hír? Nem mehetünk buliba, anélkül, hogy elkapnának, vagy valaki szólna a médiának. – romboltam le kis tervét, de ő megrázta a fejét.

- Nem, ez nem olyan buli. Álarcos. – ha lehet még ennél is jobban vigyorgott, és a szemöldökét emelgetve nézett a szemembe. – Csak is álarccal mehetsz be a buli területére és nem veheted le a buli végéig. Tök jó lehetőség, hogy éljünk egy kicsit! Senki nem fog felismerni minket. – mondta és könyörögve pillantott rám. Elgondolkodtam. – Kérlek Lou, ne hagyjunk ki egy ilyen lehetőséget! Lehet, hogy nem lesz már ilyen ajánlat többet, hogy úgy ismerkedj, hogy senki nem tudja az igazi énedet! Így legalább tudod, hogy nem azért áll oda melléd valaki, mert az vagy aki. – fejezte be kis monológját és még a kezemet is övéi közé vette és reménnyel teli szemekkel fürkészett, várva a válaszom. A szőnyegen állapodott meg tekintetem és azt fürkésztem az ajánlaton gondolkodva. Talán igaza van. Nem valószínű, hogy lesz majd a jövőben még egy ilyen lehetőség. Felnéztem barátomra, majd elmosolyodva bólintottam. Niall felpattant és körbe szökkengetett a szobában, majd oda ugrott hozzám és egy csontropogtató ölelésbe zárt azt ismételgetve, hogy „Köszönöm, köszönöm, köszönöm!” Én csak nevettem rajta.

- Niall, ha nem engedsz el, akkor félek, hogy holnap nem mész bulizni, mert a temetésemet fogod rendezni. – suttogtam, mivel Niall már kiszorított belőlem minden levegőt és hallottam ahogy repedeznek a bordáim. Gyorsan elengedett, majd vigyorogva adott egy puszit az arcomra.

- Holnap kerítek valahonnan maszkot kettőnknek és kezdődhet a buli! – üvöltötte a végét, mire befogtam a száját és egy mérges pillantást küldtem felé, jelezve, hogy ezt nem kellene kikürtölni mindenkinek. – Bocsi – suttogta vigyorogva, majd intve egyet kilépett az ajtón. Mosolyogva ingattam meg a fejem és bemásztam az ágyamba, arra gondolva, hogy most már ideje lenne aludni. Ki kell használni ezt az egy hét szünetet.

Másnap arra keltem, hogy valaki dörömböl az ajtómon. Morogva feltápászkodtam a pihe-puha, hívogató ágyamból azzal a gondolattal, hogy kinyírom a bejáraton belépő személyt.

- Megyek, nem kell betörni az ajtót! – üvöltöttem az álmaim elkergetőjének, majd az ajtót kinyitva Niall esett be és rögtön be is csapta az ajtót, majd lihegve neki támaszkodott. Amikor nyitva volt az ajtó, lány sikolyokat hallottam, szóval már értem, mire ez a nagy sietség.

- Haver, túl nagy a rajongó táborod. – lihegte a szőkeség, mire felnevetve megráztam a fejem.

- Talán te vagy túl kicsi. – nyújtottam ki rá a nyelvem, mire morcos képet vágott, de nem bírta sokáig, mert elmosolyodva lepacsizott velem, köszönés képpen.

- Na szóval. Igazából azért jöttem, hogy oda adjam neked az estére vett maszkot. – nagy mosollyal az arcán kapott ki egy maszkot a kezében tartott nejlon zacskóból, majd át nyújtotta nekem. Érdeklődve vettem el tőle a tárgyat. Olyas fajta maszk volt, ami csak a szemem körüli részt és az orrom fedte. A szélén bordó volt, majd beljebb átváltott fehérre, arany és fekete színű hurkok voltak a szem rész köré rajzolva, amivel olyan különlegessé tette az egészet. A két szélére fekete selyem anyag volt rögzítve, amivel felhelyezhettem a fejemre. Egyszerűnek tűnt, de mégis volt benne valami érdekes, ami megfogott. Nem tudom mi volt az, de akkor nem is érdekelt. Izgatott voltam, hogy mit hoz majd az este, hogy felismernek-e, vagy minden tökéletesen sikerül. – Tetszik? – állt mellém Niall, mikor észre vette, hogy sokáig szemlélem a darabot. Mosolyogva bólintottam, majd elhelyeztem az éjjeliszekrényemen a kapott maszkot. – Na, akkor én távozom is, este nyolcra legyél kész.  Nem kell semmi puccos ruha. Csá!– kacsintott, majd elhagyta a szobát. Nem tudom mit csinálnék, ha ez a bolond szöszi nem lenne az életem része. Mosolyogva huppantam le az ágyamra, fejem alá téve a kezemet merengtem el, hogy vajon hogy fog sikerülni az este. Ha valaki felismer és hívná a médiát, akkor az egyetlen esélyem a szórakozásra is elillanna, mint egy füstfelhő. Eddig mindig, csak olyan emberekkel kerültem össze, akikről végül kiderült, hogy csak a hírnevem és a pénzem miatt voltak velem. Az emberi kapzsiság szörnyű. Senki nem törődig mások érzelmeivel, csak a saját javukra gondolkodnak, hogy amit tesznek az az ő életükön és érzelmi világukon segítsen, azzal nem is törődve, hogy közben egy másik személy szívét és bizalmát tépkedik apró, pici darabokra. Az én bizalmamat nagyon nehéz elnyerni. Akinek sikerül, az szerencsés. Niall-ön és a családomon kívül senkiben nem bízok meg annyira, hogy bármit is elmondjak nekik. Elég, ha ők tudnak mindenről ami bennem végbe megy, az életemről. Az emberek többsége a média által kialakított képpel azonosít és az alapján ítélkezik felettem, miközben semmit nem tudnak arról, ki is vagyok én valójában. De szerencsére vannak akik ismernek és nem hisznek el minden hülyeséget.

Gondolataimból a telefonom rövid rezzenése ébresztett fel. Előkotortam a kis tárgyat a zsebemből, majd a képernyőre tekintve vettem észre barátom SMS-ét.

„Remélem, hogy kész vagy, mert fél óra múlva ott vagyok. ;) - N”

Tágra nyílt szemekkel olvastam az apró betűket, majd az órára pillantva vettem észre, hogy kicsit nagyon elmerültem a kis világomban, ugyanis fél nyolc lesz. A telefont az ágyra dobva pattantam fel, majd a szekrényhez ugorva kutattam valami megfelelő ruha után. Egyesével rángattam ki minden darabot és egy gyors pillantással megállapítottam, hogy jó vagy nem jó. Végül egy feszülős fekete farmert választottam, egy fehér hosszú ujjúval, aminek a vállától az ujjáig sötétkék színe volt. Gyorsan felkapkodtam magamra, a felső ujját feltűrtem a könyökömig, majd a ruhákat visszadobálva a szekrénybe csaptam be az ajtaját. Az asztalhoz lépve vettem el a maszkot és a tükörhöz fordulva helyeztem fel az álcámat. A tükörképemet vizslatva elmosolyodtam, és pont ekkor kopogtattak az ajtón. A mobilom és a pénztárcám a zsebembe helyezve kaptam fel a kulcsot a helyéről , majd kilépve a bejáraton szőke barátom mosolyával találtam szemben magam. Jól végig mért, majd elismerően bólintott. Rajta is rajta volt már a maszk, olyasfajta volt mint az enyém, csak más mintával és színekkel. Neki az egész fekete volt és egy vastag fehér csík húzódott végig a legszélén és a szemrész körül. Illett hozzá, nekem tetszett. Egy egyszerű fekete rövid ujjú volt rajta egy khaki színű farmerrel.  Viszonoztam mosolyát, majd az ajtót bezárva zsebre vágtam a kulcsot és a lift felé vettük az irányt. Niall azt mondta, hogy direkt hátul parkolt az egyik ismerősének a kocsijával, nem akart feltűnést kelteni. A mosolyt nem lehetett levakarni az arcomról, izgatott voltam.

A lift egy csengetéssel jelezte, hogy a földszintre érkeztük, az ajtón kilépve pedig rögtön a hátsó kijárat felé indultunk. Az autóhoz érve gyorsan bepattantam az anyósülésre és az övemet bekapcsolva vártam, hogy Niall is megtegye, hogy végre elindulhassunk.

-Ahhoz képest, hogy először nem annyira voltál oda az ötletért, most még izgatottabb vagy mint én voltam. – nevetett barátom. Én csak mosolyogva vállat vontam és az ablakon bámultam kifele, a kezemmel a lábamon dobolva. Niall beindította a kocsit amivel a motor hangosan felmordulva jelezte, hogy indulásra készen áll. A szűk sikátor féleségből kitolatva vettük az irányt a buli helyszíne felé. Az út halkan telt, én az ablakon bámultam kifele, Niall pedig az utat figyelte. Minél közelebb értünk a célpontunkhoz, annál izgatottabb lettem és annál inkább próbáltam elnyomni azt a nyomasztó érzést, hogy mi lesz ha felismernek. Az agyam hátuljába száműztem ezt a kérdést és csak arra koncentráltam, hogy ma este végre jól fogom érezni magam.

A klub parkolójába beérve rögtön ki pattantam az autóból, majd a szöszit megvárva indultunk  a bejárat felé. Már kintről hallani lehetett a dübörgő zenét, és azt a néhány üvöltöző tinédzsert akik jól érzik magukat és valószínűleg, majdnem minden napjuk így telik. Az épület mellett fiatalok cigarettáztak egymással beszélgetve, nevetgélve, néhányan egymásba kapaszkodva a sok pia hatására. Belépve először fura volt a látvány, hogy mindenkin maszk van és egymáshoz tapadva  táncolnak, ugrálnak a ritmusra, de pár perc és megszokod. Beljebb mentünk és elfoglaltunk két széket a bár pultnál, Niall rögtön rendelt nekünk két pohár nemtudommit, amit pár perc után meg is kaptunk. Kis pohárkába volt töltve, fogalmam sincs mi volt az, nem vagyok egy pia szakértő, nem iszom valami gyakran.

- Gyerünk Lou, húzd le, nem lesz bajod. Ma este szórakozni jöttünk, ahhoz kell a pia. – vigyorgott rám barátom és pedig bólintva tettem amit mondott. Éreztem ahogy az alkohol végig marja a nyelőcsövem, de nem volt olyan vészes. Niall felbátorodva a tettemen, rendelt még egy kört és ez így ment egy kis ideig, amikor már vihogva beszélgettünk. A szöszihez oda lépett egy alacsony, hosszú, barna hajú lány, egy elég rövidke ruhában, és a fülébe suttogott valamit. Az arcát nem láttam a maszkja miatt, de igazából nem is nagyon érdekelt. Niall vigyorogva bólintott a csajnak, majd tőlem elnézést kérve közölte, hogy elviszi a hölgyet táncolni. Mosolyogva ráztam meg a fejem, hogy nem baj, menjen csak, én elleszek. Figyeltem, ahogy a lány a barátom kezét megfogva húzza be a tömegbe, majd felszívódnak. Még kértem magamnak egy kört a pultostól, majd azt lehúzva, úgy gondoltam, hogy én is beállok táncolni, nem érdekel, hogy hülyének néznek, hogy egyedül táncolok. Amúgy sem hiszem, hogy bárkit érdekelnék, mindenki el van foglalva a párjának a szájában turkálással. A tömegbe befurakodva, kezdtem el a ritmusra mozogni. Éreztem ahogy a zene átjárja minden érzékemet, nem foglalkoztam a néha hozzám érő izzadt testekkel, csak élveztem a szabadságot. Hirtelen két kar fonódott a derekam köré, majd a fejét a nyakamba hajtva mozgott velem együtt. Nem izgatott ki volt az, a kezemet az övére tettem és élveztem ahogy csókolgatni kezdi a nyakam felfele. A fülemhez érve beleharapott a cimpámba, majd belesuttogott.

- Helló szépfiú. Remélem, nem baj, ha csatlakozom hozzád. – a hangos zenétől függetlenül is értettem, hogy mit mond, sőt a zene egyre halkabbá vált, a fejem kizárta a külvilágot, nem hallottam mást, csak ahogy lihegett a fülembe, nem éreztem mást, csak ahogy végig simít, a hasamtól a mellkasomig, majd vissza és csípőmön pihenteti kezeit. Gyengén megráztam a fejem, hogy nem baj, mire ő szembe fordított magával. Láttam azt a bárgyú mosolyt az arcán, amitől megmutatkoztak gödröcskéi, a maszkja olyasmi volt mint az enyém, csak sötétzöld színű, fekete és arany csíkokkal és mintákkal. Csokoládé barna fürtjei kócosan álltak össze-vissza ami még szexisebbé tette. Fekete hosszú ujjú ing volt rajta, fekete feszülős farmerral és fekete lakk csizmával. Elegáns volt, mégis volt benne valami vad. Még a maszkon keresztül is láttam gyönyörűen csillogó smaragdzöld szemeit, amikkel megbabonázott. Kezeit csípőmre helyezve húzott közel magához, karomat nyaka köré helyeztem, ezzel megszüntetve minden köztünk lévő akadályt. Mellkasunk összeért, arcunkat, csak centiméterek választották el. Tekintete, a szemem és szám között ugrált, majd közelebb hajolva összeérintette ajkainkat. Szememet lehunyva élveztem a pillanatot, éreztem az alkohol mámoros ízét telt ajkán, már tényleg nem hallottam és éreztem mást, csak is őt. Teljesen megszűnt a külvilág, úgy éreztem, hogy csak mi ketten létezünk a világon, az érzék szerveim feladták, az agyam kikapcsolt a szívem leállt egy pillanatra, majd minden a kétszeresére gyorsulva indult el újra. Éreztem ahogy a vér áramlik a testemben ahogy megharapta az alsó ajkam, bejutást kérve, amit meg is adtam neki. Nyelveink táncot jártak, küzdöttek a dominanciáért, mit végül ő nyert meg. Kezemet hajába vezettem és fura mód, nem volt ott semmilyen anyag, ami tarthatta volna a maszkot, gondolom ilyen fül mögé akaszthatós volt, de abban a pillanatban ez nem érdekelt. Kezét a csípőmről hátra simította a fenekemre, majd belemarkolva húzott közelebb magához, amitől alsó felünk érintkezett így érezhettem, hogy olyan állapotban van mint én. Szájába nyögtem az érzésre, ezzel megszakítva a csókunkat. Homlokát enyémnek döntötte, továbbra is csukva tartva szemünket. Kinyitva az enyémet az önelégült vigyorával találtam magam szembe, ahogy az arcomat fürkészte.

- Harry vagyok. – közölte, mire felkuncogtam.

- Louis. – mondtam neki mosolyogva, majd leesett, hogy lehet, hogy így rájön ki is vagyok, de nem úgy nézett ki mint akinek leesett volna bármi is szerencsére, meg mondjuk sok Louis nevezetű ember él még a földön rajtam kívül, így nem meglepő.

Alsó ajkát beharapva tekintett le, ágyékom tájékára, mire elpirulva néztem oldalra. Állam alá nyúlva fordította, maga felé a fejem, majd újra kapcsolatot teremtett ajkaink között, szenvedélyes csókban forrtunk össze. Keze még mindig a fenekemen pihent, majd éreztem, ahogy hátsó zsebembe nyúlva kiveszi a telefonomat. Elszakadva tőlem, pötyögött valamit a mobilomon, majd visszahelyezte eredeti helyére és újra közel húzott magához. Valaki köhintett mögöttem, mire gyorsan megfordultam és Niall vigyorgó fejével találtam szemben magam. Elpirultam.

- Sajnálom, hogy nekem kell lennem minden jónak elrontója, de a csaj leszedte a maszkom, és felismert, szóval nem sokára mindenki itt lesz. Indulnunk kell. - Közölte a végére megkomolyodva. Én bólintottam és indultam volna rögtön Niall után, de egy kar megragadta a csuklómat és visszarántott, így egy mellkasnak ütköztem.

- Várj már, mi ez az egész? Miért baj, hogy felismerték a haverod? – kérdezte kíváncsisággal a tekintetében.

- Ne haragudj, de ezt… nem mondhatom el… még. Majd egyszer biztos, de most sietnem kell. Sajnálom Harry. – néztem rá sajnálkozón, mire sóhajtott egyet, majd újra mosolyogva nyomott egy búcsú csókot a számra, és csuklómat elengedve, futottam a parkolóba gyorsan bepattanva az autóba. A visszapillantóban láttam lányokat rohanni a hely felé, mire tágra nyílt szemekkel fordultam Niall felé, aki gyorsan beindítva az autót tolatott ki az útra, a hotel felé véve az irányt. Ahogy figyeltem senki nem követett minket, talán az ismeretlen autó miatt. Fellélegezve dőltem hátra az ülésben, önkéntelenül fel nevetve.

- Látom jól érezted magad. – egy piros lámpánál megállva rám pillantott és mindent tudóan vigyorogva emelgette a szemöldökét. Megforgattam a szemem és játékosan vállba bokszoltam. Ő csak fel nevetett és mikor zöldre váltott a lámpa a gázra taposott. Ugyanúgy a hátsóbejáratnál parkolt, majd megvárta amíg kiszállok és egy „holnap mindent elmesélsz”-el és egy kacsintással hagyott ott. Levettem a maszkot és mosolyogva sétáltam a lifthez, ami üresen állt a földszinten. A mosolyom még akkor sem tűnt el, amikor beértem a szobámba. A maszkot és a zsebeim tartalmát az asztalra helyeztem és bevonultam a fürdőbe. Egy törülközőt kihalászva a szekrényből, vettem le az koszos, cigitől és alkoholtól bűzlő ruháimat és álltam be a zuhanyba. Élveztem ahogy a forró cseppek végig futnak, izzadt bőrömön, letisztítva ezzel egész testem.

A szobába beérve felvettem egy tiszta alsót, majd megindultam az ágyam felé, de a telefonom jelzése félbe szakított. Kezembe véve a tárgyat néztem meg az SMS-emet, mire éreztem azt a fura érzést a hasamban és önkéntelenül is elmosolyodtam.

„Szép álmokat Lou! ;) – H”

Mosolyogva, emlékekkel tele léptem be az álmok kapuján.

Reggel a telefonom csörgése zavart fel álmomból, mire morogva kaptam a tárgyért és mégsem nézve, hogy ki az szóltam bele.

- Mi van? – kérdeztem álmos és mérges hangon, majd amikor meghallottam a másik fél hangját a szemem kipattant és éreztem a pillangókat a hasamban felröppenni.

- Hú de morcos ma reggel valaki, csak nem felkeltettelek? – kérdezte az a csodálatos mély hang, mely simogatta dobhártyámat és autómatikusan mosoly húzódott ajkaimra.

- Történetesen, de, felkeltettél, pedig olyan szépet álmodtam. – közöltem vele, visszadőlve a párnámra, a plafont tanulmányozva.

- Ó igen? És mi volt az? – kérdezte, érezni lehetett a hangján, hogy vigyorog, mire elpirultam és egy halk „nem lényeg”-et elmotyogtam. Felnevetett, éreztem, ahogy a szívem dobban egy nagyot bársonyos nevetését hallva. – Azért hívtalak, hogy mit szólnál hozzá, ha ma meglátogatnálak? – kérdezte, mire lefagytam és nem tudtam mit mondjak. Most mit csináljak? Mi van, hogyha rájön, hogy ki vagyok, és elmegy? Vagy onnantól kezdve csak kihasználna, mint mindenki más eddig? Nem élném túl, ha ő is csak játszana velem, Harry-hez valami nagyon vonz, nem tudom mi, de már az első pillanattól kezdve éreztem valamit, és ilyen még nem volt. – Lou? Itt vagy? Hahó! – hallottam ideges hangját, mire visszatértem a jelenbe.

- Öhm, igen itt vagyok - motyogtam akadozva, nem nagyon tudva, hogy mit mondjak az ajánlatára.

- És? Mit mondasz? – kérdezte reménykedve. Elkezdtem a számat harapdálni, a megfelelő szavak után kutatva.

- Őőőő, hát.. Nem tudom… Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. – válaszoltam félénken, félve a választól. A vonal másik felén hosszú csönd, már majdnem megkérdeztem, hogy itt van-e még, de akkor megszólalt.

- Miért? – kérdezte, egy kis szomorúságot éreztem a hangjában.

- Öhm… Mert… - Na és most mit mondjak? Harry a válaszomra várva hallgatott, mire sóhajtottam egyet és bólintottam magamnak. – Jó, oké, elküldöm SMS-ben a címemet.- mondtam feladva és félve, hogy mi lesz, ha meglát.

- Remek, akkor várom az SMS-t és este 7-re ott vagyok. – közölte boldogan, majd elköszönve egymástól, letettük a telefont.

Most mi lesz?

Hét óra előtt öt perccel a szobában járkáltam körbe-körbe és gondolkoztam, hogy most mit csináljak. Niall volt itt délben és elmentünk ebédelni, közben megbeszéltük a tegnap estét és tanácsot kértem tőle a ma estével kapcsolatban. Azt mondta, hogy amint hallja nagyon oda vagyok érte és ha én nem tetszenék Harry-nek, akkor tuti nem akarna megint találkozni, szóval mondjam el neki. Oké, de hogy?!

Kopogtattak az ajtón, mire bepánikoltam és körbenézve megakadt a szemem a fürdőn. Gyorsan üvöltöttem neki, hogy nyitva van, majd befutottam a fürdőszobába és becsukva az ajtót hallgatóztam. Hallottam ahogy nyílik a bejárati ajtó, majd becsukódik. Hallottam lépteit, ahogy gondolom körbejárja a szobát, engem keresve, majd megszólalt.

- Lou? – kérdezte, mire hosszan lehunytam a szemem és egy mély levegő vétel után visszaszóltam neki.

- A fürdőben vagyok. - mondtam elég hangosan ahhoz, hogy meghallja onnan kintről. Lépteinek hangja egyre közelebbről jött, egyre nehezebben vettem a levegőt, a szívem a torkomban dobogott.

- És nem jössz ki? – hallani lehetett azt hogy vigyorog. Nem tudtam mit válaszolni.

- Öhm… nem.. – szóltam vissza halkan, reménykedve, hogy nem hallja meg, de sajna nem így volt.

- Miért nem? – kérdezett vissza, láttam, ahogy megmozdul a kilincs, de bezártam az ajtót, így próbálkozása sikertelen volt.

- Mert félek… - vallottam be neki, mire a kilincs már nem mozgott tovább, szóval nem próbálkozott.

- Mitől? Tőlem? – kérdezte, még mindig hallottam ahogy vigyorog, de nekem nem volt kedvem poénkodni.

- Félek, a reakciódtól… Hogy mit csinálnál, ha megtudnád, hogy ki vagyok. – válaszoltam, mire teljes csönd a másik oldalon. – sokan használtak már ki, sokan törték össze a szívem és sokan lopták már el a bizalmamat, majd pedig dobták el maguktól, és nem akarom hogy bármelyik megtörténjen még egyszer… - semmi válasz, csak síri csönd.

- Én nem tennék ilyet. – suttogta, mégis tisztán hallottam. – nem tudom, hogy kik tettek veled ilyet, de én nem fogok közéjük tartozni. Nem tudom, hogy miért tettek veled ilyet, de bármi is legyen az, én elfogadlak úgy ahogy vagy. – vallotta be félénken, mire egy apró mosoly húzódott ajkaimra és szemeimet lehunyva döntöttem fejem az ajtónak. – Kérlek Lou, engedj be. – kérlelt halkan, mire vettem egy mély levegőt és bólintottam, annak ellenére, hogy tudom, hogy nem látta. A kulcsot elforgatva léptem hátrébb és ültem le a kád szélére, fejemet lehajtva. Hallottam, ahogy nyílik az ajtó, felemelve a fejem Harry-vel találtam magam szembe. Szemei tágra nyíltak és a szája is tátva maradt egy pillanatig, mikor rájött. Lehajtottam a fejem és az ölemben tartott kezeimet vizslattam. Egy kéz nyúlt az állam alá és emelte fel fejem, hogy szemembe tudjon nézni. Mosolyogva tekintett rám, íriszei, csillogtak, majd közelebb hajolva összeérintette az ajkainkat. Egy egyszerű csók volt, semmi több, de nekem ennél többre nem is volt most szükségem. Éreztem benne a lágyságot és a… szeretetet. A gyomromban újra életre keltek azok a bizonyos pillangók, a vér a fülemben dobogott és nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el. Elváltunk, de csak épp annyira, hogy a homlokunkat egymásnak döntsük. Mosolyogva néztük egymást, mielőtt megszólalt.

- Nem azért vagyok itt mert így hírnevet és pénzt nyerhetek a híres Louis Tomlinson-tól.- mondta a szemembe nézve. Őszinteség csillogott tekintetében. – Soha, de soha nem használnék ki senkit sem, főleg nem egy olyan angyalt mint te. Nem egy olyan embert akit szeretek. – minden szavát a szemembe nézve mondta, egy percre sem szakítva meg a kapcsolatot. Elhittem amit mondott, mert fura, de… megbíztam benne. Az első pillanattól kezdve bíztam benne.

Csillogó tekintettel mosolyogva nyomtam egy csókot ajkára, majd szoros ölelésbe zártam és a fülébe suttogtam.

-Én is szeretlek…

1. díj!

Nagyon nagyon szépen köszönöm a blog 1. díját Dreamy Girl-nek!!!! Nagyon boldog vagyok, hogy rám is gondoltál! *u* A többit is ki fogom majd rakni, de egyenlőre csak ennyire van most időm. :)

Szabályok:
1.Tedd ki, hogy kitől van a díj!
2.Írj magadról 11 dolgot!
3.Válaszolj 11 kérdésre!
4.Tegyél fel 11 kérdést!
5.Küld tovább 11 embernek!

11 dolog rólam:
1. Az egyetlen egy sport amit imádok csinálni és nem is szándékozom abbahagyni, az a tánc.
2. Csak most épp problémák vannak a csapatban, mivel a továbbtanulás miatt ketten Dunaújvárosba mennek koleszba és most keressük a megoldást, hogy hogyan is legyen ezentúl.
3. Mindig is szerettem volna zongorát tanulni, de egy zongorára pénz sincs és még csak helyet sem találnánk neki, így gitározni tanulok.
4. Nagyon jó kapcsolatot ápolok a szüleimmel, főleg anyukámmal, apummal az a baj, hogy sajnos homofób, de mind a hárman (én, a hugom és a nővérem) apu ellen vagyunk ebben a témában...
5. A ballagáson egészen addig nem sírtam, amíg oda nem jött az egyik legjobb barátom (aki az évfolyam társam volt és ő ott maradt a suliban, gimiben) és kisírt szemekkel oda adta a virágot, majd a vállamra borult zokogva.
6. Ott elszakadt nálam a cérna és egymás vállán zokogtunk, majd amikor visszaállt a helyére, jött a másik barátnőm, aki ugyan úgy ballagott és ő is sírt, én pedig ettől még jobban zokogtam, szóval... sokat sírtunk azon a napon.
7. Nagyon szeretem az állatokat, volt is egy kutyám, egy németjuhász, de mivel panel házba költöztünk, így el kellett tőle búcsúznom.
8. Színjátszó iskolába akartam menni továbbtanulni, de nem vettek fel, pedig minden álmom az az iskola volt.
9. A második helyen megjelölt iskola pedig egy vendéglátó iskola volt, szóval most cukrásznak fogok tanulni.
10. Mostanában nagyon felkapott lett a 5sos, és én is hallgattam tőlük néhány számot, de én nem lettem valami nagy rajongójuk.
11. Oké, jó számaik vannak, meg minden (nekem is megvan 2 számuk), de úgy érzem, nem én leszek a legnagyobb 5sos fan. :)

11 válasz:
1. Milyen blogokat olvasol?

Hát, legfőképp Larry-t (DAM DAM DAM), de van néhány Liam-es is (természetesen :3) és egykét "1D-s srác és egy tök ismeretlen csaj" blog is, de azokat nagyon elhanyagoltam mostanában. Nagyon ráálltam a Larry-s blogokra. Főleg az angolokra. *u*

2. Mit tervezel a nyárra?

Semmit. :D Még kihasználom az időt, amig a haverokkal lehetek korlátlan ideig, néhány táncverseny és természetesen nagyim látogatása BP-n. :)

3. Hogy sikerült az év vége?

Hát őszintén... szarul.xd Lett egy kettesem. :c Mondjuk kémiából mindig is sötét voltam, szóval ez a hír senkit nem lepett meg.

4. Miért kezdtél blogot írni és miért ebben a témában?

Hát, már rég ki akartam próbálni magam írói téren, hogy mit tudok és mivel Larry-t imádom a legjobban, így róluk. Mondjuk először Liam-es blogot akartam írni, bele is kezdtem, de a 3. résznél tovább nem jutottam. Megpróbálkoztam utána egy Larry-s futó sztorival is, de azzal se mentem sokáig, így arra gondoltam, hogy maradok a one-shotoknál. :)

5. Hiszel Larry-ben? Ha igen, miért? Ha nem, miért?

  Az elején nem hittem benne, csak aranyosnak tartottam, ezt a "téveszmét", hogy együtt vannak, de aztán egyre több Larry fact-ot olvastam, meg videókat néztem, és egyszer csak azt vettem észre, hogy elkezdtem benne hinni. Már minden profilom Larry-s (twitter, insta, wattpad, deviantart, stb). Túl sok olyan dolgot csinálnak, mondanak, amikor nem látják a kamerákat, hogy  nem tudom elhinni, hogy "csak barátok". Én biztos vagyok benne, hogy nem csinálnék ilyeneket a legjobb barátnőmmel.xd Amugy félreértés ne essék, attől függetlenül, hogy hiszek Larry-ben, NEM utálom Eleanort. Sőt, szerintem ő még segít is a srácoknak. :) 

 6. Kedvenc zeneszámod?

Papa Roach - Last Resort 

7. Kedvenc Filmed?

Tökéletes Hang/Eredet (ez a kettő a kedvenc, bocsi, nem tudok dönteni.xd)

8. Mi az amit szeretsz magadon?

 A körmömet. :D

9. Szerinted számít a külső, vagy inkább a belső fontos?

Szerintem mindkettő. Ez hülyeség, ha valaki azt mondja, hogy "ő csak a belsőt nézi", mert ha te elsőnek meglátsz valakit, aki nem felel meg a te elvárásodna (csúnyább mint a fejedben kialakított kép), akkor nagyon valószínű, hogy nem fogsz oda menni hozzá. Ha facebookon rád ír egy tök ismeretlen srác, aki a prof. képe alapján neked nem jön be, akkor valószínűleg nem fogsz neki visszaírni. Az már lehetséges, hogy valamilyen oknál fogva összekerültök és megismered, hogy milyen ember is ő és megtetszik, stb., de az első benyomás is nagyon sokat számít. Ha valaki azt mondja neked, hogy "nekem csak a belső számít", az feltehetőleg hazudik neked is, és önmagának is.

10. Mi a hobbid?

Zenehallgatás közben rajzolás. :)

11. Kedvenc blogod/blogjaid?

Fúúúúhaaaa, hát ezt nehéz lenne felsorolni, mert sok van....

11 Kérdés: 
1.Kiben bízol meg legjobban?
2.Milyen a kapcsolatod a családoddal?
3.Szeretnél majd gyerekeket?
4.Ki a kedvenc színészed?
5.Van háziállatod/Vannak háziállataid?
6.Ha igen, hogy hívják őt/őket?
7.Voltál valaha korházban?
8.Milyen zenéket hallgatsz?
9.Hány éves vagy?
10.Vallásos vagy?
11.Szoktatok programokat szervezni a családoddal?

Akiknek küldöm:
Zsoo
Dreamy Girl
Blackbird
horan vandaa.
Lara and Lucky
Lilly Stylinson
Edina Stories

Promise?

Hey gumimacik!
ÚJ STORY! YAAAAY! Nos, tegnap haza értem a tánctáborból és igazi túlélő tábornak éreztem az első nap, de állatira élveztem, mostmár legalább ismerek majdnem mindenkit a társulatból és betudom azonosítani majd a formációkat a versenyeken. ;)
Nagyon nagyon szépen megszeretném köszönni a 4000+ megtekintést imádlak titeket! *u*
Nos, a sztorival kapcsolatban nem mondok semmit, rátok bízom. :3
Remélem tetszik, mondjátok el a véleményeteket komiban és pipáljatok. c:
Jó olvasást!
Puszi! xXx
Reni

Harry Styles

         

A nap sugarai már égették orcáimat, de nem érdekelt, csak futottam végig a színes réten, az arcomról sütött a boldogság és nem érdekelt semmi és senki, csak vigyorogva futottam és futottam. lelassítottam, majd a sok virág között elkezdtem forogni és forogni, miközben arcom az ég felé emeltem és lehunyt szemekkel élveztem a forró sugarakat. Megálltam a pörgésben és eldőltem a zöld tengerbe. Éreztem pár eső cseppet az arcomra csöppenni, majd egyre többet. Kinyitottam a szemem és megláttam a hatalmas fekete felhőt, ami egyre csak nagyobb lett és öntötte magából az átlátszó cseppeket. Felpattantam és elkezdtem futni. Már mindenem csupa víz volt és fáradt lábaimat kényszerítettem, hogy egyre gyorsabb tempót vegyenek fel. Láttam egy ajtót, ami teljesen magában állt. Megálltam előtte, nem érdekelt a zuhogó eső. Körbejártam az ajtót, nem volt mögötte semmi. Egy nagy fekete kopott ajtó, tele karcolással, de az arany kilincse szinte csillogott. Hátborzongató volt a külseje a bejáratnak. Nem akartam bemenni rajta, fogalmam sincs hova vezethet és talán örökre ott ragadok, de valamiféle misztikus erő hívogatott és azt suttogta „Menj csak, nem esik bántódásod, tudom, hogy kíváncsi vagy mi rejtőzik odabenn”. Elszántam magam, majd göndör tincseimbe túrva, kezem a kilincsre simítottam. Nagyot nyeltem, majd lassan lenyomtam az arany tákolmányt, amitől az ajtó nyikorogva kinyílt. Benézve nem volt ott más, csak a szoba közepén egy ládika, amit valahonnan fény világított meg, a szoba többi részén sötétség volt. Éreztem, ahogy a vér egyre gyorsabban kezd szétáramlani a testemben, a szívem a torkomban dobogott és nagyon rossz érzésem volt belül, de én beléptem az ajtón. Lassú léptekkel közeledtem a kisasztalon elhelyezett tárgy felé. Egy pillanatra visszanéztem, de a hátam mögött már nem volt semmi, csak sötétség. Az ajtó eltűnt. Tágra nyílt szemekkel fordultam meg, de a sötétség látványa megijesztett, így a láda felé irányítottam a figyelmemet. Nem tudom, hogy mi vár rám, de innen már nincs vissza út. Nagyot nyeltem, és apró, lassú léptekkel közelítettem a titokzatos tárgy felé. Egy egyszerű feketére festett fa láda volt, viszont ugyan olyan karcolások voltak rajta, mint az ajtón, a kulcslyuk pedig érintetlen arany volt, mint a kilincs. Ahogy egyre közelebb értem hozzá, valamire hirtelen ráléptem. Lehajolva felvettem a tárgyat, de nem láttam belőle sokat a sötétség miatt, így az asztalhoz érve a föntről érkező fénybe tartottam. A fény megcsillant az ugyanolyan érintetlen, tiszta aranyból készült kis kulcson, egyértelműen ez nyitja a ládikát. A markomba zárva a kis kulcsot lehunytam a szemem és vettem egy mély lélegzetet. Már nem menekülhetek. A kis tárgyat a helyére raktam, majd elfordítottam. A láda egy kattanással jelezte, hogy nyitva van számomra és tartalma mostmár nem titok. Megfogtam tetejét. Innen nincs visszaút. Hirtelen nyitottam ki, majd márcsak az abból kiáramló fehér, vakítófényt láttam és éreztem ahogy a doboz beszippantott magába.

Szemem összeszorítottam és a homlokomhoz kaptam a kezem. A fejem iszonyúan fájt, gondolom beütöttem, amikor leérkeztem… fogalmam sincs hova. Ekkor beugrott, hogy mi is történt, szemeim hirtelen pattantak ki, majd fel ültem és körbenéztem. Fehér falak, egy bevette ágy, ugyanolyan fehér lepedővel, és egy kis barna asztalka. Ennyi volt a szobában ahova kerültem. Felálltam, majd a gatyám leporolva nyújtóztattam ki testrészeimet, csontjaim ropogását hallgatva. Feleslegesen tisztogattam a gatyám, mivel a padlón egy porszem nem található. Előröl elsimítottam göndör fürtjeimet, majd körbe fordultam. Semmi ablak, csak egy nagy vastag fém ajtó. Hirtelen kicsapódott a bejárat és négy maszkos orvos egy kényszerzubbonyt viselő srácot rángatott be. A srác kapálózott, üvöltözött és rángatózott, de nem ért el semmit. Erei kidagadtak a nyakán, haja kócosan meredt az ég felé, szemeit pedig összeszorítva ordított tovább, az orvosok belökték az ajtón szerencsétlen srácot, majd gyorsan becsapták azt és márcsak sok kattanást lehetett hallani, miszerint bezárták az ajtót. A fiú a földre került, de rögtön felpattant és az ajtónak vágta a testét, majd háttal neki támaszkodott és lecsúszott a fém tákolmányon. Az arcán látszottak a szenvedés és a könnyek nyomai, de szemeit továbbra is zárva tartotta. Megijedtem tőle, nem tudtam, hogy mit tesz majd velem, ha észre vesz, így elkezdtem hátrálni. A fiú kinyitotta szemeit és a szinte véresre sírt kék íriszeivel találtam szembe magam. Felém nézett, de olyan volt, mintha nem is engem nézne, csak az én irányomba. Orrlyukai kitágultak, állkapcsa megfeszült és szemöldöke összefutott. Feltápászkodott és felém vette az irányt.  Szívem a torkomban dobogott és az a bizonyos gombóc nőni kezdett a torkomban, nem tudtam mihez kezdjek, mit fog most tenni velem. Éreztem a vért a fülemben dobogni, amint egyre közelebb ér hozzám, szemem összeszorítva vártam, magam sem tudom, hogy mire, de nem azt kaptam, mint amire számítottam. Furcsa érzés járta át a testem, mintha valaki, vagy valami átment volna rajtam és nem is tévedtem nagyot. Amikor kinyitottam a szemem, a srác már nem állt előttem. Megfordultam és az ágyon feküdt. Összeszorította a száját, a szemét, majd hirtelen egy hatalmasat ordított és eszméletét vesztette. A lélegzetem elakadt, nem tudtam, hogy mi történt. Hogy tudott átmenni rajtam? Hogy kerültem ide? Mi volt az az ajtó? Honnan került oda? Mi történt szegény sráccal? Túl sok a kérdés, kevés a válasz. Az ajtó újból nagy hévvel kicsapódott és ugyan az a négy orvos rontott be rajta és a fiúhoz siettek, megnézték a pulzusát, de nem volt neki, gyorsan leszedték róla a zubbonyt és a defibrillátorral próbálták újra éleszteni. Úgy 10 percig küzdöttek, mire újra dobogni kezdett a szíve, benyugtatózták, mielőtt elhagyták volna a szobát, majd ismét csak a zár kattanása és síri csönd. Békésen szunyókált az ágyon fekve, beesett arca nyugodt és kipihent volt. Elmosolyodtam és letérdeltem mellé. Karamell színű haja homlokára simult, mellkasa egyenletesen emelkedett, így, hogy nem volt rajta a zubbony, megfigyelhettem egész testét. Vékonyka volt, mint aki már több napja nem evett semmit. Szív szorító látványt nyújtott, nem tudom mi baja lehet, de biztos vagyok benne, hogy mentális beteg. Kezemmel arcához közelítettem, és végig akartam rajta simítani, de amint érintkezhetett volna a bőrünk, a kezem átsiklott rajta, mintha csak egy szellem lennék. Tágra nyílt szemekkel figyeltem, ijesztően nézett ki, fogalmam sincs, mi történik. Keze megrándult, szemöldöke ráncba szaladt és fejét elrántotta a másik oldalra, arckifejezése komoly lett, majd hirtelen váltott aggodalmasra. Fejét vissza rántotta és gyorsabban vette a levegőt. Nem tudtam mit csináljak, csak aggódva hátráltam egy kicsit.

-Ne…- motyogta halkan és tovább rángatta a fejét ide-oda. Egész testében remegett, és forgolódott. Aggódtam érte, pedig nem is tudom hogy ki ő, de valamiért olyan érzés járja át a testem mikor ránézek, mintha már ezer éve ismerném.

Nyöszörögve forgolódott tovább és észre vettem, hogy pár könnycsepp kiszökik összeszorított szemhéjai közül.

-NE!- ordította, miközben össze-vissza kapálózott – NE! CSAK ŐT NE! – sírva sikította, mindkét karját az ég felé emelve, mintha valamiért, vagy valakiért nyújtózna, mintha elszeretne valamit érni, amihez nagyon közel van, de nem tudja meg kaparintani. – VIGYÉL ENGEM, Ő NEM TETT SEMMIT!- tovább ordította, a könnyek patakszerűen folytak az arcáról. Könnyek folytak végig az arcomon, iszonyú érzéssel töltött el, hogy nem tudok segíteni rajta, szörnyű látványt nyújtott. – NE! HARRY! -  Megakadt a levegő a torkomon. Az én nevemet kiáltotta. Nagy szemekkel bámultam rá, kezdett valami derengeni, nagyon is ismerős volt, de nem jutott eszembe, hogy honnan. Idegesített a tudat, hogy nem jövök rá. Az arca ismét kisimult, nem kapálózott tovább, kezeit leengedte maga mellé, könnyei még mindig folytak. – Bármit megteszek… - motyogta, szinte suttogva a szavakat, majd a fejét oldalra döntötte és újból egyenletesen vette a levegőt. Leültem a földre és őt bámultam tovább. Itt volt, itt volt a nyelvem hegyén, de nem jutott eszembe, hogy ki is ő. És ez volt a legrosszabb érzés, amit valaha is éreztem.

A földön feküdtem, úgy tűnik elaludtam gondolkodásom közepette. Feltápászkodtam, majd szememet megdörzsölve hajamba túrtam és feltekintettem. A srác az asztalnál ült egy széken, amit eddig észre sem vettem.  Feje lelógott és a kezében tartott fényképet nézte, szipogást hallottam felőle, a válla rázkódott ahogy vett egy mély levegőt. A keze ökölbe szorult és fejét lassan hátra hajtotta, ahogy hátra dőlt a széken. Állkapcsa megfeszült szemeit összeszorította és orrán vett mély levegőket. Egész teste remegett az elfojtott dühtől. Szemét még jobban összeszorította, majd felordított és a kezében tartott tárgyat elhajítva felpattant, amitől a szék nagy puffanással ért földet. Nagy léptekkel elindult a fal felé, majd ököllel belevágott egy óriásit, szinte hallottam ahogy megroppantak a csontjai. Öklét még ott tartotta egy ideig, majd a falnak támaszkodott, fejét vállai közé hajtotta, és úgy sírt tovább. Megfordult, leguggolt és a térdeit átölelve zokogott. Végig néztem a jelenetet a földön ülve és megint sírhatnékom támadt miatta. Senki nem érdemel ekkora szenvedést. Hirtelen hangulat ingadozásai, meg is ijeszthetnének, de furcsa mód nem félek tőle, inkább segíteni szeretnék neki. A legtöbb ember már elmenekült volna tőle és minél távolabb akarna kerülni ettől a „szörnytől”, de én nem. Valami köt hozzá, egy misztikus erő vonz, érzem a fájdalmát és szörnyen fáj, hogy nem segíthetek neki. Feltápászkodtam és lassú léptekkel közeledtem felé. Mellé érve leguggoltam és figyeltem őt. Mintha megérezte volna, hogy valaki figyeli, mert felkapta a fejét és körbe nézett a szobában. Felém fordította a arcát, de nem látott engem, csak gondolom érezte, hogy figyelem. Olyan tökéletes volt a bőre, minden porcikám érte könyörgött, meg akartam tudni, milyen érzés lehet végig simítani az arcán, a testén, milyen érzés lehet azokat a rózsaszín ajkakat megérinteni, csókolni. Kezemet akaratomon kívűl beesett orcájához közelítettem, majd mikor a bőrünk érintkezett, az egész testemet átjárta egy fura érzés, a kezem pedig sziporkázott ott ahol kapcsolatot teremtett testünk. Az ismerős érzésre, hirtelen beugrott róla néhány emlék, egy kávézóban, ültünk… ketten, és nagyokat nevettünk egymáson. Szemeit lassan lehunyva döntötte arcát a tenyerembe, többért könyörögve, de kezem hirtelen megint olyan lett, mint tegnap mikor megpróbáltam őt megérinteni. Feje oldalra csuklott, kezem pedig átment rajta. Tágra nyílt szemekkel dőltem hátra, így a földön ülve néztem előre. Ő is lepetten kapta fel fejét, majd az irányomba nézett, mintha látna.

-Ez… - motyogta még mindig a környékem felé nézve, az egész szobán végig vezette tekintetét, majd felpattant és körbefordult, hátha meglát valakit. – Te.. te vagy az, ugye? – kérdezte, remény teli hangon, nem tudom, hogy ezt mire értette. – Tudom, hogy az előbb nem képzelődtem, gyere elő! – kicsit feljebb emelte a hangját és úgy forgott körbe. Felálltam és felé néztem. Amikor felém fordult, véletlen pont a szemem felé tekintett, így olyan érzés, volt, minta íriszeimbe nézett volna. Egy ismerős érzés futott végig egész testemen, a levegő megakadt torkomon és újra beugrott egy kép, amint egy erdőben könnyes arccal fölöttem támaszkodik és a nevemet suttogja, miközben zuhog az eső. Visszatérve a valóságba, ő tágra nyílt szemekkel meredt az irányomba, majd hátrált egy lépést. – Harry… - suttogta, újra könnyek gyűltek a szemébe és remegni kezdett – Harry, tudom, hogy te vagy az! Tudom, hogy itt vagy! – Még mindig nem emlékszem rá, csak emlékek ugrottak be róla. – Láttalak! Gyere vissza! Hova tűntél? Az előbb egy pillanatra… itt voltál… újra…- Az elejét még mérgesen és elszántan mondta, de a végére teljesen elhalkul és szinte suttogott. Nem tudtam miről beszélt, látott, de az nem lehetséges, vagy igen? Azt sem tudom, hogy most éppen mi történik, hogy most épp mi vagyok. A könnyek végig futottak arcán, mint ahogy nekem is. Fájt így látni, nem akartam hogy szenvedjen, úgy érzem, mintha egyek lennénk. Érzem a fájdalmát, a boldogtalanságát, hogy össze van zavarodva, és érzem a… szeretetét. Irántam. – Kérlek… gyere vissza… - suttogta elhalt hangon, majd összecsuklott a földön.

-Louis! – üvöltöttem és odafutottam hozzá. Eszembe jutott a neve és még egy emlék, amint a kanapén ülök, ő pedig a fejét az ölembe hajtva fekszik végig rajta és együtt, boldogan nézzük a tv-t, miközben a haját simogatom. Letérdeltem mellé és felé támaszkodtam. Fölötte sírtam és nem tudtam, mit csináljak. Remegő kezekkel nyúltam arcához és letöröltem róla a könnyeket. Újra megérinthettem, amitől a szikrák újból végig futottak azon a bőr rétegen ahol érintkezünk. Ahogy a bőrünk érintkezik, úgy érzem, hogy a lelkünk is kapcsolatot teremt, és újból érzem azt, amit már rég nem. Könnyeim arcára potyogtak, majd lehajolva hozzá, összeérintettem ajkainkat. Minden beugrott. Lou, ahogy találkoztunk, összeköltöztünk és boldogan éltünk, addig a napig. Amikor egy este összevesztünk, én a kanapén aludtam, amikor betörtek hozzánk és valamit a számra és az orromra nyomtak. Elájultam és legközelebb már egy pici üres szobában ébredtem teljesen egyedül. Három napig kínoztak, naponta egyszer odadobtak valami moslékot és egy pohár vizet, majd a negyedik nap, elvittek az erőbe és kikötöztek egy fának. Be volt kötve egész végig a szemem, csak amikor már a fának voltam kötözve, akkor vették le rólam a kendőt. Lou-t láttam meg és azt a három barmot akik kínoztak. Lou könnyes szemekkel, bekötött szájjal ült egy székhez kötve, tőlem távol. A három csávó mellette állt én pedig ordítottam, hogy őt hagyják békén, de csak röhögtek a szánalmas próbálkozásomon. Az utolsó mondat amit mondtak annyi volt, hogy „Megengedjük a barátnődnek, hogy végig nézze a halálodat”, majd mindhárman felröhögtek és az egyik felém szegezte a pisztolyt. Lou-ra néztem és könnyes szemekkel eltátogtam neki, hogy „Szeretlek”, majd a teljes sötétség. Egyszer még kinyitottam a szemem, amikor Louis- val találtam szembe magam, amint vörös szemekkel mered rám és ordítja, hogy ne hagyjam itt

„-L-lou…-

-Harry! Harry, kérlek ne hagyj itt, kérlek, szükségem van rád, kérlek Harry, szeretlek! –

-É-én is… Sz-szeretlek… É-és.. mi-mindig is sz-szeretni f-foglak…-

-Ígéred? –

-Í-ígérem”. Ezek voltak az utolsó szavaim felé és végül a halál megkaparintott.

Az emlékből visszatérve szakadtam el Lou-tól és dőltem a falnak. A szívemhez kaptam és összeszorítottam szemeim. Fájdalom járta végig egész testem, valami marta a bőrőmet és szúrt a szívem. Fejem az ég felé fordítottam, majd hatalmasat ordítottam fájdalmamban. Testem ellazult, izmaim elernyedtek, a fájdalom pedig eltünt és kifáradva dőltem vissza a fehér kőnek. Mélyeket lélegeztem, majd végre kinyitottam a szemem és Louis-val találtam szemben magam. Kék íriszei csillogtak a csodálattól és a meglepődöttségtől, ajkai elváltak és a földön támaszkodva bámult rám.

-Harry…- suttogta nekem, majd feltápászkodott és hátrált pár lépést. – T-tényleg te vagy az?- kérdezte. Én is hihetetlennek tartom és nem értek semmit, de minden egyes porcikámat boldogság járja át, hogy újra megérinthetem a csodálatos teste minden egyes centijét, újra csókolhatom ajkait, ölelhetem törékeny testét. Feltápászkodtam, majd lassú léptekkel elé álltam. Kis kezeit enyéimbe zártam és közelebb hajoltam hozzá.

- Mint látod.- suttogtam szemeibe nézve, majd elmosolyodva csókot hintettem homlokára és magamhoz öleltem apró, vékonyka testét. Kezeit szorosan körém fonta és vállamba szipogott. Erősebben tartottam magamhoz, nem értettem miért sír.

- Ha megint a képzeletem játszik velem, öngyilkos leszek – motyogta a vállamba, én pedig összeszorított szemekkel simogattam hátát.

-Ne aggódj, ez a valóság és megígérem, hogy minden rendben lesz. – suttogtam hajába. Lassan elengedett és kék boldogságtól csillogó íriszeit az enyéimbe fúrta.

-Ígéred? – kérdezte, reménnyel teli tekintettel. Könnyek gyűltek szemembe és elmosolyodva bólintottam.

-Ígérem…

Helyzetjelentés!

Hey tündérkéim!
Nos, először is, meg szeretném köszönni, a jobbulás meg e fajta komiaitokat, nagyon cukik vagytok! :3 Jó hír, hogy már jól vagyok, itthon vagyok, szeretek mindenkit, peace, love, stb. :D
Na most a rossz hír pedig, hogy nekem ma még ballagásom van, aztán holnaap megyek egy hét tánctáborba, so még min.egy hétig nem jelentkezem. :c Viszoooont, ha hazaértem, az elkövetkezendő napokban megleplek majd bennetek egy sztorival! yaaaay!
Nagyon nagyon szépen köszöm a díjakat, amint tudom kirakom őket, imádlak titeket! :')
Puszi mindenkinek és kívánom, hogy teljen a nyaratok wonderful-osan! c:
Pussssz! xXx
Reni