Fame

Hey bogyók!
Új sztorival jelentkezem! Nem tudom, de nekem ez valahogy nem állt a kezemre, nehezen sikerült megírni és nem is tetszik annyira, szerintem elcsesztem, de mindegy.
Remélem, hogy mindenki élvezi a nyarat és jól telik eddig. :) Barátok, család, strand, szórakozás, stb., stb. :)
So, mesélhettek nekem a nyaratokról, hogy hogy érzitek magatok nyugodtan én meghallgatlak. :)
Mint látjátok alakítgattam a külsőn és csináltam fejlécet is, remélem annyira nem lett szörnyű.xd (kevés az önbizalmam, most már rájöttem)
Nem is húzom tovább az időt, itt a sztori, remélem, azért nektek tetszik, ha már nekem nem.xd
Jó olvasást. :)
Puszi! xXx
Reni

Louis Tomlinson

Az úton rengeteg autó koptatta a betont, felgyulladtak a fények, bárokból hangos zene szűrődött ki, ittas tini csapatok egymásba karolva, dülöngélve üvöltötték kedvenc dalaikat, ugrálva és nevetve. Nyáron, éjfélkor nem meglepő, hogy ilyen mozgalmas a város. Fiatalok élvezik az életet, nem törődve semmivel és senkivel. Senki nincs egyedül, mindenki a legjobb barátaival, esetleg a szerelmével üvölti túl a klub-ban dübörgő zenét, piával a kezében. Én pedig az ablakban ülök és figyelem, hogy miket tehetnek meg ők… amiket én nem. Mindig is szerettem volna egy kicsit lazítani, a barátaimmal lenni és elmenni egy jót bulizni anélkül, hogy bárki nekem támadna egy fényképezőgéppel. De ezt elég nehéz megvalósítani. Egyrészt mindenki felismerne. Természetesen imádom a rajongóimat, ők a mindenem, de néha kiakasztó ez a sok figyelem. Másrészt pedig már annyit csalódtam az emberek többségében, hogy barátom sem nagyon akad. Csak egy, de ő mindig segített kimászni a gödörből, vagy arcomra varázsolni egy mosolyt, amikor olyan pillanatom volt éppen. Niall mindig is jó barátom volt, ő már akkor ott volt nekem amikor még nem voltam híres. Igazi barát. Nélküle talán most egy roncs lennék és már rég megbántottam volna a szeretett rajongóimat.

Az ajtó nagy zajjal csapódott ki, majd az említett személy robbant be rajta, mint akit most lőttek ki egy ágyúból. Szó szerint beesett az ajtón, ugyanis akkora hévvel jött, hogy megbotlott a küszöbben, így öleléssel köszöntötte a padlót is. Felnevettem bénaságán, majd lassan felkelve az ablakból felsegítettem szerencsétlent.

- Tudom ajánlani, hogy legközelebb ne betörj a szobámba, hanem mondjuk be gyere. Kopogással. -  mosolyogtam, miközben felkanalaztam a szőnyegről. Ő csak röhögve bólintott, majd ahelyett, hogy felállt volna, lerántott maga mellé.

- Haver, nagy hírem van. – közölte vigyorogva. Kíváncsi tekintettel figyeltem rá, hogy mi lehet az, ami miatt így be kellett robbanni a szobámba. Ő csak tovább vigyorgott és engem bámult.

- És el is mondod, vagy csak hülyén fogsz vigyorogni? – kérdeztem fél szemöldökömet felhúzva.

- Jah, igen, bocsi, szóval. Buliba megyünk holnap este. – vigyora nagyobbra nőtt én meg csak néztem rá.

- Niall, ez volt az a nagyon nagy hír? Nem mehetünk buliba, anélkül, hogy elkapnának, vagy valaki szólna a médiának. – romboltam le kis tervét, de ő megrázta a fejét.

- Nem, ez nem olyan buli. Álarcos. – ha lehet még ennél is jobban vigyorgott, és a szemöldökét emelgetve nézett a szemembe. – Csak is álarccal mehetsz be a buli területére és nem veheted le a buli végéig. Tök jó lehetőség, hogy éljünk egy kicsit! Senki nem fog felismerni minket. – mondta és könyörögve pillantott rám. Elgondolkodtam. – Kérlek Lou, ne hagyjunk ki egy ilyen lehetőséget! Lehet, hogy nem lesz már ilyen ajánlat többet, hogy úgy ismerkedj, hogy senki nem tudja az igazi énedet! Így legalább tudod, hogy nem azért áll oda melléd valaki, mert az vagy aki. – fejezte be kis monológját és még a kezemet is övéi közé vette és reménnyel teli szemekkel fürkészett, várva a válaszom. A szőnyegen állapodott meg tekintetem és azt fürkésztem az ajánlaton gondolkodva. Talán igaza van. Nem valószínű, hogy lesz majd a jövőben még egy ilyen lehetőség. Felnéztem barátomra, majd elmosolyodva bólintottam. Niall felpattant és körbe szökkengetett a szobában, majd oda ugrott hozzám és egy csontropogtató ölelésbe zárt azt ismételgetve, hogy „Köszönöm, köszönöm, köszönöm!” Én csak nevettem rajta.

- Niall, ha nem engedsz el, akkor félek, hogy holnap nem mész bulizni, mert a temetésemet fogod rendezni. – suttogtam, mivel Niall már kiszorított belőlem minden levegőt és hallottam ahogy repedeznek a bordáim. Gyorsan elengedett, majd vigyorogva adott egy puszit az arcomra.

- Holnap kerítek valahonnan maszkot kettőnknek és kezdődhet a buli! – üvöltötte a végét, mire befogtam a száját és egy mérges pillantást küldtem felé, jelezve, hogy ezt nem kellene kikürtölni mindenkinek. – Bocsi – suttogta vigyorogva, majd intve egyet kilépett az ajtón. Mosolyogva ingattam meg a fejem és bemásztam az ágyamba, arra gondolva, hogy most már ideje lenne aludni. Ki kell használni ezt az egy hét szünetet.

Másnap arra keltem, hogy valaki dörömböl az ajtómon. Morogva feltápászkodtam a pihe-puha, hívogató ágyamból azzal a gondolattal, hogy kinyírom a bejáraton belépő személyt.

- Megyek, nem kell betörni az ajtót! – üvöltöttem az álmaim elkergetőjének, majd az ajtót kinyitva Niall esett be és rögtön be is csapta az ajtót, majd lihegve neki támaszkodott. Amikor nyitva volt az ajtó, lány sikolyokat hallottam, szóval már értem, mire ez a nagy sietség.

- Haver, túl nagy a rajongó táborod. – lihegte a szőkeség, mire felnevetve megráztam a fejem.

- Talán te vagy túl kicsi. – nyújtottam ki rá a nyelvem, mire morcos képet vágott, de nem bírta sokáig, mert elmosolyodva lepacsizott velem, köszönés képpen.

- Na szóval. Igazából azért jöttem, hogy oda adjam neked az estére vett maszkot. – nagy mosollyal az arcán kapott ki egy maszkot a kezében tartott nejlon zacskóból, majd át nyújtotta nekem. Érdeklődve vettem el tőle a tárgyat. Olyas fajta maszk volt, ami csak a szemem körüli részt és az orrom fedte. A szélén bordó volt, majd beljebb átváltott fehérre, arany és fekete színű hurkok voltak a szem rész köré rajzolva, amivel olyan különlegessé tette az egészet. A két szélére fekete selyem anyag volt rögzítve, amivel felhelyezhettem a fejemre. Egyszerűnek tűnt, de mégis volt benne valami érdekes, ami megfogott. Nem tudom mi volt az, de akkor nem is érdekelt. Izgatott voltam, hogy mit hoz majd az este, hogy felismernek-e, vagy minden tökéletesen sikerül. – Tetszik? – állt mellém Niall, mikor észre vette, hogy sokáig szemlélem a darabot. Mosolyogva bólintottam, majd elhelyeztem az éjjeliszekrényemen a kapott maszkot. – Na, akkor én távozom is, este nyolcra legyél kész.  Nem kell semmi puccos ruha. Csá!– kacsintott, majd elhagyta a szobát. Nem tudom mit csinálnék, ha ez a bolond szöszi nem lenne az életem része. Mosolyogva huppantam le az ágyamra, fejem alá téve a kezemet merengtem el, hogy vajon hogy fog sikerülni az este. Ha valaki felismer és hívná a médiát, akkor az egyetlen esélyem a szórakozásra is elillanna, mint egy füstfelhő. Eddig mindig, csak olyan emberekkel kerültem össze, akikről végül kiderült, hogy csak a hírnevem és a pénzem miatt voltak velem. Az emberi kapzsiság szörnyű. Senki nem törődig mások érzelmeivel, csak a saját javukra gondolkodnak, hogy amit tesznek az az ő életükön és érzelmi világukon segítsen, azzal nem is törődve, hogy közben egy másik személy szívét és bizalmát tépkedik apró, pici darabokra. Az én bizalmamat nagyon nehéz elnyerni. Akinek sikerül, az szerencsés. Niall-ön és a családomon kívül senkiben nem bízok meg annyira, hogy bármit is elmondjak nekik. Elég, ha ők tudnak mindenről ami bennem végbe megy, az életemről. Az emberek többsége a média által kialakított képpel azonosít és az alapján ítélkezik felettem, miközben semmit nem tudnak arról, ki is vagyok én valójában. De szerencsére vannak akik ismernek és nem hisznek el minden hülyeséget.

Gondolataimból a telefonom rövid rezzenése ébresztett fel. Előkotortam a kis tárgyat a zsebemből, majd a képernyőre tekintve vettem észre barátom SMS-ét.

„Remélem, hogy kész vagy, mert fél óra múlva ott vagyok. ;) - N”

Tágra nyílt szemekkel olvastam az apró betűket, majd az órára pillantva vettem észre, hogy kicsit nagyon elmerültem a kis világomban, ugyanis fél nyolc lesz. A telefont az ágyra dobva pattantam fel, majd a szekrényhez ugorva kutattam valami megfelelő ruha után. Egyesével rángattam ki minden darabot és egy gyors pillantással megállapítottam, hogy jó vagy nem jó. Végül egy feszülős fekete farmert választottam, egy fehér hosszú ujjúval, aminek a vállától az ujjáig sötétkék színe volt. Gyorsan felkapkodtam magamra, a felső ujját feltűrtem a könyökömig, majd a ruhákat visszadobálva a szekrénybe csaptam be az ajtaját. Az asztalhoz lépve vettem el a maszkot és a tükörhöz fordulva helyeztem fel az álcámat. A tükörképemet vizslatva elmosolyodtam, és pont ekkor kopogtattak az ajtón. A mobilom és a pénztárcám a zsebembe helyezve kaptam fel a kulcsot a helyéről , majd kilépve a bejáraton szőke barátom mosolyával találtam szemben magam. Jól végig mért, majd elismerően bólintott. Rajta is rajta volt már a maszk, olyasfajta volt mint az enyém, csak más mintával és színekkel. Neki az egész fekete volt és egy vastag fehér csík húzódott végig a legszélén és a szemrész körül. Illett hozzá, nekem tetszett. Egy egyszerű fekete rövid ujjú volt rajta egy khaki színű farmerrel.  Viszonoztam mosolyát, majd az ajtót bezárva zsebre vágtam a kulcsot és a lift felé vettük az irányt. Niall azt mondta, hogy direkt hátul parkolt az egyik ismerősének a kocsijával, nem akart feltűnést kelteni. A mosolyt nem lehetett levakarni az arcomról, izgatott voltam.

A lift egy csengetéssel jelezte, hogy a földszintre érkeztük, az ajtón kilépve pedig rögtön a hátsó kijárat felé indultunk. Az autóhoz érve gyorsan bepattantam az anyósülésre és az övemet bekapcsolva vártam, hogy Niall is megtegye, hogy végre elindulhassunk.

-Ahhoz képest, hogy először nem annyira voltál oda az ötletért, most még izgatottabb vagy mint én voltam. – nevetett barátom. Én csak mosolyogva vállat vontam és az ablakon bámultam kifele, a kezemmel a lábamon dobolva. Niall beindította a kocsit amivel a motor hangosan felmordulva jelezte, hogy indulásra készen áll. A szűk sikátor féleségből kitolatva vettük az irányt a buli helyszíne felé. Az út halkan telt, én az ablakon bámultam kifele, Niall pedig az utat figyelte. Minél közelebb értünk a célpontunkhoz, annál izgatottabb lettem és annál inkább próbáltam elnyomni azt a nyomasztó érzést, hogy mi lesz ha felismernek. Az agyam hátuljába száműztem ezt a kérdést és csak arra koncentráltam, hogy ma este végre jól fogom érezni magam.

A klub parkolójába beérve rögtön ki pattantam az autóból, majd a szöszit megvárva indultunk  a bejárat felé. Már kintről hallani lehetett a dübörgő zenét, és azt a néhány üvöltöző tinédzsert akik jól érzik magukat és valószínűleg, majdnem minden napjuk így telik. Az épület mellett fiatalok cigarettáztak egymással beszélgetve, nevetgélve, néhányan egymásba kapaszkodva a sok pia hatására. Belépve először fura volt a látvány, hogy mindenkin maszk van és egymáshoz tapadva  táncolnak, ugrálnak a ritmusra, de pár perc és megszokod. Beljebb mentünk és elfoglaltunk két széket a bár pultnál, Niall rögtön rendelt nekünk két pohár nemtudommit, amit pár perc után meg is kaptunk. Kis pohárkába volt töltve, fogalmam sincs mi volt az, nem vagyok egy pia szakértő, nem iszom valami gyakran.

- Gyerünk Lou, húzd le, nem lesz bajod. Ma este szórakozni jöttünk, ahhoz kell a pia. – vigyorgott rám barátom és pedig bólintva tettem amit mondott. Éreztem ahogy az alkohol végig marja a nyelőcsövem, de nem volt olyan vészes. Niall felbátorodva a tettemen, rendelt még egy kört és ez így ment egy kis ideig, amikor már vihogva beszélgettünk. A szöszihez oda lépett egy alacsony, hosszú, barna hajú lány, egy elég rövidke ruhában, és a fülébe suttogott valamit. Az arcát nem láttam a maszkja miatt, de igazából nem is nagyon érdekelt. Niall vigyorogva bólintott a csajnak, majd tőlem elnézést kérve közölte, hogy elviszi a hölgyet táncolni. Mosolyogva ráztam meg a fejem, hogy nem baj, menjen csak, én elleszek. Figyeltem, ahogy a lány a barátom kezét megfogva húzza be a tömegbe, majd felszívódnak. Még kértem magamnak egy kört a pultostól, majd azt lehúzva, úgy gondoltam, hogy én is beállok táncolni, nem érdekel, hogy hülyének néznek, hogy egyedül táncolok. Amúgy sem hiszem, hogy bárkit érdekelnék, mindenki el van foglalva a párjának a szájában turkálással. A tömegbe befurakodva, kezdtem el a ritmusra mozogni. Éreztem ahogy a zene átjárja minden érzékemet, nem foglalkoztam a néha hozzám érő izzadt testekkel, csak élveztem a szabadságot. Hirtelen két kar fonódott a derekam köré, majd a fejét a nyakamba hajtva mozgott velem együtt. Nem izgatott ki volt az, a kezemet az övére tettem és élveztem ahogy csókolgatni kezdi a nyakam felfele. A fülemhez érve beleharapott a cimpámba, majd belesuttogott.

- Helló szépfiú. Remélem, nem baj, ha csatlakozom hozzád. – a hangos zenétől függetlenül is értettem, hogy mit mond, sőt a zene egyre halkabbá vált, a fejem kizárta a külvilágot, nem hallottam mást, csak ahogy lihegett a fülembe, nem éreztem mást, csak ahogy végig simít, a hasamtól a mellkasomig, majd vissza és csípőmön pihenteti kezeit. Gyengén megráztam a fejem, hogy nem baj, mire ő szembe fordított magával. Láttam azt a bárgyú mosolyt az arcán, amitől megmutatkoztak gödröcskéi, a maszkja olyasmi volt mint az enyém, csak sötétzöld színű, fekete és arany csíkokkal és mintákkal. Csokoládé barna fürtjei kócosan álltak össze-vissza ami még szexisebbé tette. Fekete hosszú ujjú ing volt rajta, fekete feszülős farmerral és fekete lakk csizmával. Elegáns volt, mégis volt benne valami vad. Még a maszkon keresztül is láttam gyönyörűen csillogó smaragdzöld szemeit, amikkel megbabonázott. Kezeit csípőmre helyezve húzott közel magához, karomat nyaka köré helyeztem, ezzel megszüntetve minden köztünk lévő akadályt. Mellkasunk összeért, arcunkat, csak centiméterek választották el. Tekintete, a szemem és szám között ugrált, majd közelebb hajolva összeérintette ajkainkat. Szememet lehunyva élveztem a pillanatot, éreztem az alkohol mámoros ízét telt ajkán, már tényleg nem hallottam és éreztem mást, csak is őt. Teljesen megszűnt a külvilág, úgy éreztem, hogy csak mi ketten létezünk a világon, az érzék szerveim feladták, az agyam kikapcsolt a szívem leállt egy pillanatra, majd minden a kétszeresére gyorsulva indult el újra. Éreztem ahogy a vér áramlik a testemben ahogy megharapta az alsó ajkam, bejutást kérve, amit meg is adtam neki. Nyelveink táncot jártak, küzdöttek a dominanciáért, mit végül ő nyert meg. Kezemet hajába vezettem és fura mód, nem volt ott semmilyen anyag, ami tarthatta volna a maszkot, gondolom ilyen fül mögé akaszthatós volt, de abban a pillanatban ez nem érdekelt. Kezét a csípőmről hátra simította a fenekemre, majd belemarkolva húzott közelebb magához, amitől alsó felünk érintkezett így érezhettem, hogy olyan állapotban van mint én. Szájába nyögtem az érzésre, ezzel megszakítva a csókunkat. Homlokát enyémnek döntötte, továbbra is csukva tartva szemünket. Kinyitva az enyémet az önelégült vigyorával találtam magam szembe, ahogy az arcomat fürkészte.

- Harry vagyok. – közölte, mire felkuncogtam.

- Louis. – mondtam neki mosolyogva, majd leesett, hogy lehet, hogy így rájön ki is vagyok, de nem úgy nézett ki mint akinek leesett volna bármi is szerencsére, meg mondjuk sok Louis nevezetű ember él még a földön rajtam kívül, így nem meglepő.

Alsó ajkát beharapva tekintett le, ágyékom tájékára, mire elpirulva néztem oldalra. Állam alá nyúlva fordította, maga felé a fejem, majd újra kapcsolatot teremtett ajkaink között, szenvedélyes csókban forrtunk össze. Keze még mindig a fenekemen pihent, majd éreztem, ahogy hátsó zsebembe nyúlva kiveszi a telefonomat. Elszakadva tőlem, pötyögött valamit a mobilomon, majd visszahelyezte eredeti helyére és újra közel húzott magához. Valaki köhintett mögöttem, mire gyorsan megfordultam és Niall vigyorgó fejével találtam szemben magam. Elpirultam.

- Sajnálom, hogy nekem kell lennem minden jónak elrontója, de a csaj leszedte a maszkom, és felismert, szóval nem sokára mindenki itt lesz. Indulnunk kell. - Közölte a végére megkomolyodva. Én bólintottam és indultam volna rögtön Niall után, de egy kar megragadta a csuklómat és visszarántott, így egy mellkasnak ütköztem.

- Várj már, mi ez az egész? Miért baj, hogy felismerték a haverod? – kérdezte kíváncsisággal a tekintetében.

- Ne haragudj, de ezt… nem mondhatom el… még. Majd egyszer biztos, de most sietnem kell. Sajnálom Harry. – néztem rá sajnálkozón, mire sóhajtott egyet, majd újra mosolyogva nyomott egy búcsú csókot a számra, és csuklómat elengedve, futottam a parkolóba gyorsan bepattanva az autóba. A visszapillantóban láttam lányokat rohanni a hely felé, mire tágra nyílt szemekkel fordultam Niall felé, aki gyorsan beindítva az autót tolatott ki az útra, a hotel felé véve az irányt. Ahogy figyeltem senki nem követett minket, talán az ismeretlen autó miatt. Fellélegezve dőltem hátra az ülésben, önkéntelenül fel nevetve.

- Látom jól érezted magad. – egy piros lámpánál megállva rám pillantott és mindent tudóan vigyorogva emelgette a szemöldökét. Megforgattam a szemem és játékosan vállba bokszoltam. Ő csak fel nevetett és mikor zöldre váltott a lámpa a gázra taposott. Ugyanúgy a hátsóbejáratnál parkolt, majd megvárta amíg kiszállok és egy „holnap mindent elmesélsz”-el és egy kacsintással hagyott ott. Levettem a maszkot és mosolyogva sétáltam a lifthez, ami üresen állt a földszinten. A mosolyom még akkor sem tűnt el, amikor beértem a szobámba. A maszkot és a zsebeim tartalmát az asztalra helyeztem és bevonultam a fürdőbe. Egy törülközőt kihalászva a szekrényből, vettem le az koszos, cigitől és alkoholtól bűzlő ruháimat és álltam be a zuhanyba. Élveztem ahogy a forró cseppek végig futnak, izzadt bőrömön, letisztítva ezzel egész testem.

A szobába beérve felvettem egy tiszta alsót, majd megindultam az ágyam felé, de a telefonom jelzése félbe szakított. Kezembe véve a tárgyat néztem meg az SMS-emet, mire éreztem azt a fura érzést a hasamban és önkéntelenül is elmosolyodtam.

„Szép álmokat Lou! ;) – H”

Mosolyogva, emlékekkel tele léptem be az álmok kapuján.

Reggel a telefonom csörgése zavart fel álmomból, mire morogva kaptam a tárgyért és mégsem nézve, hogy ki az szóltam bele.

- Mi van? – kérdeztem álmos és mérges hangon, majd amikor meghallottam a másik fél hangját a szemem kipattant és éreztem a pillangókat a hasamban felröppenni.

- Hú de morcos ma reggel valaki, csak nem felkeltettelek? – kérdezte az a csodálatos mély hang, mely simogatta dobhártyámat és autómatikusan mosoly húzódott ajkaimra.

- Történetesen, de, felkeltettél, pedig olyan szépet álmodtam. – közöltem vele, visszadőlve a párnámra, a plafont tanulmányozva.

- Ó igen? És mi volt az? – kérdezte, érezni lehetett a hangján, hogy vigyorog, mire elpirultam és egy halk „nem lényeg”-et elmotyogtam. Felnevetett, éreztem, ahogy a szívem dobban egy nagyot bársonyos nevetését hallva. – Azért hívtalak, hogy mit szólnál hozzá, ha ma meglátogatnálak? – kérdezte, mire lefagytam és nem tudtam mit mondjak. Most mit csináljak? Mi van, hogyha rájön, hogy ki vagyok, és elmegy? Vagy onnantól kezdve csak kihasználna, mint mindenki más eddig? Nem élném túl, ha ő is csak játszana velem, Harry-hez valami nagyon vonz, nem tudom mi, de már az első pillanattól kezdve éreztem valamit, és ilyen még nem volt. – Lou? Itt vagy? Hahó! – hallottam ideges hangját, mire visszatértem a jelenbe.

- Öhm, igen itt vagyok - motyogtam akadozva, nem nagyon tudva, hogy mit mondjak az ajánlatára.

- És? Mit mondasz? – kérdezte reménykedve. Elkezdtem a számat harapdálni, a megfelelő szavak után kutatva.

- Őőőő, hát.. Nem tudom… Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. – válaszoltam félénken, félve a választól. A vonal másik felén hosszú csönd, már majdnem megkérdeztem, hogy itt van-e még, de akkor megszólalt.

- Miért? – kérdezte, egy kis szomorúságot éreztem a hangjában.

- Öhm… Mert… - Na és most mit mondjak? Harry a válaszomra várva hallgatott, mire sóhajtottam egyet és bólintottam magamnak. – Jó, oké, elküldöm SMS-ben a címemet.- mondtam feladva és félve, hogy mi lesz, ha meglát.

- Remek, akkor várom az SMS-t és este 7-re ott vagyok. – közölte boldogan, majd elköszönve egymástól, letettük a telefont.

Most mi lesz?

Hét óra előtt öt perccel a szobában járkáltam körbe-körbe és gondolkoztam, hogy most mit csináljak. Niall volt itt délben és elmentünk ebédelni, közben megbeszéltük a tegnap estét és tanácsot kértem tőle a ma estével kapcsolatban. Azt mondta, hogy amint hallja nagyon oda vagyok érte és ha én nem tetszenék Harry-nek, akkor tuti nem akarna megint találkozni, szóval mondjam el neki. Oké, de hogy?!

Kopogtattak az ajtón, mire bepánikoltam és körbenézve megakadt a szemem a fürdőn. Gyorsan üvöltöttem neki, hogy nyitva van, majd befutottam a fürdőszobába és becsukva az ajtót hallgatóztam. Hallottam ahogy nyílik a bejárati ajtó, majd becsukódik. Hallottam lépteit, ahogy gondolom körbejárja a szobát, engem keresve, majd megszólalt.

- Lou? – kérdezte, mire hosszan lehunytam a szemem és egy mély levegő vétel után visszaszóltam neki.

- A fürdőben vagyok. - mondtam elég hangosan ahhoz, hogy meghallja onnan kintről. Lépteinek hangja egyre közelebbről jött, egyre nehezebben vettem a levegőt, a szívem a torkomban dobogott.

- És nem jössz ki? – hallani lehetett azt hogy vigyorog. Nem tudtam mit válaszolni.

- Öhm… nem.. – szóltam vissza halkan, reménykedve, hogy nem hallja meg, de sajna nem így volt.

- Miért nem? – kérdezett vissza, láttam, ahogy megmozdul a kilincs, de bezártam az ajtót, így próbálkozása sikertelen volt.

- Mert félek… - vallottam be neki, mire a kilincs már nem mozgott tovább, szóval nem próbálkozott.

- Mitől? Tőlem? – kérdezte, még mindig hallottam ahogy vigyorog, de nekem nem volt kedvem poénkodni.

- Félek, a reakciódtól… Hogy mit csinálnál, ha megtudnád, hogy ki vagyok. – válaszoltam, mire teljes csönd a másik oldalon. – sokan használtak már ki, sokan törték össze a szívem és sokan lopták már el a bizalmamat, majd pedig dobták el maguktól, és nem akarom hogy bármelyik megtörténjen még egyszer… - semmi válasz, csak síri csönd.

- Én nem tennék ilyet. – suttogta, mégis tisztán hallottam. – nem tudom, hogy kik tettek veled ilyet, de én nem fogok közéjük tartozni. Nem tudom, hogy miért tettek veled ilyet, de bármi is legyen az, én elfogadlak úgy ahogy vagy. – vallotta be félénken, mire egy apró mosoly húzódott ajkaimra és szemeimet lehunyva döntöttem fejem az ajtónak. – Kérlek Lou, engedj be. – kérlelt halkan, mire vettem egy mély levegőt és bólintottam, annak ellenére, hogy tudom, hogy nem látta. A kulcsot elforgatva léptem hátrébb és ültem le a kád szélére, fejemet lehajtva. Hallottam, ahogy nyílik az ajtó, felemelve a fejem Harry-vel találtam magam szembe. Szemei tágra nyíltak és a szája is tátva maradt egy pillanatig, mikor rájött. Lehajtottam a fejem és az ölemben tartott kezeimet vizslattam. Egy kéz nyúlt az állam alá és emelte fel fejem, hogy szemembe tudjon nézni. Mosolyogva tekintett rám, íriszei, csillogtak, majd közelebb hajolva összeérintette az ajkainkat. Egy egyszerű csók volt, semmi több, de nekem ennél többre nem is volt most szükségem. Éreztem benne a lágyságot és a… szeretetet. A gyomromban újra életre keltek azok a bizonyos pillangók, a vér a fülemben dobogott és nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el. Elváltunk, de csak épp annyira, hogy a homlokunkat egymásnak döntsük. Mosolyogva néztük egymást, mielőtt megszólalt.

- Nem azért vagyok itt mert így hírnevet és pénzt nyerhetek a híres Louis Tomlinson-tól.- mondta a szemembe nézve. Őszinteség csillogott tekintetében. – Soha, de soha nem használnék ki senkit sem, főleg nem egy olyan angyalt mint te. Nem egy olyan embert akit szeretek. – minden szavát a szemembe nézve mondta, egy percre sem szakítva meg a kapcsolatot. Elhittem amit mondott, mert fura, de… megbíztam benne. Az első pillanattól kezdve bíztam benne.

Csillogó tekintettel mosolyogva nyomtam egy csókot ajkára, majd szoros ölelésbe zártam és a fülébe suttogtam.

-Én is szeretlek…