4th anniversary

Hi!
Szóóóval, meghoztam a negyedik évfordulós sztorit!! Vííí!
Szeretnék elnézést kérni a késésért és az esetleges hibákért. Amíg írtam mindig siettetve lettem valaki által, így valószínűleg lesznek benne hibák, nézzétek el nekem.
Talán egy kicsit rövid is lett, nem tudom, nem tudtam felmérni végül, most is elvagyok kergetve.
Nem is jártatom tovább a számat, mondjátok el véleményeteket kommentben, és pipáljatok.
Jó olvasást!
Puszi! xXx
Reni

Az ébresztőórám hangos csipogása vert fel álmaimból, de ez perpillanat nem tudott feldühíteni, mosolyogva nyúltam ki az éjjeliszekrényig, hogy kinyomjam órámat. Megfordulva vettem észre, hogy az ágy kihűlt, nem árasztja melegét az általában mellettem fekvő test. Nem foglalkoztam ezzel túl sokat, gondolom a konyhában van. Felpattantam, majd a mosdóba mentem, hogy lemosakodhassak, és tisztán kezdhessem életem legszebb napját. Még zuhanyzás közben sem tudtam eltüntetni azt az idegesítő mosolyt az arcomról, mondjuk az idegesség is helyet foglalt az agyamban az érzelmeknek nevezett szobában, de őt megpróbáltam minél jobban háttérbe szorítani, ma mindennek tökéletesnek kell lennie. Kilépve a zuhanykabinból, szárazra töröltem testemet és a szobába lépve felkaptam egy alsót, és Hazza egyik levetett pólóját. Imádtam a pólóiban járkálni itthon, mert nagyobb volt mint én és leért a combom közepéig, és olyan Harry illat áradt belőle, mintha minden pillanatban engem ölelne. Kiléptem a hálószobából és a konyhába vettem az irányt. Harry nekem háttal állva, csupán egy boxerben ügyködött a pultnál, gondolom reggelit csinált, és ha jól látom épp befejezte. Vigyorogva kezdtem felé futni, majd oda érve a hátára ugrottam, kicsit előre dőlt, de pont megtudott tartani, reflexből kapott hátra, hogy combomnál fogva megtartson én pedig karomat nyaka köré fonva dőltem előre, hogy össze-vissza pusziljam az arcát. Nevetve megrázta a fejét, majd hátrált, addig, amíg el nem érte a másik pultot és lerakott rá. Megfordult ölelésemben, majd kezét csípőmre helyezve tapadt ajkaimra. Nyelvével végig simított alsó ajkamon, bejutásért könyörögve, amit örömmel megadtam neki. Nyelveink szinkronban mozogtak egymással, hátulról hajába túrtam és meghúztam göndör tincseit. Imádtam a haját, még régebben le akarta vágatni, de a stylist nem engedte neki, szerencsére. Mondjuk én is akadály lettem volna, mert semmiképp nem hagytam volna, hogy megváljon a göndör fürtöktől. Kezei elkalandoztak testemen, benyúlt az imádott póló alá, és simogatni kezdte hasfalamat. Sajna, az oxigén nagy úr, ezért el kellett válnunk, de csak annyira, hogy homlokunkat egymásnak döntsük. Mosolyogva nyitottam ki a szemem és egy vigyorgó Harry-vel találtam rögtön szemben magam. Nyomtam még egy puszit a szájára, majd csak egymás szemébe nézve élveztük a pillanatot.
- Boldog negyedik évfordulót. - vigyorodtam el, és magamhoz ölelve őt, nyakába fúrtam arcomat és beszippantottam sajátos illatát. Négy év. Négy éve váltunk egy bandává. És négy éve van meg nekem ez a gyönyörűséges angyal, akit csak Isten szeretete miatt tarthatok minden este a karjaimban. Harry olyan erősen tartott, mint még soha, miközben a hátamat simogatta. Kedvem támadt sírni abban a pillanatban, mert el sem hiszem, hogy mivel érdemeltem ki magamnak őt. Mivel érdemeltem ki a szeretetét. Ráadásul négy éven keresztül. Ezt a négy évet mind hazugságok és titkolózások közepette szenvedtük végig, de én mégis mosolyogva emlékszem vissza rájuk. Senki nem tud azokról a pillanatokról, amiket csakis kettesben töltöttünk, nem volt semmi kamera, közönség, titok és hazugság. Csak mi. Senki nem tudja, miket csináltunk azokban az órákban. A sok mocskos dologról, vagy csak az egyszerű szeretetteljes délutánokról. A legszörnyebb és egyben a legboldogabb éveinken vagyunk túl.
Elengedtem Harry-t, hogy még egyszer mélyen a szemébe nézhessek, azokba a gyönyörű smaragd égkövekbe, amik már 4 éve tartanak rabul és képtelen vagyok bármi más kristályért, égkőért bányászni, mert az enyém minden pillanatban mellettem van. Könnyeket véltem felfedezni az omniózus szemekben, de mosolya sem szökött meg, az is ott bujkált arcán, ezért arra következtettem, hogy Ő is körülbelül olyasmire gondolhat amire én. Figyeltem ahogy egy csepp bátorságot véve kiszökik és végigfut Harry orcáján, majd állánál megmenekülve cseppen a combomra. Nekem is könnyekkel teltek meg szemeim, de csak vigyorogva odahajoltam és lecsókoltam az előbbi bátor csepp nyomait, majd az angyalom ajkaira hajolva csókoltam meg még egyszer. Egy szeretet teljes csók volt, nem mélyítettük el, ez így volt tökéletes.
- Szeretlek - suttogtam ajkaira, majd megpecsételtem szavaimat és leugrottam a pultról. Tekintetével követte minden mozdulatomat. Amikor a lépcsőn tartottam felfele, éreztem égető pillantását fenekemen, de ezen nem is lepődtem meg. Lelki szemeim előtt láttam, amint beharapott ajkakkal figyeli, ahogy a fokokon lépkedek fölfele.

Ma lesz egy úgynevezett Tisztelet koncertünk, amit a negyedik szülinap miatt tartunk, és még senki nem sejti mi fog történni. Persze, akiknek kell, azok tudnak róla. Mindenki más, majd akkor értesül a dolgokról.

Hazzával beültünk a fekete Range Rover-ébe és indultunk is a koncert helyszínre, a Londoni 02 arénába, Harry semmilyen érzelemmel, én pedig izgalommal és boldogsággal telve pattogtam az ülésen.

- Megkérdezhetem, hogy mi bajod van? - fordult felém Harry egy pillanatra, majd figyelmét újra az útnak szentelte.

- Ó, semmi, csak... izgulok. - vigyorogtam, mint a tejbetök. Ő csak fél szemöldökét felvonva nézet újból rám, majd fejét ingatva inkább rám hagyta a dolgot.

Az arénához megérkezve kipattantam az autóból és siettem is befele, hogy még elkaphassam a többieket. Hallottam még Harry-t nevetni a hátam mögött, és gondolom meg is rázta hozzá a fejét, újból elkönyvelve, "Őrült vagyok".

Zayn épp az egyik hangosítóval beszélgetett, de én odarohantam és a karját megragadva elrángattam onnan. Elvonultunk egy eldugottabb kis részre, ahol reménykedtem benne, hogy senki nem vesz észre.

- Na, kérem szépen. - mondtam a feketének, aki vigyorogva kivette a zsebéből amit kértem. Tágra nyiltak a szemeim. - Te a zsebedben tartottad? Normális vagy? Mi van ha elhagyod, vagy valami? - rivalltam rá erőteljesen suttogva, mire feltartotta kezeit, mintegy védekezés képen, én pedig csak a kezében tartott tárgyra figyeltem, egy pillanatra sem pillantva máshova. Mivel féltem, hogy eldobja, gyorsan kikaptam tenyeréből és mérgesen néztem rá.

- Nyugi már, Louis. Minden rendben fog menni. ne görcsöld túl, mert akkor nem fogsz majd tudni megszólalni és beégsz. - levert a víz a gondolatra, és éreztem ahogy elfehéredek. Zayn felröhögött, majd magához rántott és jó szorosan megölelt. Mélyeket lélegeztem lehunyt szemekkel és próbáltam magamat lenyugtatni. Igaza van, sürgősen le kell csillapítanom magam. Ez az ölelés most nagyon is jól jött, a fiúknak olyan misztikus öleléseik vannak, mindig annyira megnyugszom amikor valamelyikük karjaiban tart. Tudom, hogy ez a szeretetük miatt van, és remélem érzik, hogy minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt viszonozni tudjam. - Sikerülni fog. A fiúkkal szurkolunk. És persze nagyon boldogok vagyunk. - suttogta a fülembe Zayn, a hátamat simogatva.

- Ó és én milyen boldog leszek majd. - vigyorogtam rá, amikor elengedtük egymást, mire felröhögve megveregette a vállam, majd elsétált. Reggel direkt olyan gatyát vettem föl ami egy kicsit lóg és cipzáros a zsebe. A bőrhöz simulós gatyába ezt nem tudnám elrejteni és ennek még cipzárja is van, így nem tudom elhagyni. Épp indultam volna tovább , amikor két kar fonódott derekam köré, én pedig sokkot kaptam. Mi van ha látta, hogy mit adott át Zayn? Nyakamhoz hajolt és nyomott rá egy puszit, majd megfordított. Körbenéztem, hogy figyel-e valaki, de nem vettem észre senkit, és amúgy is eldugottabb részen voltunk, a szemébe nézve pedig, semmi különöset nem láttam, ezért gondoltam nem tudja mit tervezek. Kiengedtem a bent tartott levegőmet, majd gyorsan ajkaira tapadtam. Hajába túrva húztam meg fürtjeit, amik rátekeredtek ujjaimra, ő pedig csípőmre helyezve húzott magához még közelebb. Szenvedélyes csókunkat én szakítottam meg, majd egy utolsó puszit adva ajkaira vigyorodtam el kipirult arcán és lihegésén.

- Basszus Lou, most hogy menjek ki a színpadra? - kérdezte tőlem ágyékára pillantva. Lepillantottam nadrágjára, amin egy dudor díszelgett . Vigyorom nagyobbra nőtt, majd füléhez hajoltam, és végig simítottam mellkasán, meg sem állva a középpontig. Rámarkoltam büszkeségére, mire felnyögött, de a végét elnyelte, gondolom ráharapott alsó ajkára, hogy tompítsa.

- Majd koncert után gondodat viselem - suttogtam kéjesen fülébe, majd megharapva cimpáját, gyorsan megfordulta és elsiettem onnan.

- Ezt még visszakapod! - üvöltötte utánam, mire én csak nevetve intettem egyet a hátam mögé és elsiettem a fiúkhoz, akik mind a lépcsőnél álltak. Amint megláttak, vigyor szökött arcukra, ők az egyetlenek akik be vannak avatva kis tervembe. Niall rögtön átölelt és megszorongatott.

- Sok sikert. - suttogta, hallottam hangján, hogy ő is izgul, talán még jobban mint én.

- Hé, mi ez a nagy szeretet? - kérdezte egy mély, imádott, rekedtes hang. Vigyorogva engedtem el Niall-t és fordultam felé. Elém állt és a fülemhez hajolt. -Nehogy azt hidd, hogy végeztünk. Ezt még visszakapod. - suttogta a szavakat fülembe, meleg lehelete bőrömnek csapódott, amikor végig csókolta a fülemtől a szám szálág arcomat.
- na! Ráértek erre majd koncert után - vigyorgott mindentudón Liam, majd, amikor Hazz beállt előre, menet közben rám kacsintva, Liam megveregette a vállam és mélyen a szemembe nézett. Nem láttam mást a tekintetében, csak szeretetet és támogatást. Meg talán egy kis izgalmat, de nem értem, hogy ők miért izgulnak. Nekem kellene.
Liam is beállt elém, majd liba sorban indultunk fel a színpadra, hogy kezdetét vegye az őrület. Az adrenalin még ennél is nagyobb mennyiségben rendelkezett testemben, hisz tudtam, hogy ez nem egy átlagos koncert lesz. És ezt Harry-n kívül mindannyian tudtuk.
Egész végig vigyorogtam és nem bírtam abbahagyni. Folyton Harry-t lestem, mindig, amikor összekapcsolódott tekintetünk rákacsintottam, ő meg nem értette mi bajom, de nem baj, úgy voltam vele, nem sokára rájön. Már a koncert végénél tartottunk, egy szám volt már csak hátra, és a szokásostól eltérően, most nem a BSE-t raktuk a végére, és azt hiszem, hogy ez feltűnt mindenkinek, a Modest! egyike a fülünkbe üvöltözött, hogy mégis mit csinálunk, de nem foglalkoztunk vele. A srácok már lebeszélték a zenekarral az egészet, így ők is a segítségünkre voltak, nem állíthatott meg semmi. Illetve, Harry elég összezavarodottnak tűnt, amikor Zayn szólt neki, hogy a Best Song Ever mikor jön, és hogy mi az utolsó szám, de nem kérdezett. Jól is tette, nem is kapott volna akkor még választ. Az utolsó előtti dalt befejezve, én álltam előre, hogy most én fogok a közönséggel beszélgetni, de nem úgy ahogy mindenki várja. Inkább mondanám bejelentésnek.
- Wow, srácok, eszméletlenek vagytok! - szóltam a mikrofonba, mire mindenki felsikított, én meg a vállam felett a srácokra néztem, akik bólogattak, hogy csináljam. Aztán Harry-re pillantottam, aki kérdőn nézett rám és azt tátogta "Mit csinálsz?!". Elvigyorodva ráztam meg a fejem, és pillantottam meg a színpad mellett álló Eleanor-t. Ő is be volt avatva, mindvégig segített nekem. Nem is értem miért őt támadják állandóan, ő csak a munkáját végzi. Egyébként ő volt az aki elrendezte mindig a Larry vitákat, mindig itt volt mellettünk. Olyan nekem mint a húgom. Csak érettebb mint én. Mosolyogva figyelt és bólogatott. A szívem hevesen vert, a vérem lávafolyam ként üzemelt testemben, az adrenalin szintem az egekben, a kezem remegett, a tenyerem pedig izzadt. Oda sétáltam a színpad szélére, és meg fogtam El kezét, hogy felhúzhassam a színpadra. Néhányan sikítottak, többen pedig sokkos állapotba kerültek, innen már tudtam, hogy a rajongók nagyobb felét megnyertem, és értük már nem kell izgulnom. A színpadra húztam Eleanor-t, és a kezét elengedve fordultam lányainkhoz. - Ugye mindannyian tudtok Eleanor-ról. - hangom is remegett, de megköszörülve a torkom próbáltam magam rendbe hozni. Vállam felett hátrapillantva láttam, hogy Harry aztán végképp nem ért semmit, és már sokkot kapott, gondolom megint azok az idióta összeesküvés tervek kavarogtak a fejében. Rákacsintottam, majd visszafordultam. - Nos, igazából, rosszul vagytok értesülve. - síri csend volt az egész arénában, mindenki feszülten figyelt, csak néhányan társalogtak halkan. Hallottam ahogy elkezd Richárd a fülesembe üvölteni, hogy sürgősen hagyjam abba, nem tudja mire készülök, de fejezzem be. Kiszedtem a fülemből és nem foglalkoztam vele többet. - Eleanor, nem a barátnőm. - és még a maradék susmogás is abbamaradt. Mindenki lefagyott. - Ő egy nagyon kedves és aranyos lány, de úgy tekintünk egymásra, mintha testvérek lennénk. Mert én mást szeretek. - Gyorsan El-re pillantottam, és mosolyogva végig simítottam a vállán, majd elkezdtem hátrálni. - Egy hatalmas szívű embert, akit mindennél jobban szeretek, és az életem is oda adnám érte. - Harry, nem teljesen mögöttem volt, inkább átlósan, így felé fordulva a szemébe nézve folytattam a beszédemet, mindenkinek a tudtára hozva, hogy ki is ez a személy. Harry lefagyva meredt rám, szája nyitva volt a meglepettségtől, és nem akartam elképzelni, hogy milyen meglepett lesz ha megtudja, hova akarok kilyukadni. - Egy személyt, akit ma négy éve ismerek és élek vele kapcsolatban. Akiről senki nem tudta, hogy az én szerelmem, a mai napig. - folytattam, és közben folyton pár lépéssel közelebb lépkedtem hozzá. Még mindig nem szólalt meg senki, mindenki várta a beszéd végét. - És ma, úgy döntöttem, nem akarom tovább eltitkolni, hogy ez az angyal az enyém.  Mindenkinek a tudtára akarom, hozni, hogy rabul ejtette a szívemet és úgy gondolom, hogy négy év, pont elég volt arra, hogy rájöjjek, nem akarom más mellett leélni az életem. - oda értem elé, a szabad kezembe zártam az övét és mélyen a szemébe néztem. Megpillantottam, néhány könnycseppet szeme sarkában, mire elmosolyodtam. Elengedtem kezét, és kicipzároztam zsebemet, hogy kikaphassam belőle a kis dobozkát. Féltérdre ereszkedtem előtte, sokaknak elállt a lélegzete, még mindig senki nem reagált, Harry-nek pedig nagyobbra nőttek a szemei mint eddig és szája elé kapta a kezét. A dobozt kinyitva tartottam felé a gyűrűt, abban reménykedve, nem tart majd idiótának, amiért így szeretném összekötni életünket. - Harry Edward Styles, hozzám jönnél férjül? - vigyorogtam el a végét és reménykedve tekintettem szemeibe, amikből kiszöktek a könnyek és még mindig a szája előtt tartotta kezeit. Mindenki a választ várta, senki nem mert megszólalni. Harry, elvigyorodott.
- Igen. - Már majdnem suttogta, de a mikrofon miatt tisztán lehetett hallani,a választ, ekkor mindenki eszmélt és állati nagy sikoltozás keletkezett, az egész aréna ettől vízhangzott, én pedig felálltam és Harryt a karjaimba kaptam. Minden izgalmam és aggodalmam elszállt, amikor letettem a földre és ajkaira tapadtam. Mindenkit kizártunk, akkor nem létezett senki más, csak mi. Innentől kezdve senki nem állíthat meg minket, minden negatív vélemény és utálkozó elmehet a búsba. A lényeg az, hogy mi itt vagyunk egymásnak és senki nem állhat közénk. Elválva, a homlokunkat összeérintettük, majd az utolsó számot kézen fogva énekeltük el. A Loved You First-et.